15. Fejezet

Reggel korán keltem és elmentem futni a part mentén. Sokat gondolkoztam közben. Tízre értem vissza a hotelszobába. Akkor már Louis is ébren volt.

-          Reggelt, édes! Hol voltál? – kérdezte mosolyogva.

-          Futottam. – mondtam röhögve, mert így egy kicsit hülyén hangzott.

-          Tudod, van egy ötletem.

-          Márpedig? – kérdeztem őt felhúzott szemöldökkel.

-          Menjünk el egy hajókirándulásra, de érted, ilyen többnapos.

-          Jól hangzik. – kacsintottam rá. – De mi lesz ezzel a szobával?

-          Lemondom – vonta meg lazán a vállát.

Délre össze is pakoltunk és taxival beutaztunk a városba, ahonnan eljuthattunk a kikötőbe. A csomagokat beadtuk a hajóba, s a szobánkba pedig bevitték az ott dolgozók. Egyszerűen gyönyörű volt és hatalmas. Még sosem voltam hajókiránduláson, így különösen izgatott a dolog. Egy fehér, legalább tízemeletes tömb állt előttem, körülötte pedig a Vörös-tenger pompázott. Lou látta rajtam, hogy szinte tátva maradt a szám a látványtól, így közelebb húzott magához és megcsókolt.

A nap további részében csak hajóztunk, ha mondhatok ilyet, hogy „csak”. Sok új emberrel ismerkedtem meg. A napot egy esti, közös vacsora zárta. Svédasztalos kaja volt, aminek következtében jó sok mindent választottam. Sajnos a felét sem bírtam megenni, így megmaradt, de legalább volt időm készülni az esti bálra. Hagyomány alapján álarcban kellett mennünk. Ezt minden hajós hét elején megrendezik és a helyszínen lehet venni a maszkokat. Fél tízkor mentünk vissza a nagyterembe. Természetesen két pohár pezsgő után, rögtön táncolni indultunk.

-          Elképesztően nézel ki. Nagyon szexi vagy. – súgtam vigyorogva a fiú fülébe.

-          Köszönöm. Viszont nekem ez most nem tetszik?

-          Miért? – kérdeztem kíváncsian.

-          Mert nem látszik az arcod… - a mondatára majdnem elolvadtam. Az a kisfús mosolya pedig elbűvölt. Már épp megcsókoltam, mikor valaki megfogta a kezem és arrébb húzott.

-          Partnerváltás! – mondták be a hangszóróba. A teremben egyre halványabbak lettek a fények, s a táncoló tömegben esélyem sem volt megtalálni Louist.

Körbenéztem, majd felhagytam a sikeres keresés reményével. Lehajtottam még egy pohár italt, mikor arra járt az egyik pincér, és az újdonsült társammal kezdtem el táncolni.

Megkérdeztem a fiút, hogy hívják. Jacob-ot mondott. Hirtelen arrébb húzott és kimentünk a hajó fedélzetére.

-          Akkor üdvözlöm Jacob! – nyújtottam mosolyogva a kezem. – Én Veronika vagyok.

-          Üdv, Veronika. – mosolygott, majd egy kézcsókkal illetett, amire felnevettem. – Honnan jött?

-          Angliából.

-          Tán londoni?

-          Az bizony. És Ön?

-          Én Parisban lakom, de Londonban születtem. Gyönyörű hely.

-          Tudom. – nevettem. – És hány éves?

-          21. – közelebb hajolt, majd a fülembe súgott. – De pszt, ez a mi titkunk!

-          Okééé. – mondtam elnyújtva a szót. A fiú csábosan mosolygott, majd visszamentünk táncolni.

Elég sokáig táncoltunk. Az este folyamán volt még párszor párcsere és e-közben több pohár pezsgőt is elfogyasztottam, ehhez pedig hozzájönnek a koktélok. Louis-t nem találtam sehol. A szobakulcsunk le volt adva a recepción, tehát ott se lehetett. Egy idő után annyira nem foglalkoztatott a dolog. A pia kicsit a fejembe szállt. Legalább két órán keresztül a bálteremben voltam. Sok emberrel és kedves nénikkel is beszélgettem. Az biztos, egy társaságban mindig van kivel beszélnem.

-          Louis? – kérdezem meglepődve, még nekem is furcsa volt, hogy mennyire magas a hangom.

-         Ver, ez nem az, amire gondolsz! – egy csaj állt mellette, aki éppen megpuszilta az arcát és szorosan egymás mellett voltak kint a fönti teraszon a csillagos ég alatt, kettesben…

-          Hát akkor mi? – fakadtam ki. A csaj csak flegmán vigyorgott.

-          Ne legyél mérges!

-          Basszus, bűzlesz a piától. – hárítottam el magamtól a srácot.

-          Hagyd már békén! Nem látod, hogy most épp valaki mással van elfoglalva? – szólt bele már a csaj is.

-          Hülye cafka, szállj le a pasimról. Ha egyáltalán még van köztünk valami…

-          Még szép, hogy van! – kiabált Lou.

-          Igazán? Mert én nem úgy érzem. – könnyek szöktek ki a szememből.

-          Ver, ne csináld ezt!

-          Egész este téged kereslek, erre itt enyelegsz ezzel, ezzel a…

-          Többet érek nálad. És különben is szállj már le rólam! – vágott közbe.

-          Veronika sajnálom. Nem történt semmi olyasmi…

-          Ezt akkor mond, mikor józan vagy! –könnyeimet letöröltem az arcomon. A szőkeség látta, hogy gyenge vagyok, így vette az alkalmat és egyszerűen lesmárolta Louis-t.

-          Undorító vagy! – ordítottam a csajnak, majd befutottam a belső térre.

Ekkor már homályosan láttam a sírástól, álarcomat letéptem a kezemmel és rohanni kezdtem. Végig a hosszú folyosókon, nem akartam látni senkit. Nem akartam találkozni senkivel. A szívem majd’ megszakadt és elképesztő fájdalmat éreztem a mellkasomban. Végül lementem a legalsó szinthez, ahol régi bútorok, fotelek meg hasonló tárgyak voltak.

-          Veronika, Ön az? – kérdezte egy ismerős hang.

-          Ki más sírna hajnalok hajnalán, a hajó legmélyén? – válaszoltam szipogva.

-          Gondolom nincs valami jó kedvében. Egyébként Jacob vagyok. – lépett elő, aminek következtében megpillanthattam arcát. Erős, férfias vonásai voltak, ám de bájos mosolya.

Egy ideig beszélgettünk. Vagyis inkább én kiöntöttem lelkemet, ő pedig hallgatott. Muszáj volt valakinek elmondanom, hogy mi bánt. A pasi egyre közelebb került hozzám.

-          Hadd csókoljam meg. Olyan szép, hogy egész este alig tudtam magának ellen állni. – mondta szenvedélyes hangsúllyal.

-          Nekem barátom van. – állítottam le.

-          Hát, én az elhangzottakból nem erre következtetek. – a fiú ajka már a száat érintette, mire én felugrottam.

-          A pi*-ba de hülye vagyok! – szaladt ki a számon. Gyorsan nyomtam egy puszit a fiú arcára, majd megint csak rohanni kezdtem. De most nem csupán valami elől, hanem valakiért.

Párszor eltévedtem útközben, ahogy felfelé siettem, meg elestem a lépcsőn. Az álarcomat visszavettem magamra, hogy el ne ejtsem. Majd egy hatalmasat repültem. Háttal a földnek landoltam. Valaki rám esett.

-          Te jó ég! Jól vagy?

-          Azt hiszem. Úristen Louis te vagy az?

-          Én. Annyira sajnálom. – mondta. Próbált erős maradni, de szemeiben láttam a gyengeséget. Én meg ösztönösen felpofoztam.

-          Szállj le rólam! – utasítottam.

-          Amikor utoljára rád estem, eltört a karod, majd összejöttünk.

-          Ebből csak annyit értettem, hogy eltört. – mondtam könnyeimmel kűzködve.

-          Szeretlek Ver, teljes szívemből. Nem akarom, hogy külön legyünk. Esélyt sem adsz rá, hogy hiányozzál nekem. Jól éreztem magamat azzal a csajjal, de egy percig nem vágytam többre annál az egy dolognál.

-          Mit mondtál; hogy szeretsz?

-          Teljes szívemből.

-          A k*va életbe, ezt miért nem mondtad előbb? Megcsaltál.

-          Szánalmas vagyok. – felállt, majd elindult a folyosó vége felé. Kezeivel a hajába túrt és a falat rugdosta. Gyorsan utána futottam.

-          Mit mondtál? Hogy szeretsz? – vetettem felé kérlelő pillantást.

-          Teljes szívemből, Ver, teljes szívemből. – nézett komolyan a szemeimbe…