14. Fejezet

Az elmúlt hetek fáradalmait, már alig bírtam. A sok fellépés és az edzések mellett az utazás gondolata szinte elérhetetlennek tűnt. A fiúknak fellépések meg interjúk voltak a napi programok, szóval teljesen be voltunk táblázva.

A lábam az óta begyógyult, nem lett annyira komoly égési sérülésem se. Emma Gray, mint kiderült az iskolában az igazgatóhelyettes, ezért volt olyan ismerős a neve. A kapcsolataim hamar kialakultak a hatalmas akadémián, új embereket ismertem meg. Mikor betanultuk az első darabot, már is sorozatban érkeztek a meghívások, annyira népszerű lett az őszi műsorszám. A srácokkal leginkább csak az estéimet töltöttem, de az a távolinak tűnő dolog csak-csak elérkezett.

- Reggelt! – ébresztettem Louis-t hajnali ötkor, hogy hatra kint lehessünk a repülőtéren.

- Neked is szépség! – túrt bele a hajamba, ami egyébként is elég kócos volt. A bőröndjeink már össze voltak pakolva, egy-két apróság hiányzott a csomagból.

Egy fehér toppot vettem fel, egy virágos szoknyával és vékony sállal. Hozzá egy mintás cipőmet és apró kiegészítőként a bal és a jobb csuklómra is felcsúsztattam egy karkötőt.

Egy gyors reggeli után már ültünk is a taxiba, hogy induljunk a reptérre. A többiektől tegnap este egy „búcsúparti” keretein belül köszöntünk el egymástól, bár úgy gondolom, hogy ezt az egy hetet mindannyian túl fogjuk élni a másik nélkül.

Miután leadtuk időben a cuccainkat, még leültünk és vártuk a repülőt. Mint kell is, most úgy szint két órával a repülő érkezése előtt jöttünk a helyszínre, de szerencsére a gép pontos volt.

Pár óra út után már épségben landoltunk az arab területen. A repülőből kiszállva kis buszok vittek el az épülethez, minket pedig megcsapott az a forró levegő. A kofferek átvétele után közösen egy másik csoporttal vettük az irányt a szálló felé. A buszon az út kellemesen telt, hiszen találkoztam magyarokkal és vidáman társalogtam velük. Szegény Lou nem sokat értett belőle. Egyedül a szeretlek-et, a köszönöm-öt, az igen-t és a nem-et szoktam néha használni, de mindig angolul beszélünk egymással.

Sharm El Sheik –ben volt a szállásunk. Odaérve egy gyönyörű hely fogadott. A szállás elfoglalása után lementünk a parthoz sétálni.

Elég sokan fürödtek a tengerben. Levettük magunkról a ruhát, mert a szobában alá húztuk fel a bikinit meg Lou a fürdőgatyáját.

-          Ez az, amiért érdemes élni. – mondtam vigyorogva, mikor a mólón kibaktattunk a vízhez.  Most még nem hoztunk búvár felszerelést, de úszni így is egy élmény számomra.

A meleg tenger után muszáj volt napozni is egy kicsit. Ez a hely nekem maga a paradicsom és Louis-szal a boldogságom már megint megdöntötte a rekordját.

Később, a vacsora után lementünk sétálni a parthoz. Viszonylag korán sötétedik, a lámpák és a különböző díszítésként szolgáló fények világították meg halványan az üres partot. Mi kézen fogva sétáltunk a barátommal és mezítláb a sekély vízben járkáltunk.

Majd egy ágyhoz érve, amik elszórtan helyezkedtek el a parton, leültünk.

-          Örülök, tényleg. Nagyon köszönöm, hogy itt vagyunk. – mondtam, mire közelebb jött és átkarolt a fiú.

-          Van valami, amit már mondtam, csak muszáj ismételni, hogy megjegyezd, hogy úgy van. Szeretlek, Veronika. – nézett mélyen a szemembe.

-          Én is. – Lou szembefordult velem és szenvedélyesen megcsókolt. Testem fölé hajolt, majd levette rólam a fehér pólómat. Szinte éreztem a leheletét.

-          Imádlak. Azt akarom, hogy senki más ne ölelhessen így át, mint én most, hogy ne legyen veled úgy, mint én itt és most. Lehet, hogy van, akinek ez nem tetszik, de csak egy szavadba kerül és leállok. – szavai mind igazak voltak és én is azonos véleményen vagyok, csak vele kapcsolatban. Egy csábító mosolyt vetettem rá, majd kezeimmel lehúztam róla a pólóját. Izmos teste olyan csábító volt, s a mosolyának sem tudtam ellen állni. Percek alatt lekerült rólunk a „felesleges” ruhadarab és már is egymásé voltunk.

A tengerben a hullámok csak úgy csattantak a sziklákon az ütközésükkor, a szél erősen fújt, a meleg levegő teljesen átadta Egyiptom édes hangulatát. Aztán hirtelen minden elsötétült. Vagyis nem is olyan hirtelen, csupán nekünk tűnt annak. A lámpákat lekapcsolták, ami azt jelentette, hogy már éjfél múlott. A baj csak az, hogy a sötétben nem találtuk az ágy mellé dobott ruháinkat. Hogy ebből mi lesz, még nem tudom…..ugyanis a sziklák miatt elég veszélyes lenne tapogatózni a sötétben.