16. Fejezet

-          … A fenébe is! – tártam szét karomat. Egy pillanatnyi hatásszünet következett, majd hirtelen közelebb húztam magamhoz Louis-t és megcsókoltam. Akármennyire az alkohol miatt, akármennyire az érzelmek miatt történt, akkor sem tudtam elviselni a tudatot; félő, hogy elveszíthetem. Nem akartam elengedni, de egy pillanatra eltolt magától. A szívem majd’ leállt.

-          Várj egy picit! – mondta, kissé oldalra döntötte a fejét, elmosolyodott, aztán a maszkomhoz nyúlt és egy mozdulattal megváltott tőle. – Így már is sokkal jobb.

Kezét végigsimította az arcomon, miközben én megfogtam azt. Utána a falhoz szorított és szenvedélyes csókcsatába kényszerített. Majd egyre csak lejjebb került. Ruhám pántját lefelé kezdte tolni és a kulcscsontomnál izgatta a testemet ajkaival. Kezével pedig a combomon igyekezett egyre beljebb kerülni.

-          Ne itt! – néztem rá szigorúan. Neki se kellett több, megmarkolta a kezem, gyorsan felkaptam az álarcom és, mint egy őrült, aki ide-oda rohangál a hajóban, ismét futni kezdtem vele. Nem nézhettek ám hülyének, akik mindegyik rohanó akciómat látták. Egyszer sírva, egyszer elszántan, majd boldogan. Tisztára, mint egy skizofrén.

Mire megtaláltuk a szobát, teljesen lefáradtam. Bár ruhámat levettem, Louis szólt, hogy egy pillanat és jön. Bement a fürdőbe. Hát, nekem se kellett több, azzal az irammal elaludtam.

Nem tudom, hogy mikor jött ki, lehet, hogy egy óra, de az is, hogy csak két perc múlva, a lényeg, hogy nekem tengernyi időnek tűnt. Óvatosan befeküdt mellém, immáron pizsamában.

-          Figyelj Lena, ha még nem alszol…

-          Már nem alszok inkább. – fordultam felé ásítva.

-          Szóval, ne haragudj! Legközelebb nem iszok ennyit és nem hagylak magamra.

-          Figyelj, az egyetlen dolog, ami bántott az az, hogy nem kerestél. Nem zavar, ha csajozol, csak semmi többet ne csinálj a szimpla flörtölésnél. És előtte kérlek, szóljál, hogy lelépsz.

-          Rendben. – mondta mosolyogva. Én pedig csábítóan ránéztem és kezemet végighúztam a testén. – Baby, inkább most aludjál, majd legközelebb! – nevetett. Megvontam a vállam, lehajtottam a fejem és azonnal visszaaludtam.

* * *

Az elmúlt hetem egyszerűen fantasztikus volt! Nagyon sok helyen jártunk, szinte minden nevezetességet megnéztünk, többször búvárkodtunk, s nagyon sokat napoztunk.

Ahogy hazaértünk, rögtön minden ment a megszokott kerékvágásban. Bementem a suliba felvenni az óráimat, a fiúk pedig nagyban próbáltak, mert még lesz két koncertjük.

Ma, miután végeztem a dolgaimmal ma délelőtt, bementem a stúdióba. Paul-lal futottam össze, aki rögtön felajánlotta, hogy elkísér a fiúkhoz. A nagy koncertteremben voltak. Harry és Louis éppen zongorázott, legalábbis Lou próbált, de Harry tanulás helyett, csak akadályozta. Nagyon aranyosak voltak.

Megbeszéltük, hogy ma nálam alszanak mind az öten, így én délben le is léptem. Vettem sört, meg egy kis nasit, (Niall-nek speciálba), és letöltöttem pár filmet is, amit aztán nézni tudjunk.

Az este jól is alakult. Azonban a reggel…

Nem keltem valami korán, de úgy véltem, hogy a többiek még alszanak. Elkezdtem lefelé ballagni a lépcsőn. Ekkor viszont hangokat hallottam.

-          Ó, szia, te kis cuki fiú! Hát rólad hallottunk annyit! – monda egy női hang… egy női hang… egy ismerős női hang…az ANYÁM! A szívbaj jött rám. Teljesen elfelejtettem már a találkozást. Láttam a lépcsőről, hogy Niall kétségbeesetten áll ott, miközben anyám ölelgeti. Ez még nem minden. Hirtelen apám lép be a bejárati ajtón, őt követi az öcsém. Lerohanok az alsó szintre.

-          Kicsim! – mondják szinkronba a szüleim, majd olyan szorosan átölelnek, hogy szinte megfulladok. A szokásos annyira hiányoztál szöveg meg stb. után, végre Benit, az öcsémet is üdvözölhetem.

-          Mutasd be a kis barátodat! Olyan büszkék vagyunk rád. – sóhajtozott meghatottan anyu. Felhúzott szemöldökkel Niall-re nézek, aki még mindig sápadt a rémülettől.

-          Ő itt Niall. – mondom mosolyogva. Apám alaposan végigmérte, majd egy vállvonással elintézte a dolgot. Beni közben elfoglalta a tévét és a zajtól felébredt a ház többi lakója is.

Anyám, mikor elindult az alsó szinten körülnézni „véletlenül” meglökött, Niall felé, majd ám kacsintott. Nem értem, hogy mi célja velem. Mikor a másik négy fiú is leért az emeletről, már elég nagy lett a káosz.

-          Na, de Veronika! Mit jelentsen ez? – kérdezte apu.

-          Kicsim, mindig is tudtam, hogy vonzanak a férfiak, de hogy egyszerre öttel? – anya kezeit a magasba emelte és meglepődve gondolkozott. Arcárból láttam, hogy nagyon kattog valamin az agya.

-          Valamit ti itt nagyon félreértetek. – kezdtem.

-          Jaj, Ver szülei. Úgy örülök, hogy megismerhetem Önöket. És te bizonyára Beni vagy? – Harry azonnal lespannolt az ősökkel és az öcsémmel, így nagyon nem tudtam mit mondani.

-          Niall, mesélj, kérlek! Hogy jöttél össze a lányunkkal? – mondta anyu.

-          Hogy mi van? – húzta fel a szemöldökét Louis is.

-          Egyébként Zayn vagyok. – vigyorgott már ő is, majd Liam is bemutatkozott.

-          Oké, akkor most már tényleg én beszélek! – kiabáltam.

-          De Niall még nem válaszolt! – hitetlenkedett anya.

-          Nem is tudna válaszolni. – nevetett kínosan Louis.

-          Én inkább lelépek. – szólt a szőkeség, majd Liam társaságában elköszöntek és hazamentek.

-          Mi folyik itt, Veronika? – kérdezi mély hanggal az apám.

-          Először is. Niall nem a barátom. Vagyis az, de nem úgy.

-          Ezt meg, hogy érted? – kérdezték csodálkozva egyszerre.

-          Ahhr! – morogtam, majd Lou felé fordultam. Egy hirtelen mozdulattal megcsókoltam a srácot, majd a szüleimre néztem. – Szóval, Louis a pasim.

-          Ja, így már minden világos. – mondta megkönnyebbülve az anyám. – Miért nem ezzel kezdted?

-          He? – széttártam a karomat, de most már mindegy volt. Apu felvitte az emeletre a bőröndjeiket, majd én is indultam felöltözni. Azt hiszem, hogy elég mókás hetünk lesz…

 Veronika anyukája

 Veronika apukája

 Beni (12)

15. Fejezet

Reggel korán keltem és elmentem futni a part mentén. Sokat gondolkoztam közben. Tízre értem vissza a hotelszobába. Akkor már Louis is ébren volt.

-          Reggelt, édes! Hol voltál? – kérdezte mosolyogva.

-          Futottam. – mondtam röhögve, mert így egy kicsit hülyén hangzott.

-          Tudod, van egy ötletem.

-          Márpedig? – kérdeztem őt felhúzott szemöldökkel.

-          Menjünk el egy hajókirándulásra, de érted, ilyen többnapos.

-          Jól hangzik. – kacsintottam rá. – De mi lesz ezzel a szobával?

-          Lemondom – vonta meg lazán a vállát.

Délre össze is pakoltunk és taxival beutaztunk a városba, ahonnan eljuthattunk a kikötőbe. A csomagokat beadtuk a hajóba, s a szobánkba pedig bevitték az ott dolgozók. Egyszerűen gyönyörű volt és hatalmas. Még sosem voltam hajókiránduláson, így különösen izgatott a dolog. Egy fehér, legalább tízemeletes tömb állt előttem, körülötte pedig a Vörös-tenger pompázott. Lou látta rajtam, hogy szinte tátva maradt a szám a látványtól, így közelebb húzott magához és megcsókolt.

A nap további részében csak hajóztunk, ha mondhatok ilyet, hogy „csak”. Sok új emberrel ismerkedtem meg. A napot egy esti, közös vacsora zárta. Svédasztalos kaja volt, aminek következtében jó sok mindent választottam. Sajnos a felét sem bírtam megenni, így megmaradt, de legalább volt időm készülni az esti bálra. Hagyomány alapján álarcban kellett mennünk. Ezt minden hajós hét elején megrendezik és a helyszínen lehet venni a maszkokat. Fél tízkor mentünk vissza a nagyterembe. Természetesen két pohár pezsgő után, rögtön táncolni indultunk.

-          Elképesztően nézel ki. Nagyon szexi vagy. – súgtam vigyorogva a fiú fülébe.

-          Köszönöm. Viszont nekem ez most nem tetszik?

-          Miért? – kérdeztem kíváncsian.

-          Mert nem látszik az arcod… - a mondatára majdnem elolvadtam. Az a kisfús mosolya pedig elbűvölt. Már épp megcsókoltam, mikor valaki megfogta a kezem és arrébb húzott.

-          Partnerváltás! – mondták be a hangszóróba. A teremben egyre halványabbak lettek a fények, s a táncoló tömegben esélyem sem volt megtalálni Louist.

Körbenéztem, majd felhagytam a sikeres keresés reményével. Lehajtottam még egy pohár italt, mikor arra járt az egyik pincér, és az újdonsült társammal kezdtem el táncolni.

Megkérdeztem a fiút, hogy hívják. Jacob-ot mondott. Hirtelen arrébb húzott és kimentünk a hajó fedélzetére.

-          Akkor üdvözlöm Jacob! – nyújtottam mosolyogva a kezem. – Én Veronika vagyok.

-          Üdv, Veronika. – mosolygott, majd egy kézcsókkal illetett, amire felnevettem. – Honnan jött?

-          Angliából.

-          Tán londoni?

-          Az bizony. És Ön?

-          Én Parisban lakom, de Londonban születtem. Gyönyörű hely.

-          Tudom. – nevettem. – És hány éves?

-          21. – közelebb hajolt, majd a fülembe súgott. – De pszt, ez a mi titkunk!

-          Okééé. – mondtam elnyújtva a szót. A fiú csábosan mosolygott, majd visszamentünk táncolni.

Elég sokáig táncoltunk. Az este folyamán volt még párszor párcsere és e-közben több pohár pezsgőt is elfogyasztottam, ehhez pedig hozzájönnek a koktélok. Louis-t nem találtam sehol. A szobakulcsunk le volt adva a recepción, tehát ott se lehetett. Egy idő után annyira nem foglalkoztatott a dolog. A pia kicsit a fejembe szállt. Legalább két órán keresztül a bálteremben voltam. Sok emberrel és kedves nénikkel is beszélgettem. Az biztos, egy társaságban mindig van kivel beszélnem.

-          Louis? – kérdezem meglepődve, még nekem is furcsa volt, hogy mennyire magas a hangom.

-         Ver, ez nem az, amire gondolsz! – egy csaj állt mellette, aki éppen megpuszilta az arcát és szorosan egymás mellett voltak kint a fönti teraszon a csillagos ég alatt, kettesben…

-          Hát akkor mi? – fakadtam ki. A csaj csak flegmán vigyorgott.

-          Ne legyél mérges!

-          Basszus, bűzlesz a piától. – hárítottam el magamtól a srácot.

-          Hagyd már békén! Nem látod, hogy most épp valaki mással van elfoglalva? – szólt bele már a csaj is.

-          Hülye cafka, szállj le a pasimról. Ha egyáltalán még van köztünk valami…

-          Még szép, hogy van! – kiabált Lou.

-          Igazán? Mert én nem úgy érzem. – könnyek szöktek ki a szememből.

-          Ver, ne csináld ezt!

-          Egész este téged kereslek, erre itt enyelegsz ezzel, ezzel a…

-          Többet érek nálad. És különben is szállj már le rólam! – vágott közbe.

-          Veronika sajnálom. Nem történt semmi olyasmi…

-          Ezt akkor mond, mikor józan vagy! –könnyeimet letöröltem az arcomon. A szőkeség látta, hogy gyenge vagyok, így vette az alkalmat és egyszerűen lesmárolta Louis-t.

-          Undorító vagy! – ordítottam a csajnak, majd befutottam a belső térre.

Ekkor már homályosan láttam a sírástól, álarcomat letéptem a kezemmel és rohanni kezdtem. Végig a hosszú folyosókon, nem akartam látni senkit. Nem akartam találkozni senkivel. A szívem majd’ megszakadt és elképesztő fájdalmat éreztem a mellkasomban. Végül lementem a legalsó szinthez, ahol régi bútorok, fotelek meg hasonló tárgyak voltak.

-          Veronika, Ön az? – kérdezte egy ismerős hang.

-          Ki más sírna hajnalok hajnalán, a hajó legmélyén? – válaszoltam szipogva.

-          Gondolom nincs valami jó kedvében. Egyébként Jacob vagyok. – lépett elő, aminek következtében megpillanthattam arcát. Erős, férfias vonásai voltak, ám de bájos mosolya.

Egy ideig beszélgettünk. Vagyis inkább én kiöntöttem lelkemet, ő pedig hallgatott. Muszáj volt valakinek elmondanom, hogy mi bánt. A pasi egyre közelebb került hozzám.

-          Hadd csókoljam meg. Olyan szép, hogy egész este alig tudtam magának ellen állni. – mondta szenvedélyes hangsúllyal.

-          Nekem barátom van. – állítottam le.

-          Hát, én az elhangzottakból nem erre következtetek. – a fiú ajka már a száat érintette, mire én felugrottam.

-          A pi*-ba de hülye vagyok! – szaladt ki a számon. Gyorsan nyomtam egy puszit a fiú arcára, majd megint csak rohanni kezdtem. De most nem csupán valami elől, hanem valakiért.

Párszor eltévedtem útközben, ahogy felfelé siettem, meg elestem a lépcsőn. Az álarcomat visszavettem magamra, hogy el ne ejtsem. Majd egy hatalmasat repültem. Háttal a földnek landoltam. Valaki rám esett.

-          Te jó ég! Jól vagy?

-          Azt hiszem. Úristen Louis te vagy az?

-          Én. Annyira sajnálom. – mondta. Próbált erős maradni, de szemeiben láttam a gyengeséget. Én meg ösztönösen felpofoztam.

-          Szállj le rólam! – utasítottam.

-          Amikor utoljára rád estem, eltört a karod, majd összejöttünk.

-          Ebből csak annyit értettem, hogy eltört. – mondtam könnyeimmel kűzködve.

-          Szeretlek Ver, teljes szívemből. Nem akarom, hogy külön legyünk. Esélyt sem adsz rá, hogy hiányozzál nekem. Jól éreztem magamat azzal a csajjal, de egy percig nem vágytam többre annál az egy dolognál.

-          Mit mondtál; hogy szeretsz?

-          Teljes szívemből.

-          A k*va életbe, ezt miért nem mondtad előbb? Megcsaltál.

-          Szánalmas vagyok. – felállt, majd elindult a folyosó vége felé. Kezeivel a hajába túrt és a falat rugdosta. Gyorsan utána futottam.

-          Mit mondtál? Hogy szeretsz? – vetettem felé kérlelő pillantást.

-          Teljes szívemből, Ver, teljes szívemből. – nézett komolyan a szemeimbe…

Sziasztok! Holnap hozom az új részt! Olvassátok.  kösziiii :))))