7. Fejezet

Tegnapelőtt este átmentünk a fiúkhoz filmet nézni, meg zenéltünk is egy kicsit. Sajnos nem tudtam zongorázni és gitározni se, de hangulat kielégítő volt.

Otthon aludtam, Louis-val együtt. Tegnap voltam fodrásznál, egy kicsit „felfrissítette” fürtjeimet meg egy parányit vágott a végéből. Utána manikűröshöz mentem. Este pedig masszázsra. Azonban oda nem egyedül. Lou elkísért, aminek kifejezetten örültem, de valószínűleg ő is.

Reggel korán fel kellett kelnem, hogy elkészüljek. Lezuhanyoztam, majd felvettem egy fehér ruhát, tűsarkút és indultam is ki. Louis felajánlotta, hogy értem jön. Szóval kényelmesen odaértünk.

Az ügynökséghez érve izgatottan kiszálltam a kocsiból. Szerencsére nem kellett frizurát csinálnom meg sminket magamnak, mert azt itt fogják elkészíteni.

-          Akkor, hajrá, biztosan beválogatnak.

-          Köszi, én is remélem. – mosolyogtam rá. Megfogta a kezemet és magához húzva átölelt.

-          Szia! – köszöntem, majd gyorsan megcsókoltam.

Az épületbe beérve egy csomó lányt pillantottam meg. Mindegyik szebbnél- szebb volt. Odamentem egy pulthoz, ahol a castingra jelentkezni kell.

-          Veronika Kelle? – kérdezte egy nő.

-          Igen, én vagyok az. – mondtam.

-          Rendben, fél óra múlva bemehet a tízes terembe, addig kérem a folyosó végén, a balra lévő szobába fáradjon, ott sminkelik, oda rögtön mehet.

-          Köszönöm. – válaszoltam, aztán irányba vettem a folyosót.

Gyönyörű színes sminket csináltak nekem. A kék és különféle árnyalatai, egészen a tenger-zöldig ott pompázott a szemhéjamon. Hajamat begöndörítették és felkontyozták. Őszintén szólva el voltam ámulva a végeredménytől. Már negyed tizenegy volt, amikor végre bemehettem a terembe.

Rajtam kívül öt másik lány is a fotózásra várt. Egy nagy ajtóból át lehetett menni egy hatalmas helységbe, ahol élesbe mentek már a képek; divatbemutatóhoz egy kifutó placc, továbbá egy csomó reflektor, fehér vásznak, rengeteg kamera.

-          Lányok, a feladatotok a következő: - kezdte egy szemüveges, rövid, festett hajú nő. Elég divatos kosztümben volt. – Mindannyian beálltok egymás mellé. A kezetekben tartott számotokat a kamera felé fordítjátok. Elsőként egy komoly, aztán egy mosolygós, végül pedig egy saját pózba kéne beállni. Mindenkinek sok sikert.

Beálltunk a képhez. Mivel már úgymond „rutinos” vagyok a dologban, mondhatni élveztem is a fotózást. Saját póznak egy mosolygósat választottam; oldalra fordulva lefelé néztem és csípőre tettem a kezemet. A képek elkészítése után, le kellett ülnünk egy székre. Amíg várakoztunk, addig néhány szót váltottunk a lányokkal. Mondtam, hogy én Magyarországon éltem, csak nem rég költöztem ki. Negyed óra elteltével kijött egy harmincas éveiben járó férfi.

-          Sziasztok, lányok! Szóval a következő emberek juthatnak tovább. Emeli Parker, Leona Jackson és Veronika Kelle. A többieknek további sok sikert kívánunk, és ha lesz ismét valamilyen casting, akkor értesítjük őket e-mailben. Ti pedig kérlek, gyertek velem. – a stúdió másik végébe mentünk, ahol a „miniruhától” kezdve a nagy báli öltözékeken keresztül minden megtalálható volt. Egy fotós csinált pár képet, az előttünk lévőkről. Összesen harminc embert válogatnak be a majd’ ezerötszázból, de köztük is amatőr módon már sokan modellkedtek.

Egy stylist mondta, hogy először bikiniben kell bemennünk. Egy fehér, hasnál a bikini-alsóval egybevarrt fürdőruhát választottam. Nekem nagyon tetszett. Utána estélyiben kellett végigmennünk egy tíz méteres távon, extra méretű tűsarkúban. Szerencsére nem törte ki senki a bokáját, de a kezem után már csak az kellett volna.

Mikor mindennel végeztünk eléggé elfáradtam. És nem csak fizikailag. Izgultam is, meg a sok öltözködés is leterhelt, ami elég lassan ment. Úgyhogy fél kettőkor teljesen le voltam amortizálódva. De a lényeg az, hogy sikerült.

Megcsörgettem Louist, aki azt mondta, hogy húsz perc múlva tud csak jönni, ezért beugrottam egy gyorsbüfébe kis kaját venni. A salátás szendviccsel pont végeztem, mire a hatalmas Audi, amire vártam megérkezett a parkolóba.

-          Szia! – köszönt Louis, majd az üléséhez hajolva megcsókoltam.

-          Szia. – mondtam én is.

-          Hogy sikerült? – villantotta ki hófehér fogsorát.

-          Beválogattak. – mosolyodtam el, bele pirulva a mondatomba.

-          Örülök. – mosolyogva megvontam a vállam, mire Louis megsimogatta a karom. Majd indultunk.

A fiúkhoz érve köszöntem nekik, majd felmentünk Lou szobájába. Egy hatalmas francia ágy van benne, szóval kényelmesen elfértünk rajta mind a ketten. Bekapcsoltuk a tévét, aztán meg beszélgetni kezdtünk.

- … Gondolom. Látszik, hogy fáradt vagy.

- Tényleg? – kérdeztem egy nagy ásítás közepette, aztán pedig rá dőltem a mellkasára.

- Úgy tűnik. – simította hátra a homlokomra lógó tincseimet. Én csak mosolyogva néztem tovább a tévében lévő műsort, majd minden elsötétült.

-          Jó reggelt, álomszuszék. – ébresztett Louis vidám arca. Az ablakon besütött a Holdnak a fénye, a tévé már ki volt kapcsolva. Louis mellet egy Ben Elton könyvet tekintettem meg.

-          Elaludtam? – ültem fel kómás fejemet fogva.

-          El-el. – nevette el magát.

-          Az úgy jó. – nevettem el magam kínosan, mire megpuszilta a fejemet. – De te is, nem?

-          Hát, csak egy keveset. Amúgy mindjárt hét óra, van kedved vacsizni?

-          Nem, köszi. De te nyugodtan menj.

-          Most még nem vagyok éhes, inkább itt maradok.

-          Oké. – vigyorodtam el, aztán átöleltem. – Holnap kell mennem a kórházba röntgenre.

-          Bevigyelek?

-          Á, nem kell. Megoldom. Van jogsim.

-          Az lehet, de a karod el van törve és mivel én törtem el, ez a minimum. Délelőtt amúgy se kell bemenni a stúdióba.

-          Rendben.

Az este további részében lementünk a konyhába, pókereztünk, meg vacsoráztunk a fiúkkal. Nagyon jól érzetem magam, mint mindig. Harry laptopján felmentem a közösségire és válaszoltam Petinek. Kérdezte, hogy mi újság velem és írta, hogy lehet, valamikor meg tudna látogatni. Azonnal visszaírtam, hogy annak nagyon örülnék és remélem mi hamarabb látom. Szóval minden jól alakult.

Fél tizenegy felé elmentem fogat mosni. (Igen, most már van itt is fogmosó cuccom, hátha kell, sőt egy tiszta póló, meg rövidnadrág, amiben aludni tudok. És az első emeleti vendégszobában is bármikor aludhatok, mert a többieket nem zavarja. Mondtam már, hogy imádom őket??!) Utána pedig bementem Louis szobájába.

-          Alszom, jó éjt. – mondtam a fiúnak. A szekrényétől odasétált hozzám és magához húzva megcsókolt.

-          Aludj itt! Kérlek. – nézett mélyen a szemeimbe. A pillantásától a pulzusom ismét az egekbe szállt, ráadásul majdnem el is olvadtam. Iszonyatosan helyes. Igen, szeretem. Ez van.

-          Hát… izé,- vakargattam meg a hátamat. – én nem is tudom. Elég nyugtalanul alszom. – motyogtam.

-          Aludtunk már együtt.

-          Tudom! – vágtam rá határozottan.

-          Akkor?

-          Akkor menj te is gyorsan megmosdani, én pedig itt várlak. – húztam csábító mosolyra a számat. Louis rám kacsintott. Hogy várom-e, hogy visszaérjen a fürdőből? Naná! Életem egyik legjobb estéje lesz …..

***

Az elmúlt jó másfél hét nagyon jól telt el. Voltam koncerten háttértáncos, sok időt töltöttem el a srácokkal, Louissal beleértve és beszéltem a barátaimmal is. Öcsivel sokat skype-oltam. Azt mondta, hogy hiányzom neki, nagyon édes. És ami a legtutibb, hogy ma érkezik Peti. Múlt héten megbeszéltük, hogy eljön egy kis időre, mert összegyűjtött annyi pénzt. Általános óta ismerem és egy nagyon jó barátom. A nézeteltérések nagyon ritkák nálunk. Már ő is hiányzott. Na, akkor most lesz egy vendég a háznál.

Reggel korán felkeltem, elkészültem. Egy rövid, angol zászló mintájú rövidnadrágot, fekete toppot és a fekete szandálomat választottam. Egy kis szempillaspirál és szemceruza után készen is voltam.

Taxival mentem ki a repülőtérre. A mikrofonba bemondták, hogy a Budapestről érkező járat hamarosan megérkezik, úgyhogy kíváncsian vártam már Peti érkezését. Tíz perc múlva meg is pillantottam. Sötétbarna, felzselézett haj, csőgatya, izmos test és a tipikus ravasz mosolyból rögtön felismertem. Napszemüveg volt rajta. Néhány lány elég feltűnően őt nézte, a fiú pedig körbepillantott. Tekintete megakadt rajtam, én pedig mosolyogva integettem neki, majd odarohantam.

-          Úgy hiányoztál! Olyan jó, hogy itt vagy. – öleltem át szorosan, hiszen már jó ideje nem láttuk egymást.

-          Szia, Ver. Hadd nézzelek! Hű, nagyon csinos vagy.

-          Köszi, te meg menő, mint mindig. – bokszoltam bele a karjába egy barátias mozdulattal, majd megfogtam a sporttáskáját. Két nagy bőröndje, egy sima táskája és egy sporttáskája volt. Látszik, hogy szeret öltözködni. Tipikus „páva”.

-          Nem is tudtam, hogy el van törve a kezed.

-          Jaj, nem mondtam. Amúgy meg igen, de nem vészes. A jövő hét elején már leveszik. – mondtam.

-          Aha. – válaszolta, a nem tetszését kifejező hangsúllyal. Hát van ilyen.

Mikor utaztunk vissza a taxival, elgondolkoztam rajta, hogy mennyire örülök, hogy itt van. A tipikus „menő fiú, aki mindenkinek tetszik” típusba sorolhatnám. Mondjuk, ezzel nem vitatkozom. Szülei is elég gazdagok, szóval a Gucci-s oldaltáskáján meg se lepődök. Nekem is sok a márkás ruhám, de szerintem Petit nem lehet felülmúlni.

A házhoz érve kifizettem a taxit, a fiú akarata ellenére, mert ő ragaszkodott ahhoz, hogy ő fizessen, de nem hagytam magamat, majd mosolyogva kinyitottam a kaput. Még jó, hogy számzáras is, mert a kulcsommal fél kézzel elég béna vagyok.

- Ez lenne az. – mutattam mosolyogva.

- Szuper. Tök modern. – mondta vigyorogva.

- Ha-ha. – nevettem. Bementünk a házba és a bőröndöket rögtön vittük fel az emeletre.

Az egész délután jól alakult. Az órák csak úgy elrepültek. Minden fontos dolgot megbeszéltünk. Kérdeztem, hogy, hogy van Virág meg Réka. Én is beszámoltam a dolgokról. Jó mondjuk az egyik leglényegesebbet nem mondtam, hogy járok a One Direction egyik tagjával, mellesleg kertszomszédjaim. És ha már itt tartunk, ismerem is őket és majdnem minden nap találkozunk. Hát valahogy úgy. Délután írt Louis, hogy este beugrik, ezért különösen vártam a találkozásukat.

-          Szia. – köszöntem Louisnak a kapuban, majd hosszasan megcsókoltam.

-          Szia, édes. Na, itt van az a barátod?

-          Igen, bent van. Remélem, jóban lesztek.

-          Én is. – előre haladtam. A nappaliban tévéző Petinek szóltam, hogy itt van Louis.

-          Hello, Peti vagyok.

-          Hello, Louis. – kezet fogtak, Lou pedig alaposan szemügyre vette a srácot.

Én gyorsan a konyhába mentem, hogy előkészítsem a vacsorát, s kis idő után Louis jelent meg mellettem.

-          Nem is mondtad, hogy fiú.

-          Kellett volna? – kérdeztem.

-          Hát, lányra számítottam.

-          Csak nem vagy féltékeny? – néztem a szemeibe.

-          Nem, de akkor is. – mosolyogva megráztam a fejem és a lelkem mélyén melegség öntött el. Nem féltékeny, ááá dehogy. Kicsit se. Szóval ilyenkor érzem, hogy fontos vagyok neki.

Vacsora után filmet néztünk. Lou pedig ragaszkodott hozzá, hogy ma itt aludjon. Amíg ő a fürdőben volt, én a szobámban kerestem egy hálóinget. Aztán kopogtak az ajtómon.

-          Igen? – kérdeztem.

-          Én vagyok. – szólt Peti. – Bejöhetek?

-          Persze. – mondtam mosolyogva. A fiú leült az ágyamra.

-          Mit keresel?

-          Csak egy hálóinget. – legyintettem, majd matattam tovább a pizsamáim között.

-          Miért nem alszol így?

-          Fehérneműben? Nem akarok, szeretem a pizsamát. Kicsit fura dolog, de például takaró nélkül meg nem tudok aludni.

-          Értem. – bólogatott vigyorgó fejjel. Louis csörtetett be az ajtón egy száll alsógatyába.

-          Ver, beszélhetnénk?

-          Igen. Peti, nem baj, ha most…

-          Nem, menjetek csak.

-          Oké. – kínosan kimentem a szobából és kicsit arrébb sétálva a folyosón megálltam Louis mellett.

-          Fehérneműben láthat? Tudtommal csak a barátod. – mondta idegesen.

-          Miért? Fürdőruhában is látott már. – mondtam a karomat széttárva.

-          Az más azért.

-          Louis, azért nem. És Peti csak a barátom, akit régen láttam, létszi ne legyél féltékeny! Különben meg te is egy szál alsógatyában vagy.

-          Igen, lehet, de mi együtt vagyunk és nem akarom, hogy ez másképp legyen. Elmondtad neki?

-          Hát… Szerintem magától is rájött. – raktam keresztbe a karomat.

-          Aha. Értem. Csak kérlek vigyázz vele. Ahogy néz rád.

-          Ígérem.  És nem néz rám sehogy. – nevettem fel. Louis gyorsan megcsókolt, mielőtt visszaindulhattam volna, és csak aztán tudtam a szobámba menni.

Külön aludtunk. Nem is baj. Kellett egy ilyen nap is. Valahol örülök, hogy féltékeny Louis, de nem értem, hogy miért. Már a srácok is láttak egyszer fehérneműben, amikor ott aludtam és nem tudom, minek ez a nagy felhajtás. Peti társasága is nagyon feldobott, szóval érdekes hétnek nézek elébe. Remélem, hogy azért a végén megkedvelik egymást. De tényleg!