4. Fejezet

 Hazaérve gyorsan körbevezettem Lou-t a házban. Tetszett neki. Sajnos a jobb kezemet törtem el, így a balkezemmel kellett mindent végig szerencsétlenkednem. Felvezettem az emeletre is. Megmutattam a büszkeségemet, vagyis a gardróbot. Majd szóltam, hogy akkor most gyorsan lezuhanyozom, utána pedig átöltözöm. Bekapcsoltam neki a tévét és mondtam, hogy érezze magát otthon, úgy se lakik messze.

A fürdés még ment is meg minden, de a pólómat egyszerűen nem tudtam felhúzni. Foggal. lábbal, fél kézzel, kilincs segítségével, mindennel megpróbáltam, de nem tudtam belebújni. Fél óra után, mikor már tökre lefáradtam tőle, Louis bekiabált a nappaliból.

- Minden oké?

- Persze. – mormogtam. – Csak nem tudom felhúzni a pólómat. – idegesen motyogtam még valamit, de a próbálkozásaim így is sikertelennek bizonyultak.

- Segítsek? – kérdezte bizonytalanul.

- Hát, jaj, áu, létszi, igen. Már egy ideje szarakodok vele. – mondtam csalódottan. Louis bekopogott a szobám ajtaján, majd félénken be is nyitott.

- Gyere nyugodtan. Ez inkább nekem kellemetlen. – mondtam tiszta rákvörös fejjel. Ugyanis egy száll melltartóban és gatyában álltam a szoba közepén. Lou egy ártatlan mosolyt az arcára varázsolva oda lépett hozzám. Felnyújtottam a karomat, ő pedig ráhúzta a kezeivel a vajszínű, New Yorkeres fölsőmet.

- Úúúú, nagyon köszönöm. Még azt hiszem itt lettem volna egy ideig, vagy pedig megsértődök és inkább nem veszek fel semmit.

- Még nem is láttalak idegesnek.

- Addig örülj. – szóltam mosolyogva. – Na, akkor mi legyen a mai program? – kérdeztem mosolyogva.

- Mit is mondtál? Mikor lesz a felvételi?

- Hát valamikor a jövő hónapban. Miért? – néztem rá összehúzott szemekkel.

- Mert gyakorolnod kéne. Tudok egy jó helyet. Elmehetnénk táncolni.

- Hát nem tudom, hogy mire megyek most a gyakorlással, tekintve, hogy csak bal kezemmel tudok aktívkodni, de felőlem. Azért vannak a jó barátok. – néztem rá.

- Azért. – válaszolta. Sajnos nem ismerte ezt a számot, úgyhogy neki ebben nem volt semmi extra, de legalább egy dalból idéztem.

Louis autójába beszállván, elmondta, hogy ez az egyik kedvenc helye és, hogy itt nagyon jól szokta érezni magát. Már elég kíváncsivá tett, hogy hová is megyünk pontosan, ezért figyelmesen tekintgettem ki az ablakon.

-          És tessék, itt lennénk. – egy gyárnak kinéző épület mellett parkoltunk le. Követtem Louist. Két nagy csapóajtón keresztül bejutottunk egy vaksötét terembe.

-          - Ne mozdulj, mindjárt kapcsolok villanyt. – szólalt meg a fiú. Eszem ágában sem volt, sérülten bárhová is elmenni, mikor nem látok semmit sem. Elég veszélyes azért. Hirtelen kigyúltak a fények. Egy hatalmas tér helyezkedett el körülöttem. A napfény csak akkor lett látható, mikor egy kar segítségével el lettek húzva az ablakok elől a vasdeszkák. Oldalt sok bordásfal és korlát volt, s a falon végig húzódva pedig egy tükör. Az egyik sarokban egy nagy hifire lettem figyelmes.

-          Mindjárt jövök. Addig, ha gondolod, bekapcsolhatod a zenét.

-          Oké. – bólintottam. Gyorsan előkaptam a táskámba betett balerinacipőmet. A felvett leggingem és a pólóm épp ideális volt egy kis tánchoz. A hifihez odaérve találtam egy csomó CD-t. Beraktam az elsőt. Gyönyörű és ismerős dallamok csendültek fel a hangszóróból. Odasétáltam a tükör elé és táncolni kezdtem. Az ugrások, a beállások és minden apró mozdulat nagyon tetszett nekem. Teljesen beleéltem már magam a zenébe. A karom nem használtam, így néha nehezebb volt az egyensúlyt megtartani, de szerencsére mindig sikerült. Már vagy tíz perce táncoltam, mikor leállítottam a zenét.

-          Huuuu. Ez aztán gyönyörű volt, ügyes vagy. – hallottam Louis hangját az emeletről. Fent állt egy korlátnál. Szóval engem figyelt.

-          A jó táncosnak tűz kell ahhoz, hogy teljesen hatásosan tudjon táncolni. Ez a tűz mindenkinek más. De a lényege, hogy égsz tőle, és erőt kapsz. Én egyéb táncoktól kaptam ezt. Például a Hip-Hop -tól. De lehet ez a gyújtópálca egy fiú is. – magyaráztam neki, miközben nyújtottam a tükör felé nézve.

-          Érdekesen hangzik.

-          Akkor? Táncolunk. – fordultam felé és elégedett vigyorral néztem rá.

Nem mondott semmit, csak leszaladt a lépcsőn, én meg gyorsan benyomtam egy másik CD-t.

A pörgősebb rapp számra, mind a ketten elkezdtünk táncolni. Imádom ezt a fajta zenei stílus, így hamar gátlások nélkül tudtam táncolni. Ámulva néztem, hogy Louis is mennyire jól mozog, nem gondoltam volna róla. Közben egyre többet táncoltunk egymással is. Iszonyatosan élveztem az egészet. A teljes lemezt végighallgatva, megállás nélkül táncoltunk, Hip-Hop-ot, balettot, társastáncot, tecktonikot és sok nevetést összegyúrva. Vagy egy óra alatt már tökre leizzadtam. Mikor leállt a zene, adtunk egy pacsit egymásnak Lou-val, majd átöleltük a másikunkat.

- Ha gondolod, le tudsz itt fürödni, van egy medence.

- Nem hoztam fürdőruhát. – mondtam szomorúan.

- Minek az? Nap végére csak megszárad a ruhád. Amúgy meg van hajszárítóm, meg egyéb cuccok nálam, és kaja is.

- Hát, nem is tudom.

- Gyere! – vállamat tolva vezetett el az épület másik oldalára. Ahol egy hatalmas medence fogadott.

- Néha itt lazulunk a srácokkal. Meg amikor táncóránk van, akkor is csobbanunk egyet a végén.

- Aha, értem. – mosolyogva néztem a vizet. A medence másik végében még ugródeszkák is voltak, elég magasan. Gyanítom, nem nagyon mernék leugrani róla. A következő pillanatban egy nagy hang után, víz érte a lábamat. Louist láttam meg ahabok között, aki az imént ruhástól vetette bele magát a vízbe.

- Azt hiszem ez már nem kell. – mondta, majd odaúszott a medence széléhez és vizes fölsőjét levette. Tátott szájjal bámultam, kigyúrt felsőtestét, majd „ha a gatyám átázott, akkor már úgy is mindegy” alapon, leültem a pólója mellé, lábamat a hűsítő medencébe lógatva. Mivel az elején még sekélyebb volt a part, még simán leért a lábunk. Louis hirtelen odaúszott hozzám, megfogta a lábaimat és behúzott a derékig érő vízbe. Jobb karom a magasba tartottam, hogy ne érje nedvesség.

- Imádok úszni. – mondtam mosolyogva. Ruhában különösen kellemes élmény. Csak kicsit sajnáltam, hogy nem tudok normálisan a víz alá merülni. – Különösen a búvárkodást szeretem.

- Figyelj. Ha meggyógyult a kezed, akkor majd valamikor elmegyünk együtt búvárkodni. Mit szólsz? Akár a fiúk is jöhetnének.

- Ez most komoly? Naná, hogy benne vagyok. – vigyorogtam. A többiekkel együtt. Egyszerűen fantasztikus lenne. Vagyis lesz. Majd. Remélem…

Még egy kis ideig bent voltunk a medencében, majd kiszálltunk és felvettünk melegítőgatyákat, amit még Louis hozott. Kicsit nagy volt rám az Adidas melegítő, de jobb, minthogyha a vizes nacimban császkáltam volna.

Utána hazamentünk, hozzám. Ma este nem akartam átmenni megint, a kertszomszédomba, hogy ne lógjak állandóan a nyakukon, pedig azt mondták, hogy örülnének neki. Mind egy; lesz még rá alkalom. Otthon felvettem egy másik nadrágot, a melegítőt pedig Louisnak adtam.

-          Akkor mond a többieknek, hogy puszilom őket és, hogy jól vagyok.

-          Mindenképpen átadom az üzenetet, hölgyem. – válaszolta gúnyosan, miközben húzta ferde mosolyra a száját.

-          Jól van, na, csak mondom. Majd valamikor találkozunk. Szia. – mosolyogtam rá.

-          Az a valamikor legyen akár holnap, oké? És majd beszélünk, szia. – köszönt ő is el. Csillogó szemekkel újra és újra meghallgattam fejemben a szavait. „Holnap” és „majd beszélünk”. E-kifejezések hallatán elég jó kedvem lett.

A lemenő nap, narancssárga fényt vetett Lou arcára. Gyorsan nyomtam az arcára egy puszit. És ő is adott nekem. Már éppen az autóját nyitotta, mikor megszólalt.

- És még egyszer bocsi a kezed miatt. Sajnálom. – megráztam a fejemet, jelezvén, nem haragszom, majd integetve bementem a házba. Ez is egy esemény dús nap volt. Inkább, majd holnap mondom el a szüleimnek, hogy eltört a karom, mert most este már nincs kedvem megmagyarázni, hogy miért, mikor, stb.

Megmostam a fogaimat, aztán mentem is aludni.

***

Hajnalban felriadtam. Álmomban szerelmes voltam egy kapucnis alakba, de valaki meg akart ölni miatta. Egy tér közepén álltam, az emberek kezében vasvillák voltak. Engem akartak támadni. Leizzadva zakatoló szívvel kapcsoltam fel a lámpámat. Egyik pillanatban zajt hallottam lentről. Mozdulatlanul feküdtem az ágyon és rettegve hallgattam a különböző hangokat. Lábujjhegyen odarohantam az ajtóhoz becsukni, majd a mobilomhoz nyúlva próbáltam tárcsázni egy számot. Mivel az ijedtségtől remegett a kezem elég sokára sikerült. Lépteket hallottam, mint amikor valaki jön felfelé a lépcsőn. Idegességemben könnyezni kezdtem. Levegő után kapkodva, végre felvette a telefont, én meg riadtan beleszóltam.

-          Louis! Azt hiszem betörtek hozzám. Bezárkóztam a szobámba, és rettentően félek. – törött karommal csak még inkább tehetetlennek éreztem magamat. Majd’ megfulladtam, mert halkan kellett sírnom. Csak úgy elnyeltem a könnyeimet.

-          Vonulj fedezékbe, ne szólj bele a telefonba, rögtön indulok. – letettem a készüléket, lekapcsoltam a villanyt és bebújtam a gardróbom végébe. Számoltam a másodperceket és az egész örökkévalóságnak tűnt. Hirtelen zajra lettem figyelmes. A szobámból jött. Valaki próbálta kinyitni a kulcsra zárt kilincset.

Még életemben nem féltem ennyire. És, hogy álmomból felriadtam, mert rossz volt, bizonyítja, hogy létezik hetedik érzék. Gondolataim mögött mégis halálfélelmem volt. Nem tudom meddig bírtam volna az egészet. Térdeimet átkulcsolva, egészséges karomban a telefonomat szorítva vártam, hogy elmúljon ez az egész. Azonban Louis még mindig nem ért ide. Nagyon remélem, csak nekem tűnik soknak a hívásom óta eltelt idő…

3. Fejezet

 Reggel hatkor arra ébredtem, hogy már nem alszom. Riadtan körbenéztem és rájöttem, hogy még mindig ugyan ott vagyok. Louis nagyban aludt a kanapén. Párnája meg a takarója a földön hevert, úgyhogy felvettem és ráterítettem. Csendben bekapcsoltam a telefonomat, ami a zsebemben volt, majd kisosontam a szobából a fürdőbe. Mikor a tükörbe megpillantottam enyhén kómás fejemet, gyorsan megmostam egy kis hideg vízzel az arcomat, miközben hirtelen valaki benyitott.

-          Ne haragudj! – vágott aggodalmas képet Niall.

-          Jaj, semmi gond, csak arcot mostam. – néztem rá kedvesen.

-          Akkor jól van. Hogy aludtál, vagy inkább aludtatok?

-          Én jól. És hát gondolom Lou-ra gondolsz. Szerintem ő is. Mondjuk ő még mindig.

-          Haha, nem bírja, ha este sokáig filmezünk. Olyankor állandóan fáradt lesz. Leterheli az agyát a tévé.

-          Hát, ezt fura hallani. – nevettem el magam. – Na, én megyek is. Nem akarok zavarni, a konyhánál leszek.

-          Oké.

Lementem a lépcsőn. Zayn éppen a konyhában kotyvasztott valamit.

-          Reggelt. – köszöntem, majd mellé léptem. – Mit csinálsz?

-          Tojásrántottát. – mutatta felém a serpenyőben lévő „izét”. Nem, nem ismertem föl.

-          Aha. – bólintottam.

A hűtőből kivettem egy szelet sajtot és egy almát, majd megkezdtem reggelimet. Kisétáltam hátra az udvarba. Mosolyogva néztem a hátul lévő házat, ami mondjuk kicsit messze volt, mert hatalmas az udvar, de látni lehetett. A nap felmelegítette a ruhámat, amitől egy szaunában éreztem magamat. A medence vízén megtört a napfény, így a szivárvány színeit véltem rajta felfedezni. Csodálatos volt.

- Szia, Ver. Jó étvágyat! – szólalt meg az oldalamon felbukkanó Harry.

- Szia, neked is. – éppen valamilyen salátát evett.

- Tök jó, hogy ilyen közel laksz. – mutatott a házamra, miközben hatalmas adagokat tömött a szájába a zöld ételéből.

- Akkor gondolj bele, hogy én mennyire örülök neki. – Harry odalépett mellém. Oldalra fordította a fejét, majd összehúzott szemekkel a távolba meredt.

- Tényleg. Belegondoltam. – mondta egy nagy vigyorral a száján.  Ezen már én is röhögtem, majd a fejemet rázva bementem a házba. Ittam egy pohár vizet, aztán indultam is az emeletre, hogy szóljak Louisnak, hazamegyek átöltözni. Amikor felértem az emeletre, Louist nem találtam a szobában. A fürdőben Niall zuhanyozott, úgy, hogy oda be se nyitottam. Végig mentem a félkörív alakú emeleten, ahonnan rengeteg ajtó nyílott. Szintén tele volt a fal üvegfelületekkel, így a napsugár bevilágította az egész helyet. Óvatosan benéztem a szobákba. Az egyikben Liamot pillantottam meg, köszöntem neki és egy „bocsi, hogy rád nyitottam” mondat után ki is mentem a szobából. Éppen gitározott meg kottákat nézett az interneten. Mikor bejártam az összes szobát, visszafordultam, hogy akkor most a másik emeletre menjek fel, mert köszönés nélkül nem akartam lelépni. A második szintre vezető lépcső közepénél végre összefutottam Louissal.

- Szia! –köszöntem, de azt hiszem, Lou nem kapcsolt időben, így ő tovább rohant volna, csak sajnos engem is magával rántott. Legurultunk a lépcsőn.

- Jaj, ne haragudj, nem akartam! – szólalt meg rögtön, mikor, ráeszmélt, hogy rajtam fekszik. – Szó szerint beléd estem. Ugye jól vagy? – kérdezte aggódó arckifejezéssel.

- Ö, meg vagyok.

- Nem ütötted meg magad? – méregetett szemeivel, miközben leporolta a pólóját.

- Nem, semmi gond. Nem volt vészes. Csak azt akartam mondani, hogy hazaugrok átöltözni.

- Elkísérlek.

- Rendben. – mosolyogva tovább indultunk, amikor elkezdtem érezni, hogy szúr a karom. – Áu! – érintettem meg.

- Mi az? Fáj a karod? Hadd nézzem. – engedtem, hogy lássa. Elég durván nézett ki. Kicsit be volt lilulva és iszonyúan fájt.

- Á. Létszi ne érj hozzá. Fáj. – mondtam lehangoltan.

- Beviszlek egy kórházba. Szerintem eltört. – Louis elég ideges fejet vágott. Leszaladtunk a lépcsőn és szólt a srácoknak, hogy lehet eltört a karom és most bemegyünk a kórházba. A többiek kíváncsian néztek rám. Lou biztosította őket arról, hogy majd csörög, ha van valami. Zayn-nék jobbulást kívántak. Louis gyorsan felkapta a táskám és indultunk is egy Audival. Ismét egy számomra új autó.

Tizenöt perc alatt elérkeztünk egy hatalmas kórházhoz. A folyosón vártunk a röntgenre. Mikor elkészültek a felvételek kiderült, hogy megrepedt a könyököm. Louis nagyon sajnálta a dolgot, én meg nem győztem szegénynek magyarázni, hogy semmi gond. Nem hibáztatom. Fél óra múlva mehettem be az orvoshoz.

Később már begipszelt kézzel tértem vissza a folyosóra, ahol Louis idegesen várakozott.

-          Minden rendben volt? Már amennyire lehetett.

-          Igen. Négy hétig lesz fent, de aztán még kell jönnöm ellenőrzésekre. – megmutattam neki a papírt, amit adtak, és elrakta nekem.

Az autóhoz sétálva pontosan beszámoltam arról, hogy mit mondott az orvos. Mikor kell  legközelebb visszajönnöm, mit csinálhatok, mit nem meg ilyenek. Megkérdeztem a felvételit is; elmehetek rá, mert addigra már nagyjából összeforr a csont, úgyhogy nem vészes a dolog. A kocsi előtt megállt Louis és megfogta a „szabad” kezem.

-          Tudom, mondtad, hogy nem haragszol, de iszonyat hülyén érzem magam. És nagyon sajnálom a dolgot.

-          Louis még mindig jobb, mintha te sérültél volna meg. Na, akkor nem tudom mit csináltam volna. – magyaráztam komolyan.

A fiú erre elmosolyodott, aztán már én is. Egymás szemébe nézve álltunk a parkolóban. Szerencsére kevesen jártak arra. Az idilli pillanatot egy szoros öleléssel folytattam. Vagy öt percig némán, egymás karjaiban, csak úgy álltunk. Annyira jó volt érezni a közelségét, hogy a törött kezemről már teljesen el is feledkeztem.

- Akkor, - engedtem el, - hazavinnél?

- Hát persze. – az érzelgős pillanatok után kitört belőlünk a nevetés. Kinyitotta nekem az Audi ajtaját, majd másfél nap után, újra hazamehettem.

2. Fejezet

 Reggel elég kómásan ébredtem, ezért gyorsan vettem egy frissítő zuhanyt, majd csináltam egy szendvicset. Bekapcsoltam a laptopomat és felnéztem a netre. Meg kellett néznem, hogy mikor lesznek az akadémiára a felvételik, mert szeretnék jelentkezni a tánc-szakon. Kaptam egy üzenetet az ügynökségtől, hogy kedden menjek be az egyik stúdióba, mert fotózás lesz és egy fotósorozatot lehet nyerni. Reggeli után felmentem felöltözni. Egy fehér cicagatyát, hozzá egy laza, féloldalas pólót vettem föl, majd hajamat felkontyoltam. Kis szempillaspirál és szemceruza után felkaptam a táskámat és taxival elindultam a központ felé. Vásárolnom kellett még kaját, meg ha már itt vagyok egy-két ruhát is. Negyed óra alatt eljutottam egy plázához, ahol már régebben is jártam, így ismertem a járást. Útközben egy csomó plakátot láttam. Többek között a keddi fotózásról is. Gyorsan lementettem a rajta szereplő telefonszámot, majd bementem egy kis butikba fürdőruhát venni.

Délben egy étteremben ebédeltem. A nap hét ágra sütött, így kellemes volt a nyitott résznél üldögélni. A tömeg egyre nagyobb lett, hiszen mindenki megy az ebédszünetére. Egy salátatálat rendeltem és egy ásványvizet. Nagyon hangulatos a környék, így vidáman fürkésztem az arra járó embereket. Hirtelen megcsörrent a mobilom, amire totál nem számítottam és véletlenül kiöntöttem az italom.

-Ó, elnézést! – pattantam fel a székből, majd a pincérnek segítettem fél kézzel törölgetni az asztalt; a másik kezemmel pedig fogadtam a hívást.

- Khm, Veronikát keresem. – szólt bele egy ismerős hang. Mikor leesett, hogy ki az elöntött a pír.

- Ö, igen, én vagyok.

- Louis vagyok. Tegnap láttam, visszaírtál. Azt szeretném kérdezni, hogy merre laksz? Mert esetleg összefuthatnánk valamikor. Már elég régen láttalak és ha úgy is itt vagy.

- Most éppen itt vagyok a központban. Mikor érsz rá? Csak mert nekem minden időpont jó, a kedden kívül, de az még messze van. Úgy örülök, hogy hívtál. – gyorsan ledobtam az asztalra a számla mellé a pénzt, intettem egyet a pincérnek és arrébb vonultam.

- Hát esetleg ma este? A London Eye-nál? Nyolckor mondjuk.

- Nekem oké. Köszi, hogy hívtál. Szia.

- Szia! – köszönünk el egymástól, nekem meg ráragadt a vigyor a képemre. Gyorsan „fogtam” egy taxit és indultam is haza. Tudom, hogy még ott van az egész délután a készülődésre, de most nem akárkiről van szó. Lou-t már több hónapja nem láttam és egy nagyon jó barátom. Három éve ismertem meg. Jó régen volt már.

Haza érve felrohantam a gardróbomhoz és megálltam a szoba közepén. Gyakran veszek új ruhákat, mert hogy „nincsen”, vagy „nem jó”, de ilyenkor mégsem tudok választani. Egy óra alatt elkészült az öltözékem. Egy drapp színű csőgatya, fekete magassarkú, fehér top és a fekete kistáskám. Még csobbantam egyet a medencében, majd hajat mostam. Nem vasaltam ki, mert szárítás után mindig göndör fürtjeim lesznek, aminek kifejezetten örülök. Fél nyolcra hívtam egy taxit, ami pont akkor érkezett, amikor már mindennel elkészültem. Gyorsan fújtam még egy kis parfümöt, aztán szaladtam ki az autóhoz. Már eléggé várom, hogy megkapjam a sajátomat.

Az arcom nagyon égett, a pulzusom az egekbe szállt, mikor megérkeztem a térre. A tömeg között nagyon nem láttam egy ismerős arcot se. A lámpák ezer színben világították meg a Thames-t és egyfajta hangulatot varázsoltak az estébe. Kimentem a folyó partjához, hogy egy kis rálátásom is legyen a helyszínre. Hirtelen valaki a nevemet kiabálta. Ösztönösen megfordultam és Louisszal találtam szembe magamat.

-          Ó, te jó ég. Milyen régen láttalak. Sokat változtál. – szólalt meg, én meg a fején lévő sapkát kezdtem figyelni.

-          Tökre jó, hogy újra látlak. – motyogtam zavartan, majd mosolyogva kitárta a karját és megöleltük egymást.

-          Annyi dolgot kell mesélnem. Mostanában minden összejött és azt hiszem majdnem tökéletes az életem, már csak egy személy hiányzik. Remélem hamar megtalálom. – kezdett bele a mondandójába, mire elindultunk.

-          Nekem is van miről beszélnem. És megértelek. Amúgy ne nézz hülyének, ha esetleg tudom már, hogy mit akarsz mesélni. Magyarországon is van egy-két rajongód. – mondtam nevetve.

-          Oké. Hát, mi lenne, ha elmennénk hozzánk?

-          Mármint most? – kérdeztem döbbenten.

-          Igen. A srácok tuti örülnének, és ott amúgy is nyugisabb minden.

-          Persze, menjünk. – elsétáltunk egy parkolóhoz, majd egy nagy BMW-nél megálltunk. Louis kinyitotta a járgányt, majd intett, hogy szálljak be. Még kicsit fura a fordított kormány, de úgy is megszokom.

Út közben mesélt egy csomó mindent. Hogy hol voltak a srácokkal, a turnéról, a klipekről, de ami a legjobban érdekelt az az, amikor elmondta, hogy otthon mit szoktak csinálni. Hogy filmet néznek. Beszélgetnek a rokonaikkal. Hogy mennyire jó barátok. Csillogó szemekkel meredtem az útra. Még most se nagyon tudom felfogni, hogy kinek a kocsijában ülök.

-          Mindjárt megérkezünk! - fordult be egy hosszabb utcába, ahonnan nyílt egy másik is. Csak pár ház volt a környéken.

-          Húúúúúú! – kiáltottam spontán fel, - Hallod itt lakok a szomszéd utcában. – vigyorodtam el.

-          Komoly?

-          Komoly. Medencém is van meg ilyesmi. Kő meg faburkolatú a ház. Az udvaron van egy kis raktárkunyhó is. – részleteztem.

-          Figyelj csak! – fordította kicsit oldalra a fejét. Vélhetően elgondolkozott valamin. Kíváncsian felé néztem. – Mi kertszomszédok vagyunk!

-          Hogy mi? – kerekedett el a szemem. Megálltunk egy épület előtt. Vagyis inkább egy luxusvilla előtt. Kiszálltam az autóból.

-          Itt lennénk. – vakargatta meg a hátát Louis. Kinyitotta a kaput, én meg elmentem oldalra.

-          Tényleg kertszomszédok vagyunk! – ugrottam fel örömömben. Mire belepacsiztunk egymás kezébe. Ennél jobb helyet már nem is találhattak volna apuék.

Bementünk a házba. Egy folyosón találtam magam, amiből nyílott vagy tíz ajtó. Louis mutatta, hogy egyenesen. Továbbmentem, majd egy hatalmas nappali fogadott. Jobbra egy konyha, előttem pedig az étkező. Balra két nagy kanyarodós lépcső vezetett fel az emeletre.

-          Aztaaaaa! Ez Ver. –ugrott fel a kanapéból Niall. – Hallod láttalak az újságokban. Még mindig modellkedsz? És egyáltalán, hogy kerülsz ide?

-          Ki az? Ki jött? – vonult be Liam is a konyhából.

-          Jött valaki? – kiabált le az emeletről Zayn, Harry pedig leszaladt a lépcsőn.

-          Sziaaaa! – ugrott a nyakamba. Elkaptam Louis gyilkos tekintetét, ahogy rá néz a fiúra, majd elmosolyodtam.

-          Sziasztok. Hát ezt hosszú lenne így elmesélnem, szóval inkább, ha lehetséges üljünk le.

-          Rendben, gyere! – Louis megfogta a karom és bevezetett a nappaliba.

Mindannyian kényelembe helyeztük magunkat, én pedig kezdtem a „regényemet”. Figyelmesen végig hallgattak, néha pedig felröhögtünk egy-egy sztorin, meg például azon, amikor Harry hátraesett a fotel karfájáról.

Később Zayn feldobta az ötletet, hogy filmezzünk, szóval ezt is tettük. Egész este nagyon jól éreztem magam. Már nem is tudom, hogy hogyan bírtam ki a srácok nélkül, hiszen annyira jó társaság. Kicsit még zárkózott vagyok köztük, de ez hamar elmúlik. A második film végére páran bealudtak. Halkan kiosontam a konyhába, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet. Már kortyoltam bele az italomba, amikor valaki mellém állt.

-          Remélem nem gond, hogy ilyen későn még itt vagy.

-          Dehogy, inkább örülök neki. – válaszoltam Louisnak.

-          Ugye tudod, hogy már vagy három éve rendszeresen beszélünk. Mikor is találkoztunk először? Olyan hat hónapja. – nevetett fel.

-          Igen. Vicces, hogy az óta mennyi minden történt. Azaz csak három éve. Csak.

-          Akkor még nem ismertek sokan.

-          Haha. Nagyon vicces. – beleboxoltam egyet a vállába.

-          De te is változtál. Egyre híresebb vagy, mint énekes, mint modell, és mint táncos. Láttam a youtube-on videókat rólad. – mondta, miközben ő is töltött innivalót magának.

-          Az, persze híresebb. – mosolyogtam a dolgon, - Akkor rólad mit mondjak? Amúgy meg köszönöm, hogy ma felhívtál. Nem változtattam számot.

-          Reméltem is. – húzta egy komisz mosolyra a száját.

-          Öhm, izéé….Visszamegyünk? – kérdeztem kicsit bizonytalanul.

-          Persze. – el akartam magam előtt engedni, de nem hagyta. Így előtte mentem ki a konyhából.

Louis egy gyors mozdulattal felkapott a lábamnál fogva és felrohant velem az emeletre. Szegény, csoda, hogy nem szakadt meg. Hiába ütögettem a hátát, hogy rakjon le nem tette. Kiabálni meg nem akartam, mert lent a többiek meg alszanak. Beszaladt velem egy szobába és mind a ketten ráestünk az ágyra.

-          Na, itt már aludhatsz. – fordította felém a fejét.

-          Megtisztelő. – néztem én is rá. Aztán egy kis csend után mind a ketten felröhögtünk.

-          Tudod, - kezdte komolyra fordítva a szót, nekem az hiányzott a legjobban, hogy beszélgessünk.

-          Hmm. – reagáltam, majd elkezdtem magamban nevetgélni.

-          Na, mi az? – nézett felém furán.

-          Jó ezt hallani. Nekem mindannyian hiányoztatok. Annyira jó veletek lenni. Amikor bealszunk a tévé előtt, amikor futunk a fotósok elől. Egyszerűen minden. És amikor. Amikor veled lehetek. – Louis nem válaszolt, csak egyetértően bólintott, majd egész testével felém fordult. Felvettem az ágy mellől két párnát és az egyiket odanyújtottam neki.

-          Holnap remélem nincs programod, csak mert nekünk sincs. Esetleg csinálhatnák valamit közösen.

-          Jól hangzik. És nincs programom. Csak az akadémiára akarok majd jelentkezni. Bízom benne, hogy felvesznek. Tudod itt nem csak balettozni kell, hanem még egy táncot választani. Én a Hip-Hop-ot jelöltem.

-          Ha téged nem vesznek fel, akkor senkit se. Már nagyon rég óta táncolsz. Csak higgy benne!

-          Hiszek. – vágtam rá komolyan

-          Majd segítek korrepetálni. – kacsintott rám, mire felröhögtem.

-          Hát persze. – mosolyogtam.

-          Hát, akkor ezt megbeszéltük. Jó éjt. – villantotta ki gyönyörű fehér fogsorát Lou. Aztán felállt, hogy átfeküdjön a kanapéra.

-          Várj! – szóltam gyorsan. – Aludj te itt. Majd én fekszek oda.

-          Felejtsd el! – parancsolt rám, majd megsimította a vállamat. – Szép álmokat! Most már tényleg. – nevette el magát. Láthatóan vidám volt.

-          Jó éjt! – mondtam én is, majd a másik felemre fordulva, fél három körül, el is tudtam aludni. Azt hiszem, ha vannak igaz barátok, akkor azt kell, hogy mondjam; ezek a srácok biztosan azok. És örülök, hogy a mindennapi életükben én is „szerepelhettem”. Ez egy igen jó napnak bizonyult.

1. Fejezet

Tegnap délután végig pakoltam, hogy mindenem meglegyen és reggel már csak lazán a kocsiba kelljen pakolni. Két nagy bőrönddel és egy sporttáskával, valamint a kistáskámmal együtt készen is voltam az indulásra. Az öcsém egész délután mellettem volt meg anya is, és tudom, sajnos hiányozni fogok nekik, de ők is nekem. Hosszú, szőkés-barna hajamat, (anyu azt mondja rá, hogy vörös, de mindegy), a napszemüvegemmel hátratűztem és miután elköszöntem a szobából, ideje volt búcsúzkodni.

-          Kicsi, nagyon vigyázz magadra! Majd az autód pár nap múlva érkezik a házhoz. És telefonálj, ha odaértél.

-          Oké, anya! Ti is vigyázzatok magatokra. És te is öcsi. – kacsintottam Beni felé.

-          És az ügynök, majd hívni fog a munkaügyben.

-          Köszi, anyu, hogy emlékeztetsz. Mindenre odafigyelek és majd karácsonykor amúgy is jövök haza. Nincs ám az olyan messze. – motyogtam kínosan. Augusztus eleje van. Az a pár hónap ide vagy oda. Hm.

-          Na gyere, Veronika. Oda is kéne még érni. – nézett az órájára apa. Gyorsan még megpusziltam a többieket, majd kimentem a kapuhoz. Visszanéztem a házat, a medencét, a grillplaccot. Azt hiszem, hiányozni fog. Minden.

A repülőtérnél hatalmas volt a tömeg. Szerencsére közel lakunk hozzá, így természetesen időben ideértünk. Miután megkaptam a jegyeket és leadtam a táskám, még aputól is elköszöntem.

- És ez a tiéd! Lesz munkád, de azért nem árt, ha van nálad egy kevéske pénz. – nyomott a kezembe kétszáz dollárt.

- Egy kevéske. – ismételtem meg. – Köszönöm, majd hívlak. – mosolyogva integettem még egyet, aztán rohantam is, mert bemondták a hangszóróba, hogy húsz perc múlva érkezik a gép.

***

Későn érkeztünk meg Londonba. A csomagjaim átvétele után, az egyik repülőtéri taxist kértem meg, hogy vigyen „haza”.

Az utcákat megvilágította a halovány fény, amik a régi stílusú lámpaoszlopokból áramlottak. Fél óra út vezetett el a házamig. Megköszöntem a fuvart, a férfi pedig segített kivenni a csomagtartóból a cuccaimat, amik fejenként több mint tíz kilogrammot nyomtak. A házat jól alaposan végignéztem, miközben a kulcsomat kerestem. Lent kővel volt kirakva a fal, fent pedig fából, és aminek kifejezetten örültem, hogy van egy hatalmas nagy erkély is. Mikor végre kinyitottam a kaput, egyesével bevonszoltam a házba a dolgokat. Egy nagy tér fogadott, amiből nyílt a nappali, a konyha és az étkező. A bejárattal szemben kilátni az udvarra, mert egy hosszú üvegfal húzódik ott végig. Balra, hátul volt a lépcső. Felmentem az emeletre és fél óra alatt a bőröndjeim is felkerültek. Fent volt egy fürdőszoba, egy vendégszoba és a háló. A hálóból pedig nyílt egy gardrób, amit azonnal használatba is vettem. Lent is van egy kis fürdő, de ott csak zuhanyozni lehet.

Fél tizenegy lett, mire a legfontosabbakat elvégeztem. Levettem a fűtést, amit nem is értem, hogy miért ment, kimostam a kádat és kitisztítottam a medencét. Hátul a kertben egy kis fakunyhó is állt, ami tele volt kertészeti eszközökkel meg egy grillező asztallal. Így első este, azt kell, hogy mondjam, nagyon tetszik az új ház meg minden. Gyorsan megcsörgettem anyuékat, majd tussolás után még felnéztem a netre.  Kiírtam a közösségi oldalra, hogy „Hello, London! J”, mire jött egy privát üzenetem. Dobogó szívvel nyitottam meg az ablakot. A gyomrom kavarogni kezdett és a kapott levelet vigyorogva olvastam el. Egy rég nem látott barátomtól jött, akivel két hete beszéltem utoljára. Hozzá egy fél éve történt emlékem kapcsolódik, amikor ideutaztam a szüleimmel és a tesómmal, mert itt volt egy felkérésem a modellkedéssel kapcsolatba. Aztán egy hónap után haza kellett mennem. Magániskolába jártam, így nem volt gond, hogy annyit hiányzok. A fiúval, akivel megismerkedtem nagyon szoros kapcsolatunk lett. Mondhatom úgy is, hogy ő volt a legjobb barátom. De mivel ő egy híres énekes, csak skype-on tudtunk az elmúlt időben beszélni és azt is nagyon ritkán. Nekem is kevés szabadidőm volt, mert a modellkedés mellett énekelek is, ráadásul profin balettozom. Általánosban balerinaiskolába jártam és heti több óra edzés volt. Ennek köszönhetem az izmaimat és a kitartásomat, mert olykor elég nehéz ez a sok dolog együtt. Mostanában is gyakran volt fellépésünk.

Mosolyogva visszaírtam neki, hogy igen, megérkeztem és jól vagyok. És én is nagyon szívesen találkoznék vele, azaz velük. Mert bármilyen furán hangzik, Liammel, Zaynnel, Harryvel és Niallal csak párszor futottunk össze. Remélem, hogy közel lakik és, ami anno elkezdődött most folytatódik. Magyarországon nem volt annyira sok barátom, a legtöbb csak ilyen „veled lógok, mert téged sokan bírnak” típusú lányok. Igazából időm sem volt rá, szóval két olyan embert tudok csak megemlíteni, akinek mindent elmondtam és, akikben megbíztam. Virág és Peti. Általános óta ismerem őket és még együtt táncoltunk. Rájuk szükségem lesz, az biztos.

Ma egy hosszú napom volt, és elég fárasztó is. Egy óra múlt, mire az ágyba jutottam és hamar el is nyomott az álom…

Minden ott kezdődött..és akkor...

Minden egy nyári úton kezdődött, amikor is megismertem Louis-t. A tizehetet töltöttem, és már lassan közeledik a szülinapom is. Életem eddigi legnagyobb ajándéka volt, amikor kimehettem Londonba tanulni. Ha létezik olyan álom, ami teljesül, akkor nekem ez az egyik. Louis-t egy nyaraláson ismertem meg. Egy hónapot töltöttem el vele, majd haza kellett jönnöm. Ennek már egy fél éve, de a neten még mindig tartjuk a kapcsolatot. Ő egy bandában énekel, nem is akármelyikben, hanem a One Direction-ben.. Én modellkedem és énekelek. Sok közös van bennünk,de amúgy az ízlésünk más. Benne egy barátot láttam, de félek, hogyha újra találkozunk, akkor ezek az érzések megváltoznak. Csak remélni tudom, hogy minden rendben lesz és bízok benne, hogy életemnek egy új korszaka kezdődik. És ez az a korszak, amit végig akarok vinni, a boldogságig, a valóság útján...