!!!

Akkor most megint bocsánatot kérek azoktól,akik olvassák a blogaimat. Eléggé be van táblázva az augusztusom és most két hétig nem leszek. Utána pedig bizonytalan, hogy mikor. Szóval, majd ha lesz rész, akkor írok. És tényleg köszi, hogy olvassátok, de nem tudom ebben a hónapban valami sűrűn hozni a következő részeket. :$ :/

16. Fejezet

-          … A fenébe is! – tártam szét karomat. Egy pillanatnyi hatásszünet következett, majd hirtelen közelebb húztam magamhoz Louis-t és megcsókoltam. Akármennyire az alkohol miatt, akármennyire az érzelmek miatt történt, akkor sem tudtam elviselni a tudatot; félő, hogy elveszíthetem. Nem akartam elengedni, de egy pillanatra eltolt magától. A szívem majd’ leállt.

-          Várj egy picit! – mondta, kissé oldalra döntötte a fejét, elmosolyodott, aztán a maszkomhoz nyúlt és egy mozdulattal megváltott tőle. – Így már is sokkal jobb.

Kezét végigsimította az arcomon, miközben én megfogtam azt. Utána a falhoz szorított és szenvedélyes csókcsatába kényszerített. Majd egyre csak lejjebb került. Ruhám pántját lefelé kezdte tolni és a kulcscsontomnál izgatta a testemet ajkaival. Kezével pedig a combomon igyekezett egyre beljebb kerülni.

-          Ne itt! – néztem rá szigorúan. Neki se kellett több, megmarkolta a kezem, gyorsan felkaptam az álarcom és, mint egy őrült, aki ide-oda rohangál a hajóban, ismét futni kezdtem vele. Nem nézhettek ám hülyének, akik mindegyik rohanó akciómat látták. Egyszer sírva, egyszer elszántan, majd boldogan. Tisztára, mint egy skizofrén.

Mire megtaláltuk a szobát, teljesen lefáradtam. Bár ruhámat levettem, Louis szólt, hogy egy pillanat és jön. Bement a fürdőbe. Hát, nekem se kellett több, azzal az irammal elaludtam.

Nem tudom, hogy mikor jött ki, lehet, hogy egy óra, de az is, hogy csak két perc múlva, a lényeg, hogy nekem tengernyi időnek tűnt. Óvatosan befeküdt mellém, immáron pizsamában.

-          Figyelj Lena, ha még nem alszol…

-          Már nem alszok inkább. – fordultam felé ásítva.

-          Szóval, ne haragudj! Legközelebb nem iszok ennyit és nem hagylak magamra.

-          Figyelj, az egyetlen dolog, ami bántott az az, hogy nem kerestél. Nem zavar, ha csajozol, csak semmi többet ne csinálj a szimpla flörtölésnél. És előtte kérlek, szóljál, hogy lelépsz.

-          Rendben. – mondta mosolyogva. Én pedig csábítóan ránéztem és kezemet végighúztam a testén. – Baby, inkább most aludjál, majd legközelebb! – nevetett. Megvontam a vállam, lehajtottam a fejem és azonnal visszaaludtam.

* * *

Az elmúlt hetem egyszerűen fantasztikus volt! Nagyon sok helyen jártunk, szinte minden nevezetességet megnéztünk, többször búvárkodtunk, s nagyon sokat napoztunk.

Ahogy hazaértünk, rögtön minden ment a megszokott kerékvágásban. Bementem a suliba felvenni az óráimat, a fiúk pedig nagyban próbáltak, mert még lesz két koncertjük.

Ma, miután végeztem a dolgaimmal ma délelőtt, bementem a stúdióba. Paul-lal futottam össze, aki rögtön felajánlotta, hogy elkísér a fiúkhoz. A nagy koncertteremben voltak. Harry és Louis éppen zongorázott, legalábbis Lou próbált, de Harry tanulás helyett, csak akadályozta. Nagyon aranyosak voltak.

Megbeszéltük, hogy ma nálam alszanak mind az öten, így én délben le is léptem. Vettem sört, meg egy kis nasit, (Niall-nek speciálba), és letöltöttem pár filmet is, amit aztán nézni tudjunk.

Az este jól is alakult. Azonban a reggel…

Nem keltem valami korán, de úgy véltem, hogy a többiek még alszanak. Elkezdtem lefelé ballagni a lépcsőn. Ekkor viszont hangokat hallottam.

-          Ó, szia, te kis cuki fiú! Hát rólad hallottunk annyit! – monda egy női hang… egy női hang… egy ismerős női hang…az ANYÁM! A szívbaj jött rám. Teljesen elfelejtettem már a találkozást. Láttam a lépcsőről, hogy Niall kétségbeesetten áll ott, miközben anyám ölelgeti. Ez még nem minden. Hirtelen apám lép be a bejárati ajtón, őt követi az öcsém. Lerohanok az alsó szintre.

-          Kicsim! – mondják szinkronba a szüleim, majd olyan szorosan átölelnek, hogy szinte megfulladok. A szokásos annyira hiányoztál szöveg meg stb. után, végre Benit, az öcsémet is üdvözölhetem.

-          Mutasd be a kis barátodat! Olyan büszkék vagyunk rád. – sóhajtozott meghatottan anyu. Felhúzott szemöldökkel Niall-re nézek, aki még mindig sápadt a rémülettől.

-          Ő itt Niall. – mondom mosolyogva. Apám alaposan végigmérte, majd egy vállvonással elintézte a dolgot. Beni közben elfoglalta a tévét és a zajtól felébredt a ház többi lakója is.

Anyám, mikor elindult az alsó szinten körülnézni „véletlenül” meglökött, Niall felé, majd ám kacsintott. Nem értem, hogy mi célja velem. Mikor a másik négy fiú is leért az emeletről, már elég nagy lett a káosz.

-          Na, de Veronika! Mit jelentsen ez? – kérdezte apu.

-          Kicsim, mindig is tudtam, hogy vonzanak a férfiak, de hogy egyszerre öttel? – anya kezeit a magasba emelte és meglepődve gondolkozott. Arcárból láttam, hogy nagyon kattog valamin az agya.

-          Valamit ti itt nagyon félreértetek. – kezdtem.

-          Jaj, Ver szülei. Úgy örülök, hogy megismerhetem Önöket. És te bizonyára Beni vagy? – Harry azonnal lespannolt az ősökkel és az öcsémmel, így nagyon nem tudtam mit mondani.

-          Niall, mesélj, kérlek! Hogy jöttél össze a lányunkkal? – mondta anyu.

-          Hogy mi van? – húzta fel a szemöldökét Louis is.

-          Egyébként Zayn vagyok. – vigyorgott már ő is, majd Liam is bemutatkozott.

-          Oké, akkor most már tényleg én beszélek! – kiabáltam.

-          De Niall még nem válaszolt! – hitetlenkedett anya.

-          Nem is tudna válaszolni. – nevetett kínosan Louis.

-          Én inkább lelépek. – szólt a szőkeség, majd Liam társaságában elköszöntek és hazamentek.

-          Mi folyik itt, Veronika? – kérdezi mély hanggal az apám.

-          Először is. Niall nem a barátom. Vagyis az, de nem úgy.

-          Ezt meg, hogy érted? – kérdezték csodálkozva egyszerre.

-          Ahhr! – morogtam, majd Lou felé fordultam. Egy hirtelen mozdulattal megcsókoltam a srácot, majd a szüleimre néztem. – Szóval, Louis a pasim.

-          Ja, így már minden világos. – mondta megkönnyebbülve az anyám. – Miért nem ezzel kezdted?

-          He? – széttártam a karomat, de most már mindegy volt. Apu felvitte az emeletre a bőröndjeiket, majd én is indultam felöltözni. Azt hiszem, hogy elég mókás hetünk lesz…

 Veronika anyukája

 Veronika apukája

 Beni (12)

15. Fejezet

Reggel korán keltem és elmentem futni a part mentén. Sokat gondolkoztam közben. Tízre értem vissza a hotelszobába. Akkor már Louis is ébren volt.

-          Reggelt, édes! Hol voltál? – kérdezte mosolyogva.

-          Futottam. – mondtam röhögve, mert így egy kicsit hülyén hangzott.

-          Tudod, van egy ötletem.

-          Márpedig? – kérdeztem őt felhúzott szemöldökkel.

-          Menjünk el egy hajókirándulásra, de érted, ilyen többnapos.

-          Jól hangzik. – kacsintottam rá. – De mi lesz ezzel a szobával?

-          Lemondom – vonta meg lazán a vállát.

Délre össze is pakoltunk és taxival beutaztunk a városba, ahonnan eljuthattunk a kikötőbe. A csomagokat beadtuk a hajóba, s a szobánkba pedig bevitték az ott dolgozók. Egyszerűen gyönyörű volt és hatalmas. Még sosem voltam hajókiránduláson, így különösen izgatott a dolog. Egy fehér, legalább tízemeletes tömb állt előttem, körülötte pedig a Vörös-tenger pompázott. Lou látta rajtam, hogy szinte tátva maradt a szám a látványtól, így közelebb húzott magához és megcsókolt.

A nap további részében csak hajóztunk, ha mondhatok ilyet, hogy „csak”. Sok új emberrel ismerkedtem meg. A napot egy esti, közös vacsora zárta. Svédasztalos kaja volt, aminek következtében jó sok mindent választottam. Sajnos a felét sem bírtam megenni, így megmaradt, de legalább volt időm készülni az esti bálra. Hagyomány alapján álarcban kellett mennünk. Ezt minden hajós hét elején megrendezik és a helyszínen lehet venni a maszkokat. Fél tízkor mentünk vissza a nagyterembe. Természetesen két pohár pezsgő után, rögtön táncolni indultunk.

-          Elképesztően nézel ki. Nagyon szexi vagy. – súgtam vigyorogva a fiú fülébe.

-          Köszönöm. Viszont nekem ez most nem tetszik?

-          Miért? – kérdeztem kíváncsian.

-          Mert nem látszik az arcod… - a mondatára majdnem elolvadtam. Az a kisfús mosolya pedig elbűvölt. Már épp megcsókoltam, mikor valaki megfogta a kezem és arrébb húzott.

-          Partnerváltás! – mondták be a hangszóróba. A teremben egyre halványabbak lettek a fények, s a táncoló tömegben esélyem sem volt megtalálni Louist.

Körbenéztem, majd felhagytam a sikeres keresés reményével. Lehajtottam még egy pohár italt, mikor arra járt az egyik pincér, és az újdonsült társammal kezdtem el táncolni.

Megkérdeztem a fiút, hogy hívják. Jacob-ot mondott. Hirtelen arrébb húzott és kimentünk a hajó fedélzetére.

-          Akkor üdvözlöm Jacob! – nyújtottam mosolyogva a kezem. – Én Veronika vagyok.

-          Üdv, Veronika. – mosolygott, majd egy kézcsókkal illetett, amire felnevettem. – Honnan jött?

-          Angliából.

-          Tán londoni?

-          Az bizony. És Ön?

-          Én Parisban lakom, de Londonban születtem. Gyönyörű hely.

-          Tudom. – nevettem. – És hány éves?

-          21. – közelebb hajolt, majd a fülembe súgott. – De pszt, ez a mi titkunk!

-          Okééé. – mondtam elnyújtva a szót. A fiú csábosan mosolygott, majd visszamentünk táncolni.

Elég sokáig táncoltunk. Az este folyamán volt még párszor párcsere és e-közben több pohár pezsgőt is elfogyasztottam, ehhez pedig hozzájönnek a koktélok. Louis-t nem találtam sehol. A szobakulcsunk le volt adva a recepción, tehát ott se lehetett. Egy idő után annyira nem foglalkoztatott a dolog. A pia kicsit a fejembe szállt. Legalább két órán keresztül a bálteremben voltam. Sok emberrel és kedves nénikkel is beszélgettem. Az biztos, egy társaságban mindig van kivel beszélnem.

-          Louis? – kérdezem meglepődve, még nekem is furcsa volt, hogy mennyire magas a hangom.

-         Ver, ez nem az, amire gondolsz! – egy csaj állt mellette, aki éppen megpuszilta az arcát és szorosan egymás mellett voltak kint a fönti teraszon a csillagos ég alatt, kettesben…

-          Hát akkor mi? – fakadtam ki. A csaj csak flegmán vigyorgott.

-          Ne legyél mérges!

-          Basszus, bűzlesz a piától. – hárítottam el magamtól a srácot.

-          Hagyd már békén! Nem látod, hogy most épp valaki mással van elfoglalva? – szólt bele már a csaj is.

-          Hülye cafka, szállj le a pasimról. Ha egyáltalán még van köztünk valami…

-          Még szép, hogy van! – kiabált Lou.

-          Igazán? Mert én nem úgy érzem. – könnyek szöktek ki a szememből.

-          Ver, ne csináld ezt!

-          Egész este téged kereslek, erre itt enyelegsz ezzel, ezzel a…

-          Többet érek nálad. És különben is szállj már le rólam! – vágott közbe.

-          Veronika sajnálom. Nem történt semmi olyasmi…

-          Ezt akkor mond, mikor józan vagy! –könnyeimet letöröltem az arcomon. A szőkeség látta, hogy gyenge vagyok, így vette az alkalmat és egyszerűen lesmárolta Louis-t.

-          Undorító vagy! – ordítottam a csajnak, majd befutottam a belső térre.

Ekkor már homályosan láttam a sírástól, álarcomat letéptem a kezemmel és rohanni kezdtem. Végig a hosszú folyosókon, nem akartam látni senkit. Nem akartam találkozni senkivel. A szívem majd’ megszakadt és elképesztő fájdalmat éreztem a mellkasomban. Végül lementem a legalsó szinthez, ahol régi bútorok, fotelek meg hasonló tárgyak voltak.

-          Veronika, Ön az? – kérdezte egy ismerős hang.

-          Ki más sírna hajnalok hajnalán, a hajó legmélyén? – válaszoltam szipogva.

-          Gondolom nincs valami jó kedvében. Egyébként Jacob vagyok. – lépett elő, aminek következtében megpillanthattam arcát. Erős, férfias vonásai voltak, ám de bájos mosolya.

Egy ideig beszélgettünk. Vagyis inkább én kiöntöttem lelkemet, ő pedig hallgatott. Muszáj volt valakinek elmondanom, hogy mi bánt. A pasi egyre közelebb került hozzám.

-          Hadd csókoljam meg. Olyan szép, hogy egész este alig tudtam magának ellen állni. – mondta szenvedélyes hangsúllyal.

-          Nekem barátom van. – állítottam le.

-          Hát, én az elhangzottakból nem erre következtetek. – a fiú ajka már a száat érintette, mire én felugrottam.

-          A pi*-ba de hülye vagyok! – szaladt ki a számon. Gyorsan nyomtam egy puszit a fiú arcára, majd megint csak rohanni kezdtem. De most nem csupán valami elől, hanem valakiért.

Párszor eltévedtem útközben, ahogy felfelé siettem, meg elestem a lépcsőn. Az álarcomat visszavettem magamra, hogy el ne ejtsem. Majd egy hatalmasat repültem. Háttal a földnek landoltam. Valaki rám esett.

-          Te jó ég! Jól vagy?

-          Azt hiszem. Úristen Louis te vagy az?

-          Én. Annyira sajnálom. – mondta. Próbált erős maradni, de szemeiben láttam a gyengeséget. Én meg ösztönösen felpofoztam.

-          Szállj le rólam! – utasítottam.

-          Amikor utoljára rád estem, eltört a karod, majd összejöttünk.

-          Ebből csak annyit értettem, hogy eltört. – mondtam könnyeimmel kűzködve.

-          Szeretlek Ver, teljes szívemből. Nem akarom, hogy külön legyünk. Esélyt sem adsz rá, hogy hiányozzál nekem. Jól éreztem magamat azzal a csajjal, de egy percig nem vágytam többre annál az egy dolognál.

-          Mit mondtál; hogy szeretsz?

-          Teljes szívemből.

-          A k*va életbe, ezt miért nem mondtad előbb? Megcsaltál.

-          Szánalmas vagyok. – felállt, majd elindult a folyosó vége felé. Kezeivel a hajába túrt és a falat rugdosta. Gyorsan utána futottam.

-          Mit mondtál? Hogy szeretsz? – vetettem felé kérlelő pillantást.

-          Teljes szívemből, Ver, teljes szívemből. – nézett komolyan a szemeimbe…

Sziasztok! Holnap hozom az új részt! Olvassátok.  kösziiii :))))

14. Fejezet

Az elmúlt hetek fáradalmait, már alig bírtam. A sok fellépés és az edzések mellett az utazás gondolata szinte elérhetetlennek tűnt. A fiúknak fellépések meg interjúk voltak a napi programok, szóval teljesen be voltunk táblázva.

A lábam az óta begyógyult, nem lett annyira komoly égési sérülésem se. Emma Gray, mint kiderült az iskolában az igazgatóhelyettes, ezért volt olyan ismerős a neve. A kapcsolataim hamar kialakultak a hatalmas akadémián, új embereket ismertem meg. Mikor betanultuk az első darabot, már is sorozatban érkeztek a meghívások, annyira népszerű lett az őszi műsorszám. A srácokkal leginkább csak az estéimet töltöttem, de az a távolinak tűnő dolog csak-csak elérkezett.

- Reggelt! – ébresztettem Louis-t hajnali ötkor, hogy hatra kint lehessünk a repülőtéren.

- Neked is szépség! – túrt bele a hajamba, ami egyébként is elég kócos volt. A bőröndjeink már össze voltak pakolva, egy-két apróság hiányzott a csomagból.

Egy fehér toppot vettem fel, egy virágos szoknyával és vékony sállal. Hozzá egy mintás cipőmet és apró kiegészítőként a bal és a jobb csuklómra is felcsúsztattam egy karkötőt.

Egy gyors reggeli után már ültünk is a taxiba, hogy induljunk a reptérre. A többiektől tegnap este egy „búcsúparti” keretein belül köszöntünk el egymástól, bár úgy gondolom, hogy ezt az egy hetet mindannyian túl fogjuk élni a másik nélkül.

Miután leadtuk időben a cuccainkat, még leültünk és vártuk a repülőt. Mint kell is, most úgy szint két órával a repülő érkezése előtt jöttünk a helyszínre, de szerencsére a gép pontos volt.

Pár óra út után már épségben landoltunk az arab területen. A repülőből kiszállva kis buszok vittek el az épülethez, minket pedig megcsapott az a forró levegő. A kofferek átvétele után közösen egy másik csoporttal vettük az irányt a szálló felé. A buszon az út kellemesen telt, hiszen találkoztam magyarokkal és vidáman társalogtam velük. Szegény Lou nem sokat értett belőle. Egyedül a szeretlek-et, a köszönöm-öt, az igen-t és a nem-et szoktam néha használni, de mindig angolul beszélünk egymással.

Sharm El Sheik –ben volt a szállásunk. Odaérve egy gyönyörű hely fogadott. A szállás elfoglalása után lementünk a parthoz sétálni.

Elég sokan fürödtek a tengerben. Levettük magunkról a ruhát, mert a szobában alá húztuk fel a bikinit meg Lou a fürdőgatyáját.

-          Ez az, amiért érdemes élni. – mondtam vigyorogva, mikor a mólón kibaktattunk a vízhez.  Most még nem hoztunk búvár felszerelést, de úszni így is egy élmény számomra.

A meleg tenger után muszáj volt napozni is egy kicsit. Ez a hely nekem maga a paradicsom és Louis-szal a boldogságom már megint megdöntötte a rekordját.

Később, a vacsora után lementünk sétálni a parthoz. Viszonylag korán sötétedik, a lámpák és a különböző díszítésként szolgáló fények világították meg halványan az üres partot. Mi kézen fogva sétáltunk a barátommal és mezítláb a sekély vízben járkáltunk.

Majd egy ágyhoz érve, amik elszórtan helyezkedtek el a parton, leültünk.

-          Örülök, tényleg. Nagyon köszönöm, hogy itt vagyunk. – mondtam, mire közelebb jött és átkarolt a fiú.

-          Van valami, amit már mondtam, csak muszáj ismételni, hogy megjegyezd, hogy úgy van. Szeretlek, Veronika. – nézett mélyen a szemembe.

-          Én is. – Lou szembefordult velem és szenvedélyesen megcsókolt. Testem fölé hajolt, majd levette rólam a fehér pólómat. Szinte éreztem a leheletét.

-          Imádlak. Azt akarom, hogy senki más ne ölelhessen így át, mint én most, hogy ne legyen veled úgy, mint én itt és most. Lehet, hogy van, akinek ez nem tetszik, de csak egy szavadba kerül és leállok. – szavai mind igazak voltak és én is azonos véleményen vagyok, csak vele kapcsolatban. Egy csábító mosolyt vetettem rá, majd kezeimmel lehúztam róla a pólóját. Izmos teste olyan csábító volt, s a mosolyának sem tudtam ellen állni. Percek alatt lekerült rólunk a „felesleges” ruhadarab és már is egymásé voltunk.

A tengerben a hullámok csak úgy csattantak a sziklákon az ütközésükkor, a szél erősen fújt, a meleg levegő teljesen átadta Egyiptom édes hangulatát. Aztán hirtelen minden elsötétült. Vagyis nem is olyan hirtelen, csupán nekünk tűnt annak. A lámpákat lekapcsolták, ami azt jelentette, hogy már éjfél múlott. A baj csak az, hogy a sötétben nem találtuk az ágy mellé dobott ruháinkat. Hogy ebből mi lesz, még nem tudom…..ugyanis a sziklák miatt elég veszélyes lenne tapogatózni a sötétben.

13. Fejezet

Reggel kilenc. Teljesen frissen és boldogan ébredtem fel a Louissal töltött éjszaka után. Óvatosan megnéztem az órám, majd kibújtam a fiú karjai alól.

-          Reggelt! – mosolygott rám.

-          Szia! Most már azt hiszem fel kellene kelnünk, mert kéne vennem egy-két cuccot a suliba.

-          Miért hány óra van?

-          Kilenc múlt. – mondtam egy nagy ásítás közepette.

-          Hááát, jól van. De veled megyek, alap.

-          Rendben. – ültem fel végtére, majd bementem a gardróbba átöltözni.

Egy színes ruhát és egy óarany árnyalatú cipőt néztem ki magamnak.   Éppen akasztottam le a szoknyát a vállfáról, mikor Louis szintén belépett a szobába.

-          Megdobnál egy reggelivel, mielőtt bárhová is elindulnánk? – kérdezte ártatlan mosollyal, majd odajött és hátulról átkarolt.

-          Azt szeretnéd?

-          Szeretném.

-          Hát, oké. – gyorsan felkaptam a ruhát, majd lerohantam a konyhába két szendvicset összedobni.

A finom reggeli után, megmosakodtunk, majd indulhattunk is a bevásárló körutunknak. Louis autójával mentünk, tehát ő vezetett. Vidáman hallgattam a rádiót, miközben az utat fürkésztem. A tegnapi esős nap után, ma a felhők mögül még látni lehetett a nap halvány sugarait.

A plázához érve kiszálltunk a kocsiból a parkolóban. Rámosolyogtam a fiúra, majd megfogta a kezemet. Ujjainkat szorosan összekulcsoltuk, majd Lou sapival a fején, én pedig egy sima pántban célba vettük a főbejáratot. Néhány rajongó távolról integetett felénk, de nem jöttek oda hozzánk, vagyis nem mindenki.

- Akkor a sportboltba?

- Jaja. – kacsintottam rá. A balerinacipők rengetege közt szinte elvesztem, de tudtam, hogy melyik a legjobb minőségű és természetesen fel is lehet próbálni őket. Mivel láttam szegény Lou-n, hogy nem nagyon tud mit kezdeni magával, javasoltam neki, hogy nézze meg a búvárruhákat, úgy is szükségünk lesz rá. Rögtön beleegyezett. A cipőkön kívül (két párt vettem), egy ugrókötél, s egy fürdőgatya is bekerült a csomagba. Igen, ha többen megyünk vásárolni, ráadásul mind a ketten szeretünk, (bár Louis nem nagyon látja be a dolgot, de ez van), akkor az tuti, hogy nem csak egy-két cuccal térünk haza.

A tárolóban leraktuk a csomagokat, majd vettük az alkalmat és a cipőbolt után beültünk moziba. A pénztáros csajnak felcsillant a szeme, mikor meglátta Louist, majd hatalmas vigyorral az arcán megszólított minket.

- És hány órásra szeretnétek menni? – kérdezte többes számban, de csak a barátomra nézett. Idegesen kopogtattam az ujjammal a pultot és hol a csajra, hol a fiúra néztem. Meglehetősen lassan végzett a jegyek átadásával a lány, aminek nem igazán örültem.

- Akkor, szia! – köszönt el, majd kósza tincseit a válla mögé dobta.

- Hello! – intettünk búcsút mi is neki.

A popcorn (amit én csak és kizárólag sajtszósszal eszem meg) és a Cola megvétele után odaballagtunk a mozi bejáratához.

- Sziasztok! Jegyeket kérném. – mosolygott ránk egy srác. – Jé, te vagy az Veronika? Tudod, találkoztunk azon a múltkori fotózáson, nagyon csinos voltál. – mondta kedvesen.

- Tényleg, most már emlékszem. Hogy kerülsz ide?

- Hát, csak az egyik haveromat helyettesítem.  Eltört a lába, aztán felajánlottam neki, hogy bejövök egy-egy órát néha, nem kell a pénz része, szívesen csinálom.

- Hát igen, ezek a törések mostanában elég gyakoriak. – jegyezte meg Louis a tarkóját vakargatva.

- Hát, a múltkor most, hogy így mondod Veronikáé is el volt törve, azaz a keze. Örülök, hogy az óta meggyógyult. Amúgy nem is tudtam, hogy ti errefelé szoktatok lenni.

- Hát, ha van időnk, akkor be-benézünk. – mesélte neki lazán Louis. Hát persze, hogy simán elbeszélget a fiúval, és úgy tesz, mintha nem érdekelné, hogy mennyire nyomul meg stíröl engem, hiszen végig a fenekemet fogja a beszélgetés közben. Jellemző, de ezt akkor is, csak pozitív tulajdonságként könyvelhetem el.

- Örülök, hogy találkoztunk. Szerintem a stúdióban még fogunk vagy valahol. Szia. – mosolyogtam rá a fiúra, aztán beindultunk a termek felé. Louis is hátrafordult még egyszer, majd a másik kezével (amelyikkel nem velem volt „elfoglalva”) integetett a fiúnak. Láttam Edward fura arcát, hogy most nem tudja mire vélni a helyzetet. Hát Lou-n pedig az a tipikus” foglalt vagyok, ez van, de szerelmes!” arckifejezés feszengett.

A film nagyon-nagyon tetszett. Egy akciófilm mindig jó, ha megnézem, de ha nem vesznek rá, akkor szívesebben nézek valami romantikus filmet. De ez most nem olyan volt. Louis-sal egy élmény moziba menni, mert időnkét, amikor csak úgy ránézek és eltűnődök azon, hogy mennyire szeretem, mindig nyom egy puszit az arcomra.

-          Kell még valami?

-          Veszek egy sporttáskát, de amúgy szerintem már nem.

-          Jól van. Addig lehet, elmegyek kajálni egyet.

-          Hát szerintem ne menj egyedül. – nevettem fel. Louis körbepillantott, majd ismét rám nézett. – ja, lehet, hogy nem kéne.

Elindultunk az Adidas üzletbe. Nem akartam már ott vacakolni, szóval gyorsan megnéztem a kínálatot, majd kiválasztottam egy fehér sporttáskát. Mivel a mozis kis popcorn nem volt elég kettőnknek, ami nem is baj, mert nem valami egészséges, mindegy, megbeszéltük, hogy elmegyünk egy étterembe.

-          Na, de mégis hová?

-          Az egyikbe, majd úgy is meglátod. – mondta, én pedig tovább gondolkoztam rajta. Közben a BlackBerry-met nyomkodtam. Szeretem a meglepetéseit, de tudni is jó, azt amiket tervez.

-          Hallod, majd rendelünk neten a nyaraláshoz dolgokat. Egyszerűbb. – magyarázta. – Meg majd a srácok is segíteni kiválasztani azt a búvárruhát, ami szörfözésnél a legjobban kihangsúlyozza a testi adottságaimat.

-          Te boloooond! – nevettem fel, majd megsimítottam a karját.

-          Hiányozni fognak abban az egy hétben. De lesz ott valaki, aki minden problémámat elfeledteti velem.

-          Remélem.

Egy nagy, régi stílusú épület elé értünk. Besétáltunk a belső udvarba és egy olyan érzés fogott el, mintha visszamentünk volna a reneszánsz korba. Mindenhol díszes vonások, aranyozott oszlopok virítottak, könnyed kis asztalok és még a legtöbb vendég is csinos, elegáns ruhákat viselt. Nagyon hangulatos egy hely volt.

-          Hallod, te honnan ismersz ilyen helyeket?

-          Innen-onnan. – hangzott a konkrét válasz, majd a fiú odavezetett egy asztalhoz és kihúzta nekem a széket.

-          Köszönöm. – mondanom sem kell, majd elolvadtam tőle és az aranyos tekintetétől.

Rendelés után megettük az aranyozott evőeszközökkel a rántott dolgokat, majd ittunk egy-egy csésze teát. Teljesen királylánynak éreztem magamat, már csak egy korona és egy selyemkesztyű hiányzott a dolgokból. A számla kifizetése után indultunk a kijárathoz.

- Hé, kisasszony! – hallottam, hogy kiabálja valaki, hátrafordultam, majd éreztem, ahogy égni kezd a lábam. – rá ömlött a forró kávé! – mondta kétségbeesve a pincér.

Lou azonnal odahozott nekem egy csomó szalvétát és azokkal kezdtem letörölni az italt. A bőrömet teljesen leforrázta, még szerencse, hogy volt rajtam nejlonharisnya, mondjuk sok hasznát nem vettem.

-          Ne haragudjon.

-          Na látod, én ezért sem iszom kávét. – mondta Louis.

-          Semmi gond, csak…

-          Kifizetem.

-          Nincs rá szükség. Csak egy harisnya, a sérülésnek pedig ez az ára. A fájdalom.

-          Ígérjük, többet nem fordul elő. – ismételte a pincér.

-          Én is remélem.

-          Itt a névjegyem kisasszony, ha valami mégis kéne. Ügyetlen voltam, bocsásson meg.

-          Köszönöm, viszont látásra, köszöntem el.

Gyorsan levettem a jobb lábamról a cipőt, hogy ne folyjon rá az anyag, majd Lou segített odavinni az autóhoz.

-          Úgy tűnik, hogy a jobb a szerencsétlenebbik felem. – nevettem fel kínomban. Közben nedves papírzsepivel borogattam a piros bőrfelületet,

-          Had tegyem jobbá. – mosolygott rám Louis, majd megsimogatta a combomat. – Remélem, most már nem fáj annyira.

-          Á, dehogy. Meggyógyítottál. –ráztam a fejem röhögve.

-          De most tényleg. Bízom benne, hogy nem fáj, legalábbis annyira.

-          Nem, most már tényleg nem, jó ez a borogatás. De azért kedves volt a nőtől, hogy segíteni akart meg a pincér is. Csak tudnám, hogy honnan volt ilyen ismerős az a név. Hm… Emma Gray. – néztem a tőle kapott névjegykártyát.

-          Hát, majd eszedbe jut. – mosolygott rám a fiúm. – Na, mindjárt indulhatunk. – kérdőn néztem rá. – De előbb…- megcsókolt. Így már értettem a dolgot. Ez mindig fontosabb, még jó. Imádom…!

12. Fejezet

 ***

-          És ez most miért? – kérdeztem ámulva.

-          Hát, ilyen „elő születésnapi” ajándéknak szántam, és mert megérdemled. – mondta mosolyogva. A két repülőjegyet a mellkasomhoz szorítottam és vigyorogva néztem Louis gyönyörű szemibe. A szülinapom szeptember harmincadikán van, tehát még egy kicsit arrébb, viszont a jegy egy héttel előbbre szól.

A barátom közelebb lépett hozzám és szorosan átölelve megcsókolt. Annyira imádom, hogy az utazás meg az ilyen dolgok kis apróságok mellette. Egyiptomnak pedig különösen örültem, mert hihetetlenül imádom a tengert; anyuékkal már régebben voltunk ott.

-          Éééés. – kezdte nevetve.

-          Ésss? – kérdeztem vissza.

-          Most majd búvárkodhatunk, mert ugyebár megígértem.

-          Igen, úgy tudom. – mondtam csábító vigyorral az arcomon. Lousi karjaiban beszélgettünk a kanapén, amikor benyitott Harry.

-          Veeeeeeeeer! Úgy hiányoztál, minden oké? – kacsintott rám a mókás fiú.

-          Persze. – nevettem fel.

-          Most irigy vagyok. Tudom milyen jó a kis Lou karjaiban feküdni.

-          Én jobban szeretem, ha Veronika fekszik az ölembe, már ne is haragudj Harry drágám. - mosolygott Louis.

-          Értem. – biggyesztette le a száját Harry, mire felálltam és megöleltem.

-          Most én jövök. – tárta ki a karját Louis és ő is magához szorította barátját.

-          Amúgy azért jöttem, mert megyünk el a rádió épületéhez.

-          Ja, oké. Várj, kikísérem Veronikát.

-          Jó. Szia.

-          Szia. – intettem vissza Harrynek, majd kézen fogva kisétáltunk Louisssal az épületből. Az eső még mindig csepergett.

-          Majd este találkozunk?  Várj inkább ezt kijelentem, nem is kérdezem. – nézett a szemeimbe a barátom.

-          Gyere át nyolckor, várni foglak. – húztam ravasz mosolyra a szám. Van is egy ötletem, hogy mivel lepjem meg a drágát. Holnap úgy is sokat kell majd aludnom este, hiszen csütörtökön már suli van. Mára még bőven belefér egy kaland. – És hozz fürdőruhát!

-          Szerintem arra nem lesz szükség. – vigyorgott, én meg csípőre tett kézzel megráztam a fejemet.

-          Akkor, szia, majd este.

-          Rendben. – szenvedélyesen megcsókoltuk egymást, majd az autómhoz rohantam. Hamar haza kell érnem, mert mindjárt éhen halok.

***

Mikor megérkeztem „birodalmamba” ledobtam a szennyesbe Peti ágyneműjét, majd az emeleti nagy fürdőszoba melletti szobába pakoltam. Itt elég ritkán voltam mostanában, úgyhogy áttöröltem minden egyes felületet és lemostam a csapot. Egy nagy, a padlóba süllyesztett fürdőkád van itt. Vagy inkább olyan jakuzzi féle; igazából az egyik kedvenc részem a házból. 

Hoztam fel rózsaszirmokat és körbeszórtam a kádat vele. Balra, fent a falon, a tükrök mellett halványan világítottak a lilás árnyalatú lámpák, gyönyörű volt. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy minél szebb végeredményt produkáljak. Négykor már készen voltam minden fontossal, így gyorsan elmentem tusolni. Kicsivel később bekapcsoltam a gépemet és válaszoltam az érkezett leveleimre. Kíváncsian fürkésztem a twitter oldalam, hogy kik az új követőim, végül pedig írtam levelet az iskolának, hogy megkaptam az e-mailt. A böngészés után elálmosodtam és szundítottam egyet.

-          ÁÁÁÁ! – riadtam fel, a telefonom csörgésére.

-          Szia, kicsim.

-          Anya? – néztem döbbenten a kijelzőt.

-          Igen. Nem voltál mostanában a skype-on, ezért hívtalak fel. Drága lesz, de nem baj. – mondta kellemes hangon.

-          Értem, mi újság? – ásítottam egy nagyot.

-          Oh, hát mi elvagyunk. Hiányzol az öcsikédnek, meg apádnak is. Csak gondoltam elmondom, hogy szülinapodra szeretnénk odautazni.

-          Komolyan? És, és, és pontosan mikor?

-          Az őszi szünetben. Öcsinek hamarabb kezdődik, mert kibővítik az iskolát. Október ötödikén mennénk. Csak pár nap lenne az egész.

-          Háááát, oké. – vakargattam meg a fejem. – Majd még megbeszéljük.

-          Rendben, vigyázz magadra! Szia, Veronika.

-          Szia, anya. – magam mellé raktam a telefonomat és azonnal agyalni kezdtem.

Elég fura lesz, ha jönnek majd. Nem tudom, hogy Louis mit fog szólni. Én nagyon kedvelem a szüleit, s remélem, hogy ez az enyéim iránt, tőle is kölcsönös lesz. A nagy gondolkozásba belemerülve, hirtelen észbe kaptam. Ránéztem az órára. Fél nyolc múlt. Felpattantam a kanapéról és a fürdőbe vettem az irányt. Gyorsan megfésülködtem meg fogat mostam, ami nálam ritka, de valahogy sikerült öt perc alatt lezavarnom az egészet. Van, mi motiváljon… A hűtőből hoztam fel egy vödör jeget és egy üvegpezsgőt, két pohárral. Bevittem a jakuzzi-hoz, aztán a gardróbomhoz siettem. A fürdőruhák előtt állva megakadt a szemem az egyik kedvenc, rózsaszín színű bikinimen. A felső részén, mint egy masni, úgy van elöl összekötve az anyag és pánt nélküli, ezért is imádom. Gyorsan magamra terítettem még egy hosszabb, átlátszó anyagú leplet, aztán készen is álltam Louis fogadására. Éppen, hogy, de még időben kapcsoltam, hogy a jeges vödör fent elolvad, ezét gyorsan beraktam a kis mélyhűtőbe, a sarokba. Eddig nem is tudtam, hogy mik vannak itt. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy ilyen házat vettek nekem, ráadásul ezen a helyen.

A csengetés pillanatában rohantam le a bejárati ajtóhoz. Gyorsan kinyitottam a kaput a gombokkal, majd az ajtót is.

- Szia, édes. Úgy hiányoztál. – mosolyogott rám Louis, majd megölelt.

- Szia. – villantottam ki én is pár fogamat, majd megcsókoltam a fiút.

- Éhes vagy?

- Nem, köszi, vacsoráztam már.

- Oké. És hoztál fürdőruhát?

- Igen, már az van rajtam. – nevetett, miközben a szűk, piros nadrágját alig bírta lehúzni a fürdőgatyája miatt. Okos megoldás, na mindegy, aranyos húzás volt tőle. – És, hová megyünk?

- Emelet, balra, folyosó legvégén jobbra az ajtó.

- Okéééé. – húzta el a szó végét, majd felkapott és a kezében foga felrohant velem az emeletre.

- Tegyél le! Most! – sikongattam, de mind hiába volt. Csak az ajtónál rakott le a drága.

- Nyithatom?

- Ühüm. – bólogattam mosolyogva, miközben idegesen az ujjaimmal szórakoztattam magamat. Lou kinyitotta az ajtót, majd rögtön megállt. Szájtátva bámulta a szobát, ahol a kád tele volt vízzel és rózsaszirmokkal. A tükörből láttam az arcát.

- Úristen, Ver. Ez gyönyörű. - fordult felém. Én meg mosolyogva megvontam a vállam, mire egy puszit nyomott a fejemre. – Akkor? Használjuk?

- Naná! – válaszoltam, majd a leplet ledobtam magamról a földre. Beszálltunk a kádba és szorosan Louis karjaiban ülve, beszélgetni kezdtem vele.

- Hosszú nap volt, mi?

- Az. De legalább a vége jó.

- Azt mondod?

- Bebizonyítsam? – kérdeztem tőle összehúzott szemekkel.

- Be, mondjuk nem mintha más véleményen lennék.

- Hát jó. – egy gyors mozdulattal végigsimítottam az arcát, és elmentem a pezsgőért. Elindítottam egy CD-t a távirányítóval, majd táncolni kezdtem neki.

- Húúúúh, nagyon szexi vagy. – vigyorgott rám, én pedig közelebb mentem hozzá, de véletlenül se annyira, hogy hozzáérjek. Direkt húztam az agyát, hogy egy kicsit szórakoztatóbb legyen a dolog.

- Na, most már elég lesz. – állt fel és odajött hozzám. Két kezével a kád szélének szorított, majd olyan közel hajolt, hogy szinte hallottam a lélegzetét. A hangszóróból a Wild Ones szólt, ami nagyon jól illett a hangulatomhoz.

- Imádlak. Nagyon. – nézett mélyen a szemeimbe.

- Én is. – válaszoltam komolyan, majd rám dőlt és szenvedélyesen megcsókolt. A kádban ölelkezve a barátommal,  rájöttem, hogyha én ennyire szeretem ezt a srácot, biztosan a szüleimnek is szimpatikus lesz és ennek eszméletlenül örülök. Kicsivel később már kezdett teljesen felázni a bőrünk, ezért ideje volt kiszállni.

-          Bírom ezt a kádat. – röhögött fel, aztán segített kimászni belőle.

-          Én is. Egyre jobban. - mosolyogtam.

-          Holnap után sulid van már?

-          Igen. – húztam el a számat. Ritkábban fogunk találkozni, kár, de muszáj elmennem. És Louis is ezt mondja.

-          Akkor ma este még ráérünk. – mosolygott, majd megfogta a kezemet és magához húzott.

-          Valahogy úgy. – mosolyogtam én is.

Lou gyorsan megfogta a lábamat meg a derekamat, aztán célba vette a szobámat. Ráfektetett az ágyra, majd mellém ült. Rám hajolva megcsókolt. Kezeimet a nyaka köré kulcsoltam, majd vizes testemet sikeresen „letöröltem” az ágyneműbe.

-          Látod, mondtam, hogy nem kell. – mutatott rá a fürdőruhámra.

-          Nos, most már azt hiszem, tényleg igazad van. – húztam fel a szemöldökömet. Kezemmel magam mögé nyúltam, hogy kikapcsoljam a fölsőmet.

-          Várj, segítek. – mosolygott rám gyönyörű fogsorával és csillogó szemeivel.

Mikor elölről a hátamhoz nyúlt, én is így tettem, átöleltem, aztán megcsókoltam. Utána még egyszer, aztán megint… és ismét… és…

Életem egyik legjobb éjszakáját töltöttem el Louissal. Az a rózsaszín fürdőruha pedig tényleg nem kellett…