16. Fejezet

-          … A fenébe is! – tártam szét karomat. Egy pillanatnyi hatásszünet következett, majd hirtelen közelebb húztam magamhoz Louis-t és megcsókoltam. Akármennyire az alkohol miatt, akármennyire az érzelmek miatt történt, akkor sem tudtam elviselni a tudatot; félő, hogy elveszíthetem. Nem akartam elengedni, de egy pillanatra eltolt magától. A szívem majd’ leállt.

-          Várj egy picit! – mondta, kissé oldalra döntötte a fejét, elmosolyodott, aztán a maszkomhoz nyúlt és egy mozdulattal megváltott tőle. – Így már is sokkal jobb.

Kezét végigsimította az arcomon, miközben én megfogtam azt. Utána a falhoz szorított és szenvedélyes csókcsatába kényszerített. Majd egyre csak lejjebb került. Ruhám pántját lefelé kezdte tolni és a kulcscsontomnál izgatta a testemet ajkaival. Kezével pedig a combomon igyekezett egyre beljebb kerülni.

-          Ne itt! – néztem rá szigorúan. Neki se kellett több, megmarkolta a kezem, gyorsan felkaptam az álarcom és, mint egy őrült, aki ide-oda rohangál a hajóban, ismét futni kezdtem vele. Nem nézhettek ám hülyének, akik mindegyik rohanó akciómat látták. Egyszer sírva, egyszer elszántan, majd boldogan. Tisztára, mint egy skizofrén.

Mire megtaláltuk a szobát, teljesen lefáradtam. Bár ruhámat levettem, Louis szólt, hogy egy pillanat és jön. Bement a fürdőbe. Hát, nekem se kellett több, azzal az irammal elaludtam.

Nem tudom, hogy mikor jött ki, lehet, hogy egy óra, de az is, hogy csak két perc múlva, a lényeg, hogy nekem tengernyi időnek tűnt. Óvatosan befeküdt mellém, immáron pizsamában.

-          Figyelj Lena, ha még nem alszol…

-          Már nem alszok inkább. – fordultam felé ásítva.

-          Szóval, ne haragudj! Legközelebb nem iszok ennyit és nem hagylak magamra.

-          Figyelj, az egyetlen dolog, ami bántott az az, hogy nem kerestél. Nem zavar, ha csajozol, csak semmi többet ne csinálj a szimpla flörtölésnél. És előtte kérlek, szóljál, hogy lelépsz.

-          Rendben. – mondta mosolyogva. Én pedig csábítóan ránéztem és kezemet végighúztam a testén. – Baby, inkább most aludjál, majd legközelebb! – nevetett. Megvontam a vállam, lehajtottam a fejem és azonnal visszaaludtam.

* * *

Az elmúlt hetem egyszerűen fantasztikus volt! Nagyon sok helyen jártunk, szinte minden nevezetességet megnéztünk, többször búvárkodtunk, s nagyon sokat napoztunk.

Ahogy hazaértünk, rögtön minden ment a megszokott kerékvágásban. Bementem a suliba felvenni az óráimat, a fiúk pedig nagyban próbáltak, mert még lesz két koncertjük.

Ma, miután végeztem a dolgaimmal ma délelőtt, bementem a stúdióba. Paul-lal futottam össze, aki rögtön felajánlotta, hogy elkísér a fiúkhoz. A nagy koncertteremben voltak. Harry és Louis éppen zongorázott, legalábbis Lou próbált, de Harry tanulás helyett, csak akadályozta. Nagyon aranyosak voltak.

Megbeszéltük, hogy ma nálam alszanak mind az öten, így én délben le is léptem. Vettem sört, meg egy kis nasit, (Niall-nek speciálba), és letöltöttem pár filmet is, amit aztán nézni tudjunk.

Az este jól is alakult. Azonban a reggel…

Nem keltem valami korán, de úgy véltem, hogy a többiek még alszanak. Elkezdtem lefelé ballagni a lépcsőn. Ekkor viszont hangokat hallottam.

-          Ó, szia, te kis cuki fiú! Hát rólad hallottunk annyit! – monda egy női hang… egy női hang… egy ismerős női hang…az ANYÁM! A szívbaj jött rám. Teljesen elfelejtettem már a találkozást. Láttam a lépcsőről, hogy Niall kétségbeesetten áll ott, miközben anyám ölelgeti. Ez még nem minden. Hirtelen apám lép be a bejárati ajtón, őt követi az öcsém. Lerohanok az alsó szintre.

-          Kicsim! – mondják szinkronba a szüleim, majd olyan szorosan átölelnek, hogy szinte megfulladok. A szokásos annyira hiányoztál szöveg meg stb. után, végre Benit, az öcsémet is üdvözölhetem.

-          Mutasd be a kis barátodat! Olyan büszkék vagyunk rád. – sóhajtozott meghatottan anyu. Felhúzott szemöldökkel Niall-re nézek, aki még mindig sápadt a rémülettől.

-          Ő itt Niall. – mondom mosolyogva. Apám alaposan végigmérte, majd egy vállvonással elintézte a dolgot. Beni közben elfoglalta a tévét és a zajtól felébredt a ház többi lakója is.

Anyám, mikor elindult az alsó szinten körülnézni „véletlenül” meglökött, Niall felé, majd ám kacsintott. Nem értem, hogy mi célja velem. Mikor a másik négy fiú is leért az emeletről, már elég nagy lett a káosz.

-          Na, de Veronika! Mit jelentsen ez? – kérdezte apu.

-          Kicsim, mindig is tudtam, hogy vonzanak a férfiak, de hogy egyszerre öttel? – anya kezeit a magasba emelte és meglepődve gondolkozott. Arcárból láttam, hogy nagyon kattog valamin az agya.

-          Valamit ti itt nagyon félreértetek. – kezdtem.

-          Jaj, Ver szülei. Úgy örülök, hogy megismerhetem Önöket. És te bizonyára Beni vagy? – Harry azonnal lespannolt az ősökkel és az öcsémmel, így nagyon nem tudtam mit mondani.

-          Niall, mesélj, kérlek! Hogy jöttél össze a lányunkkal? – mondta anyu.

-          Hogy mi van? – húzta fel a szemöldökét Louis is.

-          Egyébként Zayn vagyok. – vigyorgott már ő is, majd Liam is bemutatkozott.

-          Oké, akkor most már tényleg én beszélek! – kiabáltam.

-          De Niall még nem válaszolt! – hitetlenkedett anya.

-          Nem is tudna válaszolni. – nevetett kínosan Louis.

-          Én inkább lelépek. – szólt a szőkeség, majd Liam társaságában elköszöntek és hazamentek.

-          Mi folyik itt, Veronika? – kérdezi mély hanggal az apám.

-          Először is. Niall nem a barátom. Vagyis az, de nem úgy.

-          Ezt meg, hogy érted? – kérdezték csodálkozva egyszerre.

-          Ahhr! – morogtam, majd Lou felé fordultam. Egy hirtelen mozdulattal megcsókoltam a srácot, majd a szüleimre néztem. – Szóval, Louis a pasim.

-          Ja, így már minden világos. – mondta megkönnyebbülve az anyám. – Miért nem ezzel kezdted?

-          He? – széttártam a karomat, de most már mindegy volt. Apu felvitte az emeletre a bőröndjeiket, majd én is indultam felöltözni. Azt hiszem, hogy elég mókás hetünk lesz…

 Veronika anyukája

 Veronika apukája

 Beni (12)