10. Fejezet

Szeptember másodika. Egyre rövidebb nappalok; hosszabb éjszakák. Amióta itt vagyok Londonban, csak úgy elrepülnek a napok, hiszen mindegyik olyan jól telik.

Mivel „visszakaptam” a jobb karomat is, elkezdtem újra edzeni. Az elmúlt pár hétben kicsit elhanyagoltam, de a suli miatt, muszáj lesz.

Reggel korán keltem és sportmelltartóban meg futógatyában nyújtottam, az ugrásokat gyakoroltam, spárgát, majd mikor Peti is felébredt reggeliztünk.

-          … Ezek szerint jól aludtál.

-          Igen. Nem szoktam ilyen nyugtalanul, de lehet, hogy a takarómnak kilométer hiánya volt.

-          Lehet. – nevettem fel. Ugyanis a srác a szobája másik végében találta meg reggel a takaróját. Érdekes.

Miután beraktam a mosogatógépbe a tányérokat, elmentem lezuhanyozni. Mára egy drapp színű csőgatyát, félvállon lelógós, csíkos pólót és egy szintén a pólóhoz illő, kék balerinacipőt választottam.

A nappaliban olvasgattam, mikor megcsörrent a telefonom.

-          Igen, tessék?

-          Jó napot! Veronikával beszélek?

-          Igen. – válaszoltam a férfinek, az suli igazgatója lehet.

-          Szóval a jövő hét csütörtökjén kezdődne Önnek az iskola. Küldünk magának egy e-mailt, hogy milyen felszerelés szükséges. És akkor, heti háromszor kell bejárnia.

-          Én is így tudom. Rendben és köszönöm a levelet.

-          Ez csak természetes. A videói alapján elég ígéretes táncosnak bizonyul. És örülnénk, ha a délutáni foglalkozásokon is részt venne.

-          Köszönöm.

-          Akkor viszhall’! – és le is tette a készüléket. Nagy vigyorral az arcomon rohantam Petihez, aki fent kondizott.

Elhadartam neki, hogy mit mondott a férfi, majd mondtam, hogy átmegyek a fiúkhoz. Felkaptam a táskámat és indultam is át, a másik utcába. Még egyszer csekkoltam a mobilomat, hogy Louis most küldte-e az sms-t, hogy otthon vannak, aztán biztosan lépkedtem tovább a járdán.

-          Sziaaaaaaa! – ordította Zayn, mikor meglátott a kapuban.

-          Szia. – mondtam én is, majd átöleltem.

-          Gyere, éppen elvagyunk a srácokkal.

-          Aha, szóval elvagytok. – nevettem fel. Zayn bólintott, majd beléptünk a villába.

Harry-vel futottam össze először. Őt is átöleltem, meg puszilkodtunk, aztán felmentem az emeletre, ahol Niall és Lou biliárdoztak, Liam meg gitározgatott. Mosolyogva köszöntem nekik, mire Louis odajött hozzám és megpuszilta a fejem. Aztán hamar abba is hagyták a játékot, mert Harry állandóan bekavart. Vidáman néztem őket.

-          Feljössz a teraszra? – kérdezte Louis.

-          Aha, fel. – mondtam.

Röhögve belepacsizott Zayn tenyerébe, mikor a folyosón összefutottunk, majd felmentünk a következő emeleti tetőteraszra. A kilátás egyszerűen gyönyörű volt. Úgy éreztem magamat, mint valami kilátóban.

-          Mi újság? – kérdeztem a barátomat.

-          Semmi különös. Ma végre itthon lehetünk délután.

-          Az jó.

-          Veled?

-          Engem felhívott a suli igazgatója. Jövő hét csütörtökön lesz az első nap és akkor heti háromszor kell bejárnom.

-          Értem. Majd megoldjuk, hogy mikor találkozzunk. – mondta, majd leült az egyik kanapéra. Én pedig az ölébe. – Összeöltöztünk. – nevetett fel.

-          Jaaa, tényleg. Nagyon bírom a csíkos pólóidat. – fejemmel kicsit felé fordultam és rá kacsintottam. – Meg amúgy téged is. – mondtam csábító mosolyra húzva a számat, mire a fiú megcsókolt.

Imádom, elmondhatatlanul. Még egy jó ideig beszélgettünk, meg ilyesmi, én meg az ölében a fiúnak, elaludtam.

Már szürkület volt, mire felébredtem. Louis a kezében tartott BlackBerry –jét bújta.

-          Hát, akkor neked is szia. – nézett le rám gyönyörű mosolyával.

-          Mennyit aludtam? – kérdeztem tőle kómás fejjel.

-          Pont annyit, hogy kicsit később még meg tudjunk nézni a szobámban egy romantikus filmet.

-          Hmmm. – a kezemmel átöleltem a fiút, majd felálltam. – Jól hangzik. – mondtam egy nagy nyújtózkodás közepett.

-          Kérsz vacsorát?

-          Hát, megköszönném. – bólintott egyet a fejével, aztán zsebre vágta a készüléket. Mosolyogva kinyitotta nekem a teraszajtót, mire bementem a házba. Már indultam is le, mikor megfogta a kezemet. Hatalmas vigyorral a fejemen ballagtunk le a konyhába.

Rájöttem, hogy a fiúk háza hatalmas. Ugyanis egy másik lépcsőn mentünk le a konyharészhez, amit eddig még nem is láttam. A félkörív alakú étkezőben, pedig egy egész seregnyi katona elférne. Tulajdonképpen olyan, mint egy modern palota.

-          Jaj, ma mit eszünk? – nézett bele a hűtőbe csillogó szemekkel Niall.

-          Halat. – mondta Liam. – Üljetek le, tálalok! – nézett a kajára elégedetten. Ezek szerint ma ő készítette a vacsit.

-          Liam cica, biztosan fincsi lett. – mondta vékony hangon Harry, mire mindannyian felröhögtünk.

Szóval a vacsora az tényleg jól sikerült. Segítettem bepakolni a mosogatógépbe az edényeket, Liamnak, majd mentem is fel Lou után a szobájába tévézni. A Benjamin Button különös élete című filmet néztük meg. Szeretem ezt a DVD-t. Már elég régen láttam, úgyhogy örültem, hogy a hatalmas képernyőn ezt bámulhatom. Louis-hoz bújva figyeltem a történetet.

-          Jó filmet választottál. – jegyeztem meg.

-          Köszi, igyekeztem. – villantotta ki hófehér fogsorát. Egyébként a film közben répát rágcsáltunk, amit még előtte vágott fel karikákra Lou, lent a konyhában. Fura kicsit, de így tökéletes. És a répát amúgy is szeretem és egészségesebb, mintha popcornt zabálnánk.

-          Azért fura egy történet.

-          Aaaz. – simította hátra a hajamat a fiú.

-          Egyébként van egy meglepetésem számodra.

-          Mi? – ültem fel, érdeklődve a dolog iránt.

-          Majd meglátod. Két nap múlva.

-          Az hosszú idő. – nyafogtam, mire egy ravasz vigyorra húzta a száját.

-          A-a. Ki kell várnod. Szerintem örülni fogsz neki.

-          Mivel te adod, valószínű. – mondtam zavartan.

-          Aranyos vagy. – nézett  mélyen a szemeimbe, mire majdnem elolvadtam.

Nagyon fusztrál, hogy nem tudom, miről van szó, de úgy is kivárom.  Figyelmesen néztem tovább a filmet és a végén megint sikerült elsírnom magamat. Eléggé érzékeny vagyok. Kiskoromban a Bambin is mindig sírtam. Könnyeimet letörölve, gyorsan üzentem Petinek, hogy nem alszok ma otthon, mire visszaírt, hogy nem gond, mert úgy is el van foglalva (?).

Gyorsan elmentem tussolni meg ilyesmi, majd felvettem a Louis gardróbjában lévő pólómat, meg a rövidgatyát, ilyesmit, ami azért van, hogyha itt alszok, (ami, valljuk be, elég gyakori), legyen tiszta ruhám.

Aztán egy „jó éjt” csók után, a fiú karjaiban álomba is merültem.