8. Fejezet

Reggel igyekeztem minél hamarabb felöltözni. Halkan leosontam a konyhába és kivettem a hűtőben lévő felvágottakat és sajtot. Már meg is terítettem az asztalon, mikor Louis-t pillantottam meg.

-          Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva.

-          Neked is. – mondta, majd magához húzott és megcsókolt. Tegnap este láttam utoljára, naná, hogy hiányzott.

-          Mikor keltél?

-          Fél nyolc.

-          Huh, az jó korán volt. – mondtam, miközben leültünk az asztalhoz.  Csináltam magamnak egy szendvicset, aztán az asztal szélén heverő újságot kezdtem lapozgatni.

-          Jé! Az én vagyok. – kiáltottam fel lelkesen, ugyanis a modellfotózáson készült képek közül, (ami négy napja volt), kettő ott szerepelt az egyik cikkben rólam.

-          Ezen nem csodálkoznék. Mást nem is rakhattak volna be helyetted.  – elpirulva rá néztem. – Ráadásul, egy ilyen fotózásnak köszönthetem, hogy megismertelek.

-          Igeeen. – nevettem fel.

-          Na, mi ez a nagy öröm? – lépett be Peti is az étkezőhöz.

-          Veronika benne van az újságban. – mesélte büszkén Lou.

-          Valóban? – kíváncsian odajött a magazinhoz és ő is szemügyre vette a képeket. – Gratulálok.

-          Köszi. – csillogó szemekkel haraptam bele egy nagyot a zsemlémbe. A mai reggelem vidáman indult.

Mikor megettük a kaját, beraktuk a tányérokat a mosogatógépbe. Kicsit összesöpörtem a konyhában, aztán mentem kikísérni Louist, akinek mennie kellett a stúdióba.

-          Mikor találkozzunk? - kérdeztem

-          Holnap este? – kérdezett vissza. – Sajnos addig dolgozok, és nem nagyon érek rá. Az egyik új dalunkat rögzítjük.

-          Rendben, semmi gond. És puszilom a fiúkat, kérlek, mondd meg nekik.

-          Oké. És vigyázz magadra, cica.

-          Vigyázok. – mosolyogva átöleltem, majd egy szájra puszi után bebaktattam a házba.

Megbeszéltem Petivel, hogy menjünk ma el, vásárolni. Természetesen azonnal benne volt az ötletben. Fél tizenkettőkor útra készen voltunk. A taxi perceken belül meg is érkezett.

A belváros felé vettük az irányt. Benéztünk egy-két boltba. Vettem egy táskát meg egy pöttyös szoknyát, Peti pedig… nos, ő vett egy pár cuccot.

Fél kettőkor egy étterembe beültünk ebéd gyanánt kajálni valamit. Közben sokat beszélgettem a fiúval. Mondta, hogy Svédországban fog továbbtanulni és a modellszakmát sem hagyja ott. Külsőség alapján megítélve egy nagyon erős srác, akinek nincsenek érzelmei, de igazából egy érzékeny és őszinte emberről van itt szó. Virág mutatott be minket egymásnak, azután meg egy suliba jártunk. Szóval teljesen kellemesen telt a nap vele.

Amikor akartunk hazaindulni, beborult az ég, úgyhogy gyorsan keresni kezdtünk egy taxit, de valahogy egyik se állt meg. Éppen jött volna egy, amikor leesett az egyik fülbevalóm és vele együtt az esőcseppek is megjelentek a száraz betonon.

-          Ne haragudj, de ezt még otthon kaptam. – néztem fel Petire és közben kapkodva kerestem az ékszert.

-          Semmi gond. Nézd, ott van! – mutatott el jobbra, majd felvette. Hálásan pillantottam rá, de sajnos a taxit lekéstük. Az apró esőcseppekből pedig, hatalmas zivatar alakult ki, aminek következtében teljesen eláztunk. Ilyenkor persze nincs nálam az autó, meg esernyő se, hogy véletlenül is megússzuk szárazon. Ez nem sikerült.

Futottunk a legközelebbi plázába, ahol végre menedéket találtunk. Kicsit sem volt kellemetlen szétázva, nagy szatyrokkal, rengeteg ember előtt ledermedten állni. Ugyanis a légkondi olyan szinten hideg volt, hogy majd’ megfagytunk.

-          Ez vicces. – nevetett fel végül a srác.

-          Szerintem is. Mondjuk, mindjárt megfagyok, de amúgy minden oké. – közelebb lépett hozzám és kezével megdörzsölte a vállamat. Kedves az igyekezete.

Mikor végre elállt az eső, kimentünk és az első adandó alkalommal, ahogy jött egy taxi, vettük is célba az otthonomat.

A házban gyorsan átöltöztünk, megszárítkoztunk, aztán beültünk a tévé elé és egy estéig tartó film-maratont tartottunk.

***

Mivel egész nap az estét vártam, hogy végre láthassam Louist, kicsit feszült voltam. Megbeszéltük, hogy elmegyünk egyet bulizni. Az ötlet Petinek is tetszett és Niall-ékkal is találkozhatok, mert vagy négy napja nem láttam őket. Mind egy.

Délután hajat mostam, majd kivasaltam lobboncomat.  Egy fehér csőgatyát meg egy csinos fűzőt vettem fel, magassarkúval. Füstös smink elkészítése és egy kis parfüm fújása után készen is voltam. Peti is állati jól nézett ki, az AXE pedig csak úgy illatozott a környezetében.

Kilencre átsétáltunk a fiúkhoz. Közben beszámoltam arról, hogy teljesen véletlen, hogy mi kert szomszédok vagyunk. Ez valahogy így alakult. A házhoz érve beengedett minket Harry. Zayn és Liam még a fürdőben igazgatta a haját, Niall furcsa módon útra készen volt, Louis meg az utolsó simításokat végezte ruháján. Mikor megláttam hatalmas nagy boldogság öntött el. Örültem neki. Peti és Niall beszélgetni kezdtek, én pedig kicsit arrébb mentem Lou-val.

-          Szia, hiányoztál. – léptem hozzá, majd megcsókoltam. Az öt perces dolog után, visszasétáltunk a csapathoz, aztán készültünk elhagyni a terepet. A fiúk sofőrje fél tízkor hajtott a ház elé. Már nagyon izgatott voltam az este miatt, hiszen régen voltam bulizni, ráadásul Louis is ott lesz.

A club eléggé messze volt tőlünk. Egy csomó luxusautó állt a parkolónál, a tömeg pedig az ajtón igyekezett bemenni. Hosszan kígyózó sorokban várták, hogy a bejáratnál végre sorra kerüljenek. Ugyanis csak meghívottak vehettek részt. De voltak kritériumok, mint például, hogy hozhatsz magaddal pár embert, de ahhoz nagyon „menőnek” kell lenned. Azaz híresnek. Tehát nekünk Petivel, így sikerült bejutni. Az augusztusnak mindjárt vége, a legtöbben még kihasználják az utolsó napokat, hogy hajnalig szórakozhassanak.

Mi valahol egy hátsó VIP bejáraton mentünk be hatalmas helyre. Mindenhol csokiszökőkutak, pezsgőt felkínáló pincérek, táncos lányok, gyönyörű kristály csillár és neonfények töltötték, s világították be a termet. Sőt egy igazi szökőkút is a látószögembe került, nem beszélve a jégből formált szobrokról. Úgy éreztem magamat, mint egy filmben. Louis már az ajtóban megfogta a kezemet, és nem engedte el. A tömegben én se szívesen „vesztem” volna el, de így azért jobb.

Zayn és Harry, azonnal táncolni kezdtek, Peti és Liam beszélgettek egy asztalnál, de utána ők is beálltak csinos lányokhoz táncolni. Mosolyogva figyeltem őket. Niall-t pedig kerestem egy ideig, majd tekintetem a bárpultnál ragadt. Már is rendelt valami kaját. Nagyon vékony, pedig mindig eszik, tényleg nem tudom, hogy hogyan csinálja, de irigylem érte.

-          Táncolunk? – kérdezte megállva Lou a táncoló emberek között.

-          Táncolunk! – kacsintottam rá, majd rögtön átadtam a testem a ritmusnak megfelelő mozdulatoknak.

Sajnos az este folyamán láttam pár fotóst, de itt nem csak „mi” voltunk híresek, ezzel nyugtatgattam magamat, ami sikerült is. Tulajdonképpen Louisnak köszönhetően. Ittunk pár pohár pezsgőt, de nem vittük túlzásba. Legalábbis mi nem. Éjfél közeledtével, egyre szorosabban táncoltam a fiúval, majd a Give me Everything-nél magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt. Én pedig visszacsókoltam. Első nyilvános csókom Louis-sal. És valószínűleg az első olyan, amiről kép is készült; amit aztán kiadnak az újságokban. De a kevéske pia és a szerelem segített feledtetni ezeket a gondolataimat. Szorosan átölelve álltunk a tömeg közepén, majd a refrénnél ugráltunk tovább a néppel. Iszonyatosan jól éreztem magam. Volt, aki hátraszaltózott meg minden, és az összes ember olyan jól táncolt, hogy öröm volt nézni. Louis-sal egyszerre énekeltük torkunk szakadtából a dalokat, közben csókokat váltogattunk egymással.

Hirtelen valaki felkiabált, az amúgy is nagyon hangos épületben. Egyszerre fordultunk balra, és amikor megpillantottam Petit, ahogy egyszer a csokiszökőkútból itatták, egyszer pedig pezsgővel, és félmeztelen, izmos testén már nagyban folyt a csokiöntet, hát majdnem elaléltam.

-          Ez nagyon részeg. – mondta nekem Louis.

-          Hát, Peti ritkán az, de ha sikerül neki, akkor nagyon! – határozottan oda siettem hozzá. Lou követett.

-          Na, de Péter? Mi a fenét művelsz? – kérdeztem félig röhögve és félig pedig szemrehányóan.

-          Bulizooook! – kiabálta, közben pedig a lányok röhögcséltek körülötte.

-          Az oké, csak ne így! Bocsánat, hölgyek, de most elrabolom ezt az Adoniszt! – választ meg sem várva elrángattam a fiút, egészen a mosdóig.

-          Haver, te beteg vagy. – bukkant fel Harry is; szinte megfulladt a röhögéstől. Aztán belepacsiztak egymás tenyerébe. Louis bekísérte Petit a mosdóba, én addig ott vártam a szökőkútnál.

-          Szia, cica! Egyedül vagy? Gyere, te neked is tetszeni fog. – jött oda hozzám, egy full részeg férfi. Márkás öltözéke és drága órájából ítélve, valami nagyon gazdag ember lehet.

-          Bocsi, de nincs kedvem. – zavartan hátráltam, mire megjelent még egy alak.

-          Hát én úgy látom, egyedül vagy.

-          Én is. – szólalt meg a másik idegen.

-          Gyere, bébi, nem kell félni! – próbálta kihúzni magát az első pasi, de a másik félrelökte, mert meg kellett támaszkodnia benne, miközben belehányt a kukába. És mit gondolok? Hogy undorító.

Idegesen vártam, hogy Louis-ék megjelenjenek mellettem, de sajnos még mindig csak egyedül álltam ott, a két beszámíthatatlan fickóval. Pedig alapból biztos tök normális emberek, de gondolom sok volt a pénz, ráment a piára. Viszont nem sokan voltak így betépve; kultúráltan is buliztak. Az emberke megint elkezdett közeledni felém, mire megbotlottam a szökőkút szélében, és majdnem beleestem.

-          Akkor itt, cicám?

-          Várok valakire! – mondtam ziháltan, de felém hajolt, már majdnem összeért az arcunk. Fejemet gyorsan oldalra fordítottam, aztán egy nagy csobbanás hallatszott.

-          Ver! – Louis állt előttem, a harminc centis vízben, pedig a részeg csávó fetrengett. Felém nyújtotta a kezét Lou, és én meg felálltam.

-          Jól vagyok, csak nagyon részegek. – mondtam.

-          Biztos? Ne menjünk haza? – nézett a szemembe.

-          Ne, még nem kell.

-          Jól van, de szóljál!

-          Mindenképpen. – időközben Peti tisztán, s már pólóban ment vissza táncolni.

Egyes dolgokat kivéve nekem nagyon tetszett ez az egész este. Főleg, mert Louisssal még nem is táncoltam ennyit. Élveztem vele az est összes pillanatát. Petin jót nevettünk, de ez már tényleg túlzás volt, amit csinált. Mikor utoljára láttam, éppen két bombázóval táncolt. Jó srác, néha megteheti. Táncoltam továbbá Zayn-nel, Niall-lal, Liam-mal, Harry-vel és még Petivel is! Úgyhogy jól esett egy augusztus végi „őrület”.

Már a fejem is fájt és majd’ elaludtam, mikor hazaértünk. Fogat mostam gyorsan, aztán levágódtam Louis mellé a kanapéba, aki előbb kész volt, mint én. Még helyet kellett cserélnünk, hogy ne a törött karomon feküdjek.

Ja, és hol van Peti? Feltehetőleg a fiúknál alszik, merthogy velük indult haza. Hát, reggel kiderül.

Majd egy csók után, Louis ölelő karjaiban, azonnal álomba merültem.

7. Fejezet

Tegnapelőtt este átmentünk a fiúkhoz filmet nézni, meg zenéltünk is egy kicsit. Sajnos nem tudtam zongorázni és gitározni se, de hangulat kielégítő volt.

Otthon aludtam, Louis-val együtt. Tegnap voltam fodrásznál, egy kicsit „felfrissítette” fürtjeimet meg egy parányit vágott a végéből. Utána manikűröshöz mentem. Este pedig masszázsra. Azonban oda nem egyedül. Lou elkísért, aminek kifejezetten örültem, de valószínűleg ő is.

Reggel korán fel kellett kelnem, hogy elkészüljek. Lezuhanyoztam, majd felvettem egy fehér ruhát, tűsarkút és indultam is ki. Louis felajánlotta, hogy értem jön. Szóval kényelmesen odaértünk.

Az ügynökséghez érve izgatottan kiszálltam a kocsiból. Szerencsére nem kellett frizurát csinálnom meg sminket magamnak, mert azt itt fogják elkészíteni.

-          Akkor, hajrá, biztosan beválogatnak.

-          Köszi, én is remélem. – mosolyogtam rá. Megfogta a kezemet és magához húzva átölelt.

-          Szia! – köszöntem, majd gyorsan megcsókoltam.

Az épületbe beérve egy csomó lányt pillantottam meg. Mindegyik szebbnél- szebb volt. Odamentem egy pulthoz, ahol a castingra jelentkezni kell.

-          Veronika Kelle? – kérdezte egy nő.

-          Igen, én vagyok az. – mondtam.

-          Rendben, fél óra múlva bemehet a tízes terembe, addig kérem a folyosó végén, a balra lévő szobába fáradjon, ott sminkelik, oda rögtön mehet.

-          Köszönöm. – válaszoltam, aztán irányba vettem a folyosót.

Gyönyörű színes sminket csináltak nekem. A kék és különféle árnyalatai, egészen a tenger-zöldig ott pompázott a szemhéjamon. Hajamat begöndörítették és felkontyozták. Őszintén szólva el voltam ámulva a végeredménytől. Már negyed tizenegy volt, amikor végre bemehettem a terembe.

Rajtam kívül öt másik lány is a fotózásra várt. Egy nagy ajtóból át lehetett menni egy hatalmas helységbe, ahol élesbe mentek már a képek; divatbemutatóhoz egy kifutó placc, továbbá egy csomó reflektor, fehér vásznak, rengeteg kamera.

-          Lányok, a feladatotok a következő: - kezdte egy szemüveges, rövid, festett hajú nő. Elég divatos kosztümben volt. – Mindannyian beálltok egymás mellé. A kezetekben tartott számotokat a kamera felé fordítjátok. Elsőként egy komoly, aztán egy mosolygós, végül pedig egy saját pózba kéne beállni. Mindenkinek sok sikert.

Beálltunk a képhez. Mivel már úgymond „rutinos” vagyok a dologban, mondhatni élveztem is a fotózást. Saját póznak egy mosolygósat választottam; oldalra fordulva lefelé néztem és csípőre tettem a kezemet. A képek elkészítése után, le kellett ülnünk egy székre. Amíg várakoztunk, addig néhány szót váltottunk a lányokkal. Mondtam, hogy én Magyarországon éltem, csak nem rég költöztem ki. Negyed óra elteltével kijött egy harmincas éveiben járó férfi.

-          Sziasztok, lányok! Szóval a következő emberek juthatnak tovább. Emeli Parker, Leona Jackson és Veronika Kelle. A többieknek további sok sikert kívánunk, és ha lesz ismét valamilyen casting, akkor értesítjük őket e-mailben. Ti pedig kérlek, gyertek velem. – a stúdió másik végébe mentünk, ahol a „miniruhától” kezdve a nagy báli öltözékeken keresztül minden megtalálható volt. Egy fotós csinált pár képet, az előttünk lévőkről. Összesen harminc embert válogatnak be a majd’ ezerötszázból, de köztük is amatőr módon már sokan modellkedtek.

Egy stylist mondta, hogy először bikiniben kell bemennünk. Egy fehér, hasnál a bikini-alsóval egybevarrt fürdőruhát választottam. Nekem nagyon tetszett. Utána estélyiben kellett végigmennünk egy tíz méteres távon, extra méretű tűsarkúban. Szerencsére nem törte ki senki a bokáját, de a kezem után már csak az kellett volna.

Mikor mindennel végeztünk eléggé elfáradtam. És nem csak fizikailag. Izgultam is, meg a sok öltözködés is leterhelt, ami elég lassan ment. Úgyhogy fél kettőkor teljesen le voltam amortizálódva. De a lényeg az, hogy sikerült.

Megcsörgettem Louist, aki azt mondta, hogy húsz perc múlva tud csak jönni, ezért beugrottam egy gyorsbüfébe kis kaját venni. A salátás szendviccsel pont végeztem, mire a hatalmas Audi, amire vártam megérkezett a parkolóba.

-          Szia! – köszönt Louis, majd az üléséhez hajolva megcsókoltam.

-          Szia. – mondtam én is.

-          Hogy sikerült? – villantotta ki hófehér fogsorát.

-          Beválogattak. – mosolyodtam el, bele pirulva a mondatomba.

-          Örülök. – mosolyogva megvontam a vállam, mire Louis megsimogatta a karom. Majd indultunk.

A fiúkhoz érve köszöntem nekik, majd felmentünk Lou szobájába. Egy hatalmas francia ágy van benne, szóval kényelmesen elfértünk rajta mind a ketten. Bekapcsoltuk a tévét, aztán meg beszélgetni kezdtünk.

- … Gondolom. Látszik, hogy fáradt vagy.

- Tényleg? – kérdeztem egy nagy ásítás közepette, aztán pedig rá dőltem a mellkasára.

- Úgy tűnik. – simította hátra a homlokomra lógó tincseimet. Én csak mosolyogva néztem tovább a tévében lévő műsort, majd minden elsötétült.

-          Jó reggelt, álomszuszék. – ébresztett Louis vidám arca. Az ablakon besütött a Holdnak a fénye, a tévé már ki volt kapcsolva. Louis mellet egy Ben Elton könyvet tekintettem meg.

-          Elaludtam? – ültem fel kómás fejemet fogva.

-          El-el. – nevette el magát.

-          Az úgy jó. – nevettem el magam kínosan, mire megpuszilta a fejemet. – De te is, nem?

-          Hát, csak egy keveset. Amúgy mindjárt hét óra, van kedved vacsizni?

-          Nem, köszi. De te nyugodtan menj.

-          Most még nem vagyok éhes, inkább itt maradok.

-          Oké. – vigyorodtam el, aztán átöleltem. – Holnap kell mennem a kórházba röntgenre.

-          Bevigyelek?

-          Á, nem kell. Megoldom. Van jogsim.

-          Az lehet, de a karod el van törve és mivel én törtem el, ez a minimum. Délelőtt amúgy se kell bemenni a stúdióba.

-          Rendben.

Az este további részében lementünk a konyhába, pókereztünk, meg vacsoráztunk a fiúkkal. Nagyon jól érzetem magam, mint mindig. Harry laptopján felmentem a közösségire és válaszoltam Petinek. Kérdezte, hogy mi újság velem és írta, hogy lehet, valamikor meg tudna látogatni. Azonnal visszaírtam, hogy annak nagyon örülnék és remélem mi hamarabb látom. Szóval minden jól alakult.

Fél tizenegy felé elmentem fogat mosni. (Igen, most már van itt is fogmosó cuccom, hátha kell, sőt egy tiszta póló, meg rövidnadrág, amiben aludni tudok. És az első emeleti vendégszobában is bármikor aludhatok, mert a többieket nem zavarja. Mondtam már, hogy imádom őket??!) Utána pedig bementem Louis szobájába.

-          Alszom, jó éjt. – mondtam a fiúnak. A szekrényétől odasétált hozzám és magához húzva megcsókolt.

-          Aludj itt! Kérlek. – nézett mélyen a szemeimbe. A pillantásától a pulzusom ismét az egekbe szállt, ráadásul majdnem el is olvadtam. Iszonyatosan helyes. Igen, szeretem. Ez van.

-          Hát… izé,- vakargattam meg a hátamat. – én nem is tudom. Elég nyugtalanul alszom. – motyogtam.

-          Aludtunk már együtt.

-          Tudom! – vágtam rá határozottan.

-          Akkor?

-          Akkor menj te is gyorsan megmosdani, én pedig itt várlak. – húztam csábító mosolyra a számat. Louis rám kacsintott. Hogy várom-e, hogy visszaérjen a fürdőből? Naná! Életem egyik legjobb estéje lesz …..

***

Az elmúlt jó másfél hét nagyon jól telt el. Voltam koncerten háttértáncos, sok időt töltöttem el a srácokkal, Louissal beleértve és beszéltem a barátaimmal is. Öcsivel sokat skype-oltam. Azt mondta, hogy hiányzom neki, nagyon édes. És ami a legtutibb, hogy ma érkezik Peti. Múlt héten megbeszéltük, hogy eljön egy kis időre, mert összegyűjtött annyi pénzt. Általános óta ismerem és egy nagyon jó barátom. A nézeteltérések nagyon ritkák nálunk. Már ő is hiányzott. Na, akkor most lesz egy vendég a háznál.

Reggel korán felkeltem, elkészültem. Egy rövid, angol zászló mintájú rövidnadrágot, fekete toppot és a fekete szandálomat választottam. Egy kis szempillaspirál és szemceruza után készen is voltam.

Taxival mentem ki a repülőtérre. A mikrofonba bemondták, hogy a Budapestről érkező járat hamarosan megérkezik, úgyhogy kíváncsian vártam már Peti érkezését. Tíz perc múlva meg is pillantottam. Sötétbarna, felzselézett haj, csőgatya, izmos test és a tipikus ravasz mosolyból rögtön felismertem. Napszemüveg volt rajta. Néhány lány elég feltűnően őt nézte, a fiú pedig körbepillantott. Tekintete megakadt rajtam, én pedig mosolyogva integettem neki, majd odarohantam.

-          Úgy hiányoztál! Olyan jó, hogy itt vagy. – öleltem át szorosan, hiszen már jó ideje nem láttuk egymást.

-          Szia, Ver. Hadd nézzelek! Hű, nagyon csinos vagy.

-          Köszi, te meg menő, mint mindig. – bokszoltam bele a karjába egy barátias mozdulattal, majd megfogtam a sporttáskáját. Két nagy bőröndje, egy sima táskája és egy sporttáskája volt. Látszik, hogy szeret öltözködni. Tipikus „páva”.

-          Nem is tudtam, hogy el van törve a kezed.

-          Jaj, nem mondtam. Amúgy meg igen, de nem vészes. A jövő hét elején már leveszik. – mondtam.

-          Aha. – válaszolta, a nem tetszését kifejező hangsúllyal. Hát van ilyen.

Mikor utaztunk vissza a taxival, elgondolkoztam rajta, hogy mennyire örülök, hogy itt van. A tipikus „menő fiú, aki mindenkinek tetszik” típusba sorolhatnám. Mondjuk, ezzel nem vitatkozom. Szülei is elég gazdagok, szóval a Gucci-s oldaltáskáján meg se lepődök. Nekem is sok a márkás ruhám, de szerintem Petit nem lehet felülmúlni.

A házhoz érve kifizettem a taxit, a fiú akarata ellenére, mert ő ragaszkodott ahhoz, hogy ő fizessen, de nem hagytam magamat, majd mosolyogva kinyitottam a kaput. Még jó, hogy számzáras is, mert a kulcsommal fél kézzel elég béna vagyok.

- Ez lenne az. – mutattam mosolyogva.

- Szuper. Tök modern. – mondta vigyorogva.

- Ha-ha. – nevettem. Bementünk a házba és a bőröndöket rögtön vittük fel az emeletre.

Az egész délután jól alakult. Az órák csak úgy elrepültek. Minden fontos dolgot megbeszéltünk. Kérdeztem, hogy, hogy van Virág meg Réka. Én is beszámoltam a dolgokról. Jó mondjuk az egyik leglényegesebbet nem mondtam, hogy járok a One Direction egyik tagjával, mellesleg kertszomszédjaim. És ha már itt tartunk, ismerem is őket és majdnem minden nap találkozunk. Hát valahogy úgy. Délután írt Louis, hogy este beugrik, ezért különösen vártam a találkozásukat.

-          Szia. – köszöntem Louisnak a kapuban, majd hosszasan megcsókoltam.

-          Szia, édes. Na, itt van az a barátod?

-          Igen, bent van. Remélem, jóban lesztek.

-          Én is. – előre haladtam. A nappaliban tévéző Petinek szóltam, hogy itt van Louis.

-          Hello, Peti vagyok.

-          Hello, Louis. – kezet fogtak, Lou pedig alaposan szemügyre vette a srácot.

Én gyorsan a konyhába mentem, hogy előkészítsem a vacsorát, s kis idő után Louis jelent meg mellettem.

-          Nem is mondtad, hogy fiú.

-          Kellett volna? – kérdeztem.

-          Hát, lányra számítottam.

-          Csak nem vagy féltékeny? – néztem a szemeibe.

-          Nem, de akkor is. – mosolyogva megráztam a fejem és a lelkem mélyén melegség öntött el. Nem féltékeny, ááá dehogy. Kicsit se. Szóval ilyenkor érzem, hogy fontos vagyok neki.

Vacsora után filmet néztünk. Lou pedig ragaszkodott hozzá, hogy ma itt aludjon. Amíg ő a fürdőben volt, én a szobámban kerestem egy hálóinget. Aztán kopogtak az ajtómon.

-          Igen? – kérdeztem.

-          Én vagyok. – szólt Peti. – Bejöhetek?

-          Persze. – mondtam mosolyogva. A fiú leült az ágyamra.

-          Mit keresel?

-          Csak egy hálóinget. – legyintettem, majd matattam tovább a pizsamáim között.

-          Miért nem alszol így?

-          Fehérneműben? Nem akarok, szeretem a pizsamát. Kicsit fura dolog, de például takaró nélkül meg nem tudok aludni.

-          Értem. – bólogatott vigyorgó fejjel. Louis csörtetett be az ajtón egy száll alsógatyába.

-          Ver, beszélhetnénk?

-          Igen. Peti, nem baj, ha most…

-          Nem, menjetek csak.

-          Oké. – kínosan kimentem a szobából és kicsit arrébb sétálva a folyosón megálltam Louis mellett.

-          Fehérneműben láthat? Tudtommal csak a barátod. – mondta idegesen.

-          Miért? Fürdőruhában is látott már. – mondtam a karomat széttárva.

-          Az más azért.

-          Louis, azért nem. És Peti csak a barátom, akit régen láttam, létszi ne legyél féltékeny! Különben meg te is egy szál alsógatyában vagy.

-          Igen, lehet, de mi együtt vagyunk és nem akarom, hogy ez másképp legyen. Elmondtad neki?

-          Hát… Szerintem magától is rájött. – raktam keresztbe a karomat.

-          Aha. Értem. Csak kérlek vigyázz vele. Ahogy néz rád.

-          Ígérem.  És nem néz rám sehogy. – nevettem fel. Louis gyorsan megcsókolt, mielőtt visszaindulhattam volna, és csak aztán tudtam a szobámba menni.

Külön aludtunk. Nem is baj. Kellett egy ilyen nap is. Valahol örülök, hogy féltékeny Louis, de nem értem, hogy miért. Már a srácok is láttak egyszer fehérneműben, amikor ott aludtam és nem tudom, minek ez a nagy felhajtás. Peti társasága is nagyon feldobott, szóval érdekes hétnek nézek elébe. Remélem, hogy azért a végén megkedvelik egymást. De tényleg!

6. Fejezet

 „Hivatalosan is járok Louis-val” második nap. Reggel izgatottan ébredtem. Azonnal azon kattogott az agyam, hogy mikor láthatom végre a barátomat. Lezuhanyoztam, amilyen gyorsan csak tudtam, aztán egy felül fekete, alul halványrózsaszín, combig érő ruhát felvéve kimentem a konyhába.

Reggelim közben végre megcsörrent a telefonom.

-          Igen? – kaptam fel.

-          Szia, Veronika. Fél tizenegykor ráérsz?

-          Ömm, persze. De amúgy tíz perc múlva fél tizenegy.

-          Hát azért kérdeztem, hogy ráérsz-e? – nevetett fel a telefonba.

-          Egyértelmű. Na, oké. Akkor, szia. – vigyorogva kinyomtam a beszélgetést, aztán rohantam fogat mosni.

Tényleg gyorsnak kellett lennem. Kezdek belejönni a bal kézzel csinálok mindent dologba. Ha leveszik a gipszem, talán még hiányozni is fog. Na jó, azt azért nem. Pontban fél tizenegykor csengettek. Felkaptam a fekete kistáskámat és a napszemüvegemet, majd kiviharoztam a házból. Lou az autójának dőlve, napszemüvegben, mosolyogva várt rám. Elképesztően jól nézett ki.

-          Szia. – köszöntem neki. Motyogott egy „Hello” – félét, majd megcsókolt. Mondhatni kicsit jól indult a napom.

-          Ma hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian.

-          Jó helyre. – kacsintott rám. Összehúzott szemekkel néztem rá, aztán beültem az autóba.

-          Ez nagyon konkrét volt. – jegyeztem meg végül, mire beleborzolt a kezével a hajamba.

Elindultunk. A nap hét ágra sütött. A külváros felé haladva, egyre kijjebb kerültünk. A virágoktól színes tájat fürkészve, bekapcsoltam rádiót.  „ És holnap reggel egy népszerű fiú csapattal, a One Direction –nel kezdünk.” – szólt benne egy nő hangja.

-          Igen, tényleg. Akartam mondani, hogy holnap nem érek rá délelőtt, meg délután se, csak este. – fordultam felé, mire elmondta, hogy mi a helyzet.

-          Rendben. – válaszoltam Louisnak.

Fél óra autózás után egy kis erdőhöz érkeztünk. A kocsiból kiszállva beszívtam a tiszta levegőt, ami a városi szmog után, elég jól esik.

-          Itt lennénk. – mondta.

-          Aha. – körbenéztem, de az erdőn kívül nem láttam egyéb épületeket.

 Louis megfogta a kezem és fejével egy kis földút felé biccentett. A gyönyörű tűlevelű fák között néha fel-felbukkant egy mókus, vagy nyuszi. Eléggé harmonikus környezet. A közös túrázásunk közben Louis elmesélte, hogy ritkán, de van, hogy lejárnak ide a srácokkal lazulni és pihenni. Sajnos már pár hónapja voltak utoljára, de legalább most eljöhetett. Volt ideje kimozdulni.

-          Sok lányt viszel el a fiúkkal úgymond „közös és megszokott” helyekre? Ahová csak ti jártok. Törzshelyek, ilyesmi. Mint ez, vagy múltkor az a tornás épület? – kérdeztem.

-          Hát. Igazából te vagy az első. – mosolygott rám. Kicsit elpirultam, majd a fejem a vállára hajtottam, ő pedig a derekamnál átkarolt. Szóval így sétálgattunk a fák árnyékában. Kis idő múlva egy tisztáshoz értünk. Akkorra már kicsit megfájdultak a lábaim, mert hiába sportolok sokat, ennyit sétálni mégse szoktam. Az elmúlt két óra viszonylag hamar elrepült.

A réten végignéztem, majd szemeim egy csobogó pataknál leragadtak. Odafutottam a vízhez, aztán a kezembe véve a folyadékot, belekortyoltam.  Kristálytiszta volt, át lehetett látni rajta. És még a szomjamat is elmulasztotta. 

-          Na, hogy tetszik?

-          Gyönyörű. – válaszoltam Louis kérdésére. Letérdelt mellém, majd szintén merített egy keveset a patakból.

-          Hát, nem viszlek én akárhova. – mondta büszkén.

-          Veled csak úgy akárhova nem lehet menni. Mert, ha te is ott vagy, akkor az már több mint fantasztikus. – erre a mondatom után magához ölelt.

Szemeimet becsuktam, majd az idilli pillanatot egy jéghideg dolog megszakította.

-          Ezt most miért? – néztem rá felháborodottan. A kezével egyfolytában engem fröcskölt. Tudtam, hogy a szó nem segíthet, így hát vettem az alkalmat és ráültem a hátára. Ő pedig eldőlt és a harminc centis vízben elázott a ruhája. Azt hiszem, vonzzuk a vizet, de komolyan. Cselekedetemet nem hagyta annyiban, sajnos én is a méteres hullámok és a sodrás hatalmába kerültem.

Később kifeküdtünk a réten, és vártuk, hogy a ruhánk száradjon meg. Mivel bennük maradtunk, ez nem ment valami gyorsan.

-          Ez így nem fog ma megszáradni. – mondta Louis. Főleg, hogy én a fejemet a hasának támasztottam, még napfény se érte.

-          Azt tudom.

-          Na jó, akkor én cselekszem. – azzal a mozdulattal levette magáról a pólóját. Aztán felém fordult. – Vedd le te is, ne legyél szégyenlős.

-          A-a. – néztem rá elpirulva. Az alsóneműm is teljesen átázott.

-          A te dolgod. – békésen visszafeküdt, aztán szemeit lehunyva napozott tovább. Nem akartam levenni, mert ruha volt rajtam. De a csak azért is dolgot választottam. Lehajtottam a szoknya felső részét, aztán felvettem Louis pólóját, mert még mindig könnyebben szárad, mint az én szoknyám. Gondosan megkötöttem a két hosszú- ujjánál, és mint egy újabb ruhadarabot, úgy viseltem.

Naplementéig ott maradtunk. Addigra már tényleg csak nedves volt az öltözékünk, így vissza tudtuk venni az eredetit.

-          Milyen napod volt? – kérdeztem a fekvő fiú mellé ülve. Kezemmel a haját birizgálva.

-          Majdnem tökéletes.

-          Csak majdnem? - kérdeztem fennhangon.

-          Igen. Tegyem teljessé? – nézett komisz grimasszal.

-          Tedd! – mondtam határozottan, s ekkor felült a fűről.

Karjait a testem köré fonta, majd szenvedélyesen megcsókolt. A csókot viszonoztam. Szívem olyan szaporán vert, hogy talán meg se tudnám számolni a pulzusomat. Szorosan átölelve egymást; tettük teljessé a napot. Mondjuk szerintem már az elég volt, hogy együtt lehettünk, de ha megtehetjük, akkor miért ne? Itt nem lát senki, nem figyelnek ránk idegen emberek. Egy csók a szerettünkkel, az egyik legjobb dolog a világon.

Már szürke volt az ég, mikor kiértünk az erdőből. A Nap lemenetele után, már a levegő is kezdett lehűlni, így az autóban bekapcsoltuk a fűtést.

A haza út jól telt el. Sokat énekeltük a rádióban szóló, ismert dalokat. Sajnos az a röpke fél óra hamar eltelt, s máris a háznál találtam magamat.

-          Akkor csak holnap este tudunk találkozni? – kérdeztem lehangoltan.

-          Igen. – válaszolta Louis. – Majd jövök, oké? – kezével feljebb tolta a fejemet az államnál és a szemeihez irányította tekintetemet.

-          Hát, elvileg itthon leszek. – nevettem fel.

-          Gyakorlatilag is! – jelentette ki. Mosolyogva bólogattam, majd kinyitottam a kaput. – Legyél jó.

-          Te is. Vigyázz magadra! –öleltem át. Gyorsam elbúcsúztunk a szokásos módon, aztán bementem a házba.

A neten megnéztem az e-mailjeimet, meg csekkoltam a közösségit. Írtak az ügynökségtől, hogy háromnegyed kilencre kell kedden bemennem. Még az este megcsörgettem anyuékat, aztán egy forró fürdőben megmártóztam.

Második nap, az újdonsült kedvesemmel…Hmmm. Igazán jó volt, gyakran megismételném. Azt hiszem, szeretem. Nagyon!

5. Fejezet

A gardrób alján beszűrődött egy kis halvány fény, ami még az utcán álló lámpák fényét jelezte. Reszketve vettem mély levegőket, mire valaki berontott a szobába. Meredten, bámultam magam elé.

-          Leütlek, te állat. – hallottam meg egy ismerős hangot, aztán valaki felordított.

-          Megtaláltad? – fújtatott Zayn is idegesen.

-          Meg. Itt van. – mondta Louis. – Ki maga és mit akart itt? Ha nem lenne elég egyértelmű.

-          Jól van, akkor nem kell válaszolnia. A sitten úgy is kifaggatják. – jegyezte meg Liam.

Már nem féltem annyira, de inkább maradtam a ruhák mögött. A gardrób ajtaja kinyílott. Louis fejét pillantottam meg. Sírva odarohantam hozzá és a nyakába borultam.

- Nagyon féltem. – hüppögtem, közben pedig patakban folyó könnyeimmel áztattam a fiú pulcsiját.

- Most már nem kell. – hálásan a szemébe néztem, majd elfordítottam a fejemet, hogy ne lássa a könnyektől kipirosodott arcomat.

- Lou, mindjárt itt vannak a rendőrök.

- Oké. – kiabálta hátra. Bementünk a szobámba. Igazából nem akartam találkozni a betörővel, de muszáj volt. Eléggé fusztrált a látványa és kicsit meg is remegtem miatta.

Rövidesen megérkeztek a rendőrök. Miután felmérték a terepet váltottunk pár szót.

-          Körülbelül mikor lett furcsa hangokra figyelmes? – kérdezte egy fekete bőrkabátos nyomozó.

-          Egy órája körülbelül.

-          És mit csinált. - idegesen lenéztem a földre, a kérdés hallatára, mert kínosnak éreztem a történteket.

-          Hát először felhívtam Louis-t, utána meg bebújtam a gardróbba.

-          Igen, értem. – jegyzetelte folyamatosan a mondandómat.

Kiderült, hogy a hetekben többször tört be ez a fickó más házakba is. Mivel nálam is feltörte az ajtót, nem volt nehéz az egyszerű kulcsra zárt szobámat se. Laptopokat, telefonokat, ékszereket, és egyéb értékeket találtak nála. Majd a bíróságon eldöntik, hogy milyen büntetést kap. Szerencsére nekem nem kell bemennem tanúnak, aminek kifejezetten örültem.

Miután elmentek a rendőrök, a fiúkkal a konyhában beszélgettem egy kicsit.

-          Nem tudom, hogy valaha meghálálhatom-e ezt. Nincs olyan érték, amivel kipótolhatnám.

-          Nyugi, Ver! Nem kell semmit se meghálálnod, te is megtetted volna értünk. Ki tudja, ha nem szólsz, lehetséges, hogy mi következtünk volna. – mondta Niall. Pulcsim ujjával megtöröltem a szememet, majd mosolyogva végig néztem rajtuk.

-          De, ha nem gond, most még aludnánk. – ásított egy hatalmasat Harry.

-          Nem, dehogy menjetek csak. És még egyszer köszönöm. – kikísértem őket az ajtóhoz. Pechemre zárat is kell majd cseréltetni. Hurrá! Bal kezemmel egy kis időbe tellett, mire kinyitottam a zárat. Egyesével átöleltem őket, majd Louis következett.

-          Te nem mész? – néztem rá csodálkozva.

-          Szerinted ezek után te mernél itt egyedül aludni? – húzta vigyorra a száját.

-          Nem, nem igazán. – csóváltam a fejem. Majd miközben becsuktam az ajtót, akaratlanul is elmosolyodtam.

-          Akkor megcsinálom neked a vendégszobában az ágyat.

-          Köszi. – válaszolta.

Felmentünk az emeletre. Ügyetlenül kivettem a szekrényből az ágyneműket, de sajnos az egy kezes megoldás miatt összegyűrődött a többi. Lou odalépett mellém és segített. Igazából mindenben. Hálásan tekintettem rá.

Mikor már végre elkészültünk, leültünk az ágyra. Az ágy támlájának támaszkodva meséltem el az egészet percről percre. Hogy mennyire féltem, mire gondoltam, mit éltem át. Szóval eléggé elvoltunk.

Az órák multával már teljesen más témákat ejtettünk szóba. Például, hogy kinek mi volt a legcikibb sztorija. Hogy „úúúúgy imádom” Louis csíkos pólóit. Meg még az is, hogy mit beszéltünk először egymással.

-          Ja, igen, emlékszem. Egy fotósorozatot láttam rólad és rád írtam.

-          Igen. Haha. Én is emlékszem. – mosolyogtam. – Milyen régen volt.

-          Egy kis nosztalgia sosem árt. – mondta Louis, majd egy hatalmasat ásított.

Bevallom én is már eléggé fáradt meg nyúzott voltam. De mivel már témában voltunk, be nem állt a szánk.

Körülbelül fél három után hunytam le a szememet.

Reggel hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok. Bal oldalamon feküdtem az ágy lábánál volt a fejem és a redőnyön átszűrődő nap, majd’ kiégette a szemeimet. Fel akartam tápászkodni, de valami nehezék a lábamon, nem hagyta ezt. Kómásan hátrafordultam és Louis testét pillantottam meg. Úgy tűnik, hogy mind a ketten itt aludtunk el. Magamban kuncogtam egy kicsit, aztán meg visszadőltem a takarómra, mert nem akartam alvó barátomat felébreszteni.

Már majdnem visszakeveredtem az álmaimba, mikor megcsörrent a telefonom. Sajnos a másik szobában. Megfordultam és óvatosan meglöktem Louis oldalát.

-          Ébresztő. Csörög a telefonom, muszáj felvennem.

-          Jaj, oké, persze. Bocsi. – gyorsan felugrottam és rohantam át a másik szobába.

-          Igen? – kérdeztem, mert egy ismeretlen szám hívott.

-          Maga Veronika?

-          Igen, én vagyok.

-          Rendben. Hallottuk, hogy eltörte a kezét és ugyebár kedden meg modell válogatásra hivatalos.

-          Ez így igaz. – lépkedtem egyik lábamról a másikra.

-          Szóval, nem gond. Az ügynökök azt mondták, hogy volt már rá példa. Attól még beválogathatják.

-          Hu! Köszönöm az információt.

-          Nincs mit, kisasszony, a viszont hallásra! – kinyomtam a hívást, majd örömömben ugráltam egy sort.

Visszaindultam Louis-hoz, majd nagyjából elmondtam neki, hogy mi a helyzet.

-          Kérsz reggelit?  - kérdeztem végül.

-          Igen, köszi. – mondta. – Aztán menjünk át hozzánk. Oké?

-          Oké. – mondtam mosolyogva.

Gyorsan felvettem egy félvállas pólót, egy fekete csőgatyát és a szandálomat.

-          Kérsz egy papucsot? – kérdeztem a nappaliban ülő Louistól, aki mezítláb volt.

-          Nem kell. – mondta mosolyogva.

Csináltam két szendvicset, amit elfogyasztottunk, majd mentünk át a hátsó szomszédba.

-          Komolyan kéne ide egy kaput készíttetni, hogy ne legyen ekkora kerülő. – mondta Lou.

-          Az lehet. – húztam mosolyra a számát. – Még közelebb lennétek.

-          Ez nincs elég közel? – húzott maga mellé a kezemnél fogva.

-          Hát én még tudnám fokozni. – mondtam a cipőmet bámulva. Nem mintha lenne benne valami érdekes. Louis hirtelen felhúzta a kapucniját és szintén a földre meredt.

-          Felismernének. – motyogta.

-          Ja, értem. – bólogattam.

A fiúkhoz érve mindenkit üdvözöltem. Niall, Harry és Liam kint úsztak a medencében. Zayn pedig egy nyugágyon napozott. Szegényt sajnálom, hogy nem tud úszni. Mert az egy nagyon jó dolog. Leültem egy másik napozóágyhoz, és a napszemüvegemet felvéve, (ami eddig a fejemre volt tolva), átadtam magam a barnulásnak.

Aztán egy nagy csobbanást hallottam. Louis ugrott egy szaltót a frissítő vízbe. Nevetve néztem a négy ökörködő srácot, majd odaültem Zayn mellé és beszélgettünk. Délben már mindannyiunk az udvaron ülve fogyasztotta el az ebédet.

-          Kettőkor be kell mennünk a stúdióba. – kezdte Lou. – Este összefuthatnánk. Olyan fél kilenc körül.

-          Nekem tökéletes. – mondtam vidáman.

-          Valahol a városban. A Hyde-parknál.

-          Szuper. – jeleztem, hogy tetszik az ötlet. A fiúk egyetértően bólogattak.

Délután felnéztem a gépemre. Írtak a sulitól, hogy heti kétszer kell bemennem, plusz még egy szabad foglalkozást kell választanom. Az éneklést jelöltem a kitöltő lapon. Beszélgettem Virággal, Rékával meg Petivel. Ők azért eléggé hiányoznak. Remélem, majd valamikor ki tudnak jönni hozzám, hogy találkozhassunk.

Hétkor gyorsan lezuhanyoztam. Hajamat kivasaltam; jobban ment, mint gondoltam volna. Hajrá bal kéz! Aztán pedig felvettem egy fekete cicanadrágot, sötétkék, hosszabb típusú, nyakba-kötős fölsőmmel. Hozzá szintén sötétkék magassarkút, majd fekete és szürke árnyalatú füstös sminkkel zártam az esti öltözékemet. Hívtam taxit, mert egyszerűbb, mintha én vezetnék.

Nyolc óra öt perckor dudált az autó. Gyorsan felkaptam az egyik kistáskámat, majd a riasztót bekapcsolva kiviharoztam a házból. A Hyde-park előtt szálltam ki. Fizettem, megköszöntem a fuvart, aztán kicsit beljebb sétáltam a fák között. Már sötét volt, így nagyon senkit sem láttam a fiúk közül. Kicsit bóklásztam, aztán megcsörrent a telefonom.

-          Hol vagy?

-          A parkban. – szóltam bele a készülékbe. – A bejárattól egy tíz méterre.

-          Oké, akkor eléd megyek. – mondta Louis.

Türelmesen végig néztem a parkon. Nem voltak túl sokan. A gyönyörű növények nedves levelein a lámpák fénye megcsillant. A terület olyan hatalmas volt, hogy nem is láttam be az egészet. Egy hozentrógeres, bokánál feltűrt gatyában lévő alak közeledett felém. Rögtön tudtam, hogy Lou az.

-          Szia. – köszöntem, aztán átöleltük egymást.

-          Szia. A srácokkal kicsit beljebb vagyunk. Gyere! – mellette sétálva mentünk be a növények között, a park „szívébe”. Már egészen sokat haladtunk, mikor egy kisebb úton elfordultunk. Egészen ki egy szökőkúthoz. A folyó mentén.

-          Sziasztok. – köszöntem a fiúknak.

-          Hello. – hangzott a válasz. Két nagy pléd volt kiterítve, amin egy csomó kaja foglalt helyet.

-          Egy kis piknik. – kacsintott rám Niall, aki már nagyban ette a sült csirkemellet.

Megvacsoráztunk. Néha szegény fiúknak el kellett takarniuk a fejüket valamivel, hogy az arra járók ne ismerjék fel őket, de nem volt vészes.

-          A jövő héten lesz egy nagy koncert és van egy ötletünk.

-          Hallgatlak. – néztem kíváncsian Harryre.

-          Te lehetnél az egyik háttértáncos. - fejezte be Louis.

-          Ez most komoly? – csillogó szemekkel meredtem rájuk.

-          Komoly. – vigyorgott rám Liam.

-          Ez nagyon szuper. ÁÁÁ köszönöm, imádlak titeket. – tapsikoltam örömömben. Utána meg letámadtam őket és egyesével megöleltem mindegyiket.

Elmondták részletesen a programot, s hozzátették, hogy a törött kar nem akadály. Sajnos mostanában ezt a mondatot is muszáj megemlíteni. Vidáman hallgattam őket.

Az est folyamán nagyon jól éreztük magunkat. Harry fürdött a szökőkútban egy száll alsógatyában, ami teljesen átázott. Nem kicsit röhögtünk rajta. Louis hátának dőlve figyeltem az eseményeket. Zayn twitterezett, kiírta, hogy „Harry éppen megmosdik a szökőkútban… már ráfért”. Fél három körül mondtam, hogy lehet, hazamennék, mert már elég álmos vagyok. Mondjuk, meg tudnám szokni ezt a késői lefekvést, de inkább az egészséges alvást választom. Réka és Víta is ezt tanácsolná, a két másik legjobb barátom, azaz Víta az unokatestvérem; Virágon és Petin kívül. De valószínű velük is sokáig fent lennék.

-          Hazaviszlek.

-          Köszönöm. – mondtam Lou-nak. Egy-egy puszival elköszöntem a társaságtól. Szerintem már ők sem maradnak sokáig.

* Louis szemszöge*

Azt hiszem, most már tényleg komolyabbra fordíthatnánk Ver-rel a kapcsolatunkat. Mindig nagyon kedveltem és most végre itt van a közelben. Csendben sétáltunk egymás mellett. A kocsihoz érve megálltam és a szemébe néztem. Ed Sheeran - Give me love című száma szólt a háttérben az egyik pláza bejáratánál. Mivel szeretem ezt a számot és most illett a hangulatomhoz; vettem a lehetőséget és megszólaltam. Mindig is akartam egy romantikus pillanatot lánnyal, azt hiszem, a zene az erősen segít. Ilyenkor nyílok meg igazán. Veronika szemébe néztem, aki elmosolyodott.

- Figyelj. Sokat gondolkoztam. Mindig nagyon jó barátom voltál és sokszor kértem tőled tanácsot. Sokszor kérdeztem tőled dolgokat, ha nem tudtam valamiben dönteni. És most én tudok dönteni, mégis felteszek egy kérdést, amire neked kell választ adnod. – hatalmas szívdobogással kezdtem bele a mondatba. Megfogtam a lány kezét, aki komolyan meredt a tekintetembe. - Ver, lennél a barátnőm?

 

* Veronika szemszöge*

 

A fejemben csak úgy vízhangzottak a szavai. Hihetetlen boldogság öntött el. Elengedtem a kezeit, mire kicsit meginogott. Életem legszebb pillanata volt. Azt hiszem ez az érzés leírhatatlan.

- Lennék, Louis. – meg sem vártam, hogy mit reagál, átkaroltam fél kezemmel a nyakát és megcsókoltam. – Na, látod. Ez már elég közel van. – mondtam mosolyogva, aztán pedig folytattuk az idillt. Két évig vártam erre a pillanatra. Ilyen, mikor egy barátból, sokkal több válik. Lou kezeit összekulcsolta a derekam körül és a kocsi mellett állva egymásé voltunk. Ha van kitartás, akkor cél is van, amiért kitartasz. Én most elértem. A szívem a torkomban dobogott. Mikor felnéztünk, egymásra mosolyogtunk, majd Louis csókolt meg újra. Mikor megint kinyitottam a szemem láttam, hogy páran minket figyelnek, úgyhogy az autó felé fordítottam Lou-t, majd mögé álltam, hogy takarjam. Gyorsan kinyitotta nekem az ajtót, beszálltam, ő hátulról megkerülte. Aztán sebesen elhajtottunk.

Az autóban végig csendben utaztunk. Egyedül a rádióban szólt a Viva La Vida, ami kellemes hangulatot adott. Fűződnek ehhez a számhoz a fiúk számára kellemes emlékek. Néha rá néztem Louis-ra, mire elmosolyodott és fél kezével megfogta az enyémet. Haza érve elbúcsúztunk az autóba. A „holnap reggelig nem látlak” csók után, vigyorogva bementem a házba. Lou meg vissza a parkba.

Azt hiszem ezt a napot, életem egyik legjobbjának könyvelhetem el.