A gardrób alján beszűrődött egy kis
halvány fény, ami még az utcán álló lámpák fényét jelezte. Reszketve vettem
mély levegőket, mire valaki berontott a szobába. Meredten, bámultam magam elé.
-
Leütlek, te állat. – hallottam meg egy ismerős hangot,
aztán valaki felordított.
-
Megtaláltad? – fújtatott Zayn is idegesen.
-
Meg. Itt van. – mondta Louis. – Ki maga és mit akart
itt? Ha nem lenne elég egyértelmű.
-
Jól van, akkor nem kell válaszolnia. A sitten úgy is
kifaggatják. – jegyezte meg Liam.
Már nem féltem annyira, de inkább
maradtam a ruhák mögött. A gardrób ajtaja kinyílott. Louis fejét pillantottam
meg. Sírva odarohantam hozzá és a nyakába borultam.
- Nagyon féltem. – hüppögtem,
közben pedig patakban folyó könnyeimmel áztattam a fiú pulcsiját.
- Most már nem kell. – hálásan a
szemébe néztem, majd elfordítottam a fejemet, hogy ne lássa a könnyektől
kipirosodott arcomat.
- Lou, mindjárt itt vannak a
rendőrök.
- Oké. – kiabálta hátra. Bementünk
a szobámba. Igazából nem akartam találkozni a betörővel, de muszáj volt. Eléggé
fusztrált a látványa és kicsit meg is remegtem miatta.
Rövidesen megérkeztek a rendőrök.
Miután felmérték a terepet váltottunk pár szót.
-
Körülbelül mikor lett furcsa hangokra figyelmes? –
kérdezte egy fekete bőrkabátos nyomozó.
-
Egy órája körülbelül.
-
És mit csinált. - idegesen lenéztem a földre, a kérdés
hallatára, mert kínosnak éreztem a történteket.
-
Hát először felhívtam Louis-t, utána meg bebújtam a
gardróbba.
-
Igen, értem. – jegyzetelte folyamatosan a mondandómat.
Kiderült, hogy a hetekben többször
tört be ez a fickó más házakba is. Mivel nálam is feltörte az ajtót, nem volt
nehéz az egyszerű kulcsra zárt szobámat se. Laptopokat, telefonokat,
ékszereket, és egyéb értékeket találtak nála. Majd a bíróságon eldöntik, hogy
milyen büntetést kap. Szerencsére nekem nem kell bemennem tanúnak, aminek
kifejezetten örültem.
Miután elmentek a rendőrök, a
fiúkkal a konyhában beszélgettem egy kicsit.
-
Nem tudom, hogy valaha meghálálhatom-e ezt. Nincs olyan
érték, amivel kipótolhatnám.
-
Nyugi, Ver! Nem kell semmit se meghálálnod, te is
megtetted volna értünk. Ki tudja, ha nem szólsz, lehetséges, hogy mi
következtünk volna. – mondta Niall. Pulcsim ujjával megtöröltem a szememet,
majd mosolyogva végig néztem rajtuk.
-
De, ha nem gond, most még aludnánk. – ásított egy
hatalmasat Harry.
-
Nem, dehogy menjetek csak. És még egyszer köszönöm. –
kikísértem őket az ajtóhoz. Pechemre zárat is kell majd cseréltetni. Hurrá! Bal
kezemmel egy kis időbe tellett, mire kinyitottam a zárat. Egyesével átöleltem
őket, majd Louis következett.
-
Te nem mész? – néztem rá csodálkozva.
-
Szerinted ezek után te mernél itt egyedül aludni? –
húzta vigyorra a száját.
-
Nem, nem igazán. – csóváltam a fejem. Majd miközben
becsuktam az ajtót, akaratlanul is elmosolyodtam.
-
Akkor megcsinálom neked a vendégszobában az ágyat.
-
Köszi. – válaszolta.
Felmentünk az emeletre. Ügyetlenül
kivettem a szekrényből az ágyneműket, de sajnos az egy kezes megoldás miatt
összegyűrődött a többi. Lou odalépett mellém és segített. Igazából mindenben.
Hálásan tekintettem rá.
Mikor már végre elkészültünk,
leültünk az ágyra. Az ágy támlájának támaszkodva meséltem el az egészet percről
percre. Hogy mennyire féltem, mire gondoltam, mit éltem át. Szóval eléggé
elvoltunk.
Az órák multával már teljesen más
témákat ejtettünk szóba. Például, hogy kinek mi volt a legcikibb sztorija. Hogy
„úúúúgy imádom” Louis csíkos pólóit. Meg még az is, hogy mit beszéltünk először
egymással.
-
Ja, igen, emlékszem. Egy fotósorozatot láttam rólad és
rád írtam.
-
Igen. Haha. Én is emlékszem. – mosolyogtam. – Milyen
régen volt.
-
Egy kis nosztalgia sosem árt. – mondta Louis, majd egy
hatalmasat ásított.
Bevallom én is már eléggé fáradt
meg nyúzott voltam. De mivel már témában voltunk, be nem állt a szánk.
Körülbelül fél három után hunytam
le a szememet.
Reggel hirtelen nem tudtam, hogy
hol vagyok. Bal oldalamon feküdtem az ágy lábánál volt a fejem és a redőnyön
átszűrődő nap, majd’ kiégette a szemeimet. Fel akartam tápászkodni, de valami
nehezék a lábamon, nem hagyta ezt. Kómásan hátrafordultam és Louis testét
pillantottam meg. Úgy tűnik, hogy mind a ketten itt aludtunk el. Magamban
kuncogtam egy kicsit, aztán meg visszadőltem a takarómra, mert nem akartam alvó
barátomat felébreszteni.
Már majdnem visszakeveredtem az
álmaimba, mikor megcsörrent a telefonom. Sajnos a másik szobában. Megfordultam
és óvatosan meglöktem Louis oldalát.
-
Ébresztő. Csörög a telefonom, muszáj felvennem.
-
Jaj, oké, persze. Bocsi. – gyorsan felugrottam és
rohantam át a másik szobába.
-
Igen? – kérdeztem, mert egy ismeretlen szám hívott.
-
Maga Veronika?
-
Igen, én vagyok.
-
Rendben. Hallottuk, hogy eltörte a kezét és ugyebár
kedden meg modell válogatásra hivatalos.
-
Ez így igaz. – lépkedtem egyik lábamról a másikra.
-
Szóval, nem gond. Az ügynökök azt mondták, hogy volt
már rá példa. Attól még beválogathatják.
-
Hu! Köszönöm az információt.
-
Nincs mit, kisasszony, a viszont hallásra! – kinyomtam
a hívást, majd örömömben ugráltam egy sort.
Visszaindultam Louis-hoz, majd
nagyjából elmondtam neki, hogy mi a helyzet.
-
Kérsz reggelit?
- kérdeztem végül.
-
Igen, köszi. – mondta. – Aztán menjünk át hozzánk. Oké?
-
Oké. – mondtam mosolyogva.
Gyorsan felvettem egy félvállas
pólót, egy fekete csőgatyát és a szandálomat.
-
Kérsz egy papucsot? – kérdeztem a nappaliban ülő
Louistól, aki mezítláb volt.
-
Nem kell. – mondta mosolyogva.
Csináltam két szendvicset, amit
elfogyasztottunk, majd mentünk át a hátsó szomszédba.
-
Komolyan kéne ide egy kaput készíttetni, hogy ne legyen
ekkora kerülő. – mondta Lou.
-
Az lehet. – húztam mosolyra a számát. – Még közelebb
lennétek.
-
Ez nincs elég közel? – húzott maga mellé a kezemnél
fogva.
-
Hát én még tudnám fokozni. – mondtam a cipőmet bámulva.
Nem mintha lenne benne valami érdekes. Louis hirtelen felhúzta a kapucniját és
szintén a földre meredt.
-
Felismernének. – motyogta.
-
Ja, értem. – bólogattam.
A fiúkhoz érve mindenkit
üdvözöltem. Niall, Harry és Liam kint úsztak a medencében. Zayn pedig egy
nyugágyon napozott. Szegényt sajnálom, hogy nem tud úszni. Mert az egy nagyon
jó dolog. Leültem egy másik napozóágyhoz, és a napszemüvegemet felvéve, (ami
eddig a fejemre volt tolva), átadtam magam a barnulásnak.
Aztán egy nagy csobbanást
hallottam. Louis ugrott egy szaltót a frissítő vízbe. Nevetve néztem a négy
ökörködő srácot, majd odaültem Zayn mellé és beszélgettünk. Délben már
mindannyiunk az udvaron ülve fogyasztotta el az ebédet.
-
Kettőkor be kell mennünk a stúdióba. – kezdte Lou. –
Este összefuthatnánk. Olyan fél kilenc körül.
-
Nekem tökéletes. – mondtam vidáman.
-
Valahol a városban. A Hyde-parknál.
-
Szuper. – jeleztem, hogy tetszik az ötlet. A fiúk
egyetértően bólogattak.
Délután felnéztem a gépemre. Írtak
a sulitól, hogy heti kétszer kell bemennem, plusz még egy szabad foglalkozást
kell választanom. Az éneklést jelöltem a kitöltő lapon. Beszélgettem Virággal,
Rékával meg Petivel. Ők azért eléggé hiányoznak. Remélem, majd valamikor ki
tudnak jönni hozzám, hogy találkozhassunk.
Hétkor gyorsan lezuhanyoztam.
Hajamat kivasaltam; jobban ment, mint gondoltam volna. Hajrá bal kéz! Aztán
pedig felvettem egy fekete cicanadrágot, sötétkék, hosszabb típusú,
nyakba-kötős fölsőmmel. Hozzá szintén sötétkék magassarkút, majd fekete és
szürke árnyalatú füstös sminkkel zártam az esti öltözékemet. Hívtam taxit, mert
egyszerűbb, mintha én vezetnék.
Nyolc óra öt perckor dudált az
autó. Gyorsan felkaptam az egyik kistáskámat, majd a riasztót bekapcsolva
kiviharoztam a házból. A Hyde-park előtt szálltam ki. Fizettem, megköszöntem a
fuvart, aztán kicsit beljebb sétáltam a fák között. Már sötét volt, így nagyon
senkit sem láttam a fiúk közül. Kicsit bóklásztam, aztán megcsörrent a
telefonom.
-
Hol vagy?
-
A parkban. – szóltam bele a készülékbe. – A bejárattól egy
tíz méterre.
-
Oké, akkor eléd megyek. – mondta Louis.
Türelmesen végig néztem a parkon.
Nem voltak túl sokan. A gyönyörű növények nedves levelein a lámpák fénye
megcsillant. A terület olyan hatalmas volt, hogy nem is láttam be az egészet.
Egy hozentrógeres, bokánál feltűrt gatyában lévő alak közeledett felém. Rögtön
tudtam, hogy Lou az.
-
Szia. – köszöntem, aztán átöleltük egymást.
-
Szia. A srácokkal kicsit beljebb vagyunk. Gyere! –
mellette sétálva mentünk be a növények között, a park „szívébe”. Már egészen
sokat haladtunk, mikor egy kisebb úton elfordultunk. Egészen ki egy
szökőkúthoz. A folyó mentén.
-
Sziasztok. – köszöntem a fiúknak.
-
Hello. – hangzott a válasz. Két nagy pléd volt
kiterítve, amin egy csomó kaja foglalt helyet.
-
Egy kis piknik. – kacsintott rám Niall, aki már nagyban
ette a sült csirkemellet.
Megvacsoráztunk. Néha szegény
fiúknak el kellett takarniuk a fejüket valamivel, hogy az arra járók ne
ismerjék fel őket, de nem volt vészes.
-
A jövő héten lesz egy nagy koncert és van egy ötletünk.
-
Hallgatlak. – néztem kíváncsian Harryre.
-
Te lehetnél az egyik háttértáncos. - fejezte be Louis.
-
Ez most komoly? – csillogó szemekkel meredtem rájuk.
-
Komoly. – vigyorgott rám Liam.
-
Ez nagyon szuper. ÁÁÁ köszönöm, imádlak titeket. –
tapsikoltam örömömben. Utána meg letámadtam őket és egyesével megöleltem
mindegyiket.
Elmondták részletesen a programot,
s hozzátették, hogy a törött kar nem akadály. Sajnos mostanában ezt a mondatot
is muszáj megemlíteni. Vidáman hallgattam őket.
Az est folyamán nagyon jól éreztük
magunkat. Harry fürdött a szökőkútban egy száll alsógatyában, ami teljesen
átázott. Nem kicsit röhögtünk rajta. Louis hátának dőlve figyeltem az
eseményeket. Zayn twitterezett, kiírta, hogy „Harry éppen megmosdik a
szökőkútban… már ráfért”. Fél három körül mondtam, hogy lehet, hazamennék, mert
már elég álmos vagyok. Mondjuk, meg tudnám szokni ezt a késői lefekvést, de
inkább az egészséges alvást választom. Réka és Víta is ezt tanácsolná, a két
másik legjobb barátom, azaz Víta az unokatestvérem; Virágon és Petin kívül. De
valószínű velük is sokáig fent lennék.
-
Hazaviszlek.
-
Köszönöm. – mondtam Lou-nak. Egy-egy puszival
elköszöntem a társaságtól. Szerintem már ők sem maradnak sokáig.
* Louis szemszöge*
Wááááá... iszonyatosan jóóó :) És Réka :$
VálaszTörlésköszi <3 :)
TörlésNagyon szupi lett :PP
VálaszTörlésKöszi :)
TörlésDe édesek ^^♥♥
VálaszTörlésNagyon ügyesen írsz csak így tovább :D
KÖszönöm <3
VálaszTörlés