5. Fejezet

A gardrób alján beszűrődött egy kis halvány fény, ami még az utcán álló lámpák fényét jelezte. Reszketve vettem mély levegőket, mire valaki berontott a szobába. Meredten, bámultam magam elé.

-          Leütlek, te állat. – hallottam meg egy ismerős hangot, aztán valaki felordított.

-          Megtaláltad? – fújtatott Zayn is idegesen.

-          Meg. Itt van. – mondta Louis. – Ki maga és mit akart itt? Ha nem lenne elég egyértelmű.

-          Jól van, akkor nem kell válaszolnia. A sitten úgy is kifaggatják. – jegyezte meg Liam.

Már nem féltem annyira, de inkább maradtam a ruhák mögött. A gardrób ajtaja kinyílott. Louis fejét pillantottam meg. Sírva odarohantam hozzá és a nyakába borultam.

- Nagyon féltem. – hüppögtem, közben pedig patakban folyó könnyeimmel áztattam a fiú pulcsiját.

- Most már nem kell. – hálásan a szemébe néztem, majd elfordítottam a fejemet, hogy ne lássa a könnyektől kipirosodott arcomat.

- Lou, mindjárt itt vannak a rendőrök.

- Oké. – kiabálta hátra. Bementünk a szobámba. Igazából nem akartam találkozni a betörővel, de muszáj volt. Eléggé fusztrált a látványa és kicsit meg is remegtem miatta.

Rövidesen megérkeztek a rendőrök. Miután felmérték a terepet váltottunk pár szót.

-          Körülbelül mikor lett furcsa hangokra figyelmes? – kérdezte egy fekete bőrkabátos nyomozó.

-          Egy órája körülbelül.

-          És mit csinált. - idegesen lenéztem a földre, a kérdés hallatára, mert kínosnak éreztem a történteket.

-          Hát először felhívtam Louis-t, utána meg bebújtam a gardróbba.

-          Igen, értem. – jegyzetelte folyamatosan a mondandómat.

Kiderült, hogy a hetekben többször tört be ez a fickó más házakba is. Mivel nálam is feltörte az ajtót, nem volt nehéz az egyszerű kulcsra zárt szobámat se. Laptopokat, telefonokat, ékszereket, és egyéb értékeket találtak nála. Majd a bíróságon eldöntik, hogy milyen büntetést kap. Szerencsére nekem nem kell bemennem tanúnak, aminek kifejezetten örültem.

Miután elmentek a rendőrök, a fiúkkal a konyhában beszélgettem egy kicsit.

-          Nem tudom, hogy valaha meghálálhatom-e ezt. Nincs olyan érték, amivel kipótolhatnám.

-          Nyugi, Ver! Nem kell semmit se meghálálnod, te is megtetted volna értünk. Ki tudja, ha nem szólsz, lehetséges, hogy mi következtünk volna. – mondta Niall. Pulcsim ujjával megtöröltem a szememet, majd mosolyogva végig néztem rajtuk.

-          De, ha nem gond, most még aludnánk. – ásított egy hatalmasat Harry.

-          Nem, dehogy menjetek csak. És még egyszer köszönöm. – kikísértem őket az ajtóhoz. Pechemre zárat is kell majd cseréltetni. Hurrá! Bal kezemmel egy kis időbe tellett, mire kinyitottam a zárat. Egyesével átöleltem őket, majd Louis következett.

-          Te nem mész? – néztem rá csodálkozva.

-          Szerinted ezek után te mernél itt egyedül aludni? – húzta vigyorra a száját.

-          Nem, nem igazán. – csóváltam a fejem. Majd miközben becsuktam az ajtót, akaratlanul is elmosolyodtam.

-          Akkor megcsinálom neked a vendégszobában az ágyat.

-          Köszi. – válaszolta.

Felmentünk az emeletre. Ügyetlenül kivettem a szekrényből az ágyneműket, de sajnos az egy kezes megoldás miatt összegyűrődött a többi. Lou odalépett mellém és segített. Igazából mindenben. Hálásan tekintettem rá.

Mikor már végre elkészültünk, leültünk az ágyra. Az ágy támlájának támaszkodva meséltem el az egészet percről percre. Hogy mennyire féltem, mire gondoltam, mit éltem át. Szóval eléggé elvoltunk.

Az órák multával már teljesen más témákat ejtettünk szóba. Például, hogy kinek mi volt a legcikibb sztorija. Hogy „úúúúgy imádom” Louis csíkos pólóit. Meg még az is, hogy mit beszéltünk először egymással.

-          Ja, igen, emlékszem. Egy fotósorozatot láttam rólad és rád írtam.

-          Igen. Haha. Én is emlékszem. – mosolyogtam. – Milyen régen volt.

-          Egy kis nosztalgia sosem árt. – mondta Louis, majd egy hatalmasat ásított.

Bevallom én is már eléggé fáradt meg nyúzott voltam. De mivel már témában voltunk, be nem állt a szánk.

Körülbelül fél három után hunytam le a szememet.

Reggel hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok. Bal oldalamon feküdtem az ágy lábánál volt a fejem és a redőnyön átszűrődő nap, majd’ kiégette a szemeimet. Fel akartam tápászkodni, de valami nehezék a lábamon, nem hagyta ezt. Kómásan hátrafordultam és Louis testét pillantottam meg. Úgy tűnik, hogy mind a ketten itt aludtunk el. Magamban kuncogtam egy kicsit, aztán meg visszadőltem a takarómra, mert nem akartam alvó barátomat felébreszteni.

Már majdnem visszakeveredtem az álmaimba, mikor megcsörrent a telefonom. Sajnos a másik szobában. Megfordultam és óvatosan meglöktem Louis oldalát.

-          Ébresztő. Csörög a telefonom, muszáj felvennem.

-          Jaj, oké, persze. Bocsi. – gyorsan felugrottam és rohantam át a másik szobába.

-          Igen? – kérdeztem, mert egy ismeretlen szám hívott.

-          Maga Veronika?

-          Igen, én vagyok.

-          Rendben. Hallottuk, hogy eltörte a kezét és ugyebár kedden meg modell válogatásra hivatalos.

-          Ez így igaz. – lépkedtem egyik lábamról a másikra.

-          Szóval, nem gond. Az ügynökök azt mondták, hogy volt már rá példa. Attól még beválogathatják.

-          Hu! Köszönöm az információt.

-          Nincs mit, kisasszony, a viszont hallásra! – kinyomtam a hívást, majd örömömben ugráltam egy sort.

Visszaindultam Louis-hoz, majd nagyjából elmondtam neki, hogy mi a helyzet.

-          Kérsz reggelit?  - kérdeztem végül.

-          Igen, köszi. – mondta. – Aztán menjünk át hozzánk. Oké?

-          Oké. – mondtam mosolyogva.

Gyorsan felvettem egy félvállas pólót, egy fekete csőgatyát és a szandálomat.

-          Kérsz egy papucsot? – kérdeztem a nappaliban ülő Louistól, aki mezítláb volt.

-          Nem kell. – mondta mosolyogva.

Csináltam két szendvicset, amit elfogyasztottunk, majd mentünk át a hátsó szomszédba.

-          Komolyan kéne ide egy kaput készíttetni, hogy ne legyen ekkora kerülő. – mondta Lou.

-          Az lehet. – húztam mosolyra a számát. – Még közelebb lennétek.

-          Ez nincs elég közel? – húzott maga mellé a kezemnél fogva.

-          Hát én még tudnám fokozni. – mondtam a cipőmet bámulva. Nem mintha lenne benne valami érdekes. Louis hirtelen felhúzta a kapucniját és szintén a földre meredt.

-          Felismernének. – motyogta.

-          Ja, értem. – bólogattam.

A fiúkhoz érve mindenkit üdvözöltem. Niall, Harry és Liam kint úsztak a medencében. Zayn pedig egy nyugágyon napozott. Szegényt sajnálom, hogy nem tud úszni. Mert az egy nagyon jó dolog. Leültem egy másik napozóágyhoz, és a napszemüvegemet felvéve, (ami eddig a fejemre volt tolva), átadtam magam a barnulásnak.

Aztán egy nagy csobbanást hallottam. Louis ugrott egy szaltót a frissítő vízbe. Nevetve néztem a négy ökörködő srácot, majd odaültem Zayn mellé és beszélgettünk. Délben már mindannyiunk az udvaron ülve fogyasztotta el az ebédet.

-          Kettőkor be kell mennünk a stúdióba. – kezdte Lou. – Este összefuthatnánk. Olyan fél kilenc körül.

-          Nekem tökéletes. – mondtam vidáman.

-          Valahol a városban. A Hyde-parknál.

-          Szuper. – jeleztem, hogy tetszik az ötlet. A fiúk egyetértően bólogattak.

Délután felnéztem a gépemre. Írtak a sulitól, hogy heti kétszer kell bemennem, plusz még egy szabad foglalkozást kell választanom. Az éneklést jelöltem a kitöltő lapon. Beszélgettem Virággal, Rékával meg Petivel. Ők azért eléggé hiányoznak. Remélem, majd valamikor ki tudnak jönni hozzám, hogy találkozhassunk.

Hétkor gyorsan lezuhanyoztam. Hajamat kivasaltam; jobban ment, mint gondoltam volna. Hajrá bal kéz! Aztán pedig felvettem egy fekete cicanadrágot, sötétkék, hosszabb típusú, nyakba-kötős fölsőmmel. Hozzá szintén sötétkék magassarkút, majd fekete és szürke árnyalatú füstös sminkkel zártam az esti öltözékemet. Hívtam taxit, mert egyszerűbb, mintha én vezetnék.

Nyolc óra öt perckor dudált az autó. Gyorsan felkaptam az egyik kistáskámat, majd a riasztót bekapcsolva kiviharoztam a házból. A Hyde-park előtt szálltam ki. Fizettem, megköszöntem a fuvart, aztán kicsit beljebb sétáltam a fák között. Már sötét volt, így nagyon senkit sem láttam a fiúk közül. Kicsit bóklásztam, aztán megcsörrent a telefonom.

-          Hol vagy?

-          A parkban. – szóltam bele a készülékbe. – A bejárattól egy tíz méterre.

-          Oké, akkor eléd megyek. – mondta Louis.

Türelmesen végig néztem a parkon. Nem voltak túl sokan. A gyönyörű növények nedves levelein a lámpák fénye megcsillant. A terület olyan hatalmas volt, hogy nem is láttam be az egészet. Egy hozentrógeres, bokánál feltűrt gatyában lévő alak közeledett felém. Rögtön tudtam, hogy Lou az.

-          Szia. – köszöntem, aztán átöleltük egymást.

-          Szia. A srácokkal kicsit beljebb vagyunk. Gyere! – mellette sétálva mentünk be a növények között, a park „szívébe”. Már egészen sokat haladtunk, mikor egy kisebb úton elfordultunk. Egészen ki egy szökőkúthoz. A folyó mentén.

-          Sziasztok. – köszöntem a fiúknak.

-          Hello. – hangzott a válasz. Két nagy pléd volt kiterítve, amin egy csomó kaja foglalt helyet.

-          Egy kis piknik. – kacsintott rám Niall, aki már nagyban ette a sült csirkemellet.

Megvacsoráztunk. Néha szegény fiúknak el kellett takarniuk a fejüket valamivel, hogy az arra járók ne ismerjék fel őket, de nem volt vészes.

-          A jövő héten lesz egy nagy koncert és van egy ötletünk.

-          Hallgatlak. – néztem kíváncsian Harryre.

-          Te lehetnél az egyik háttértáncos. - fejezte be Louis.

-          Ez most komoly? – csillogó szemekkel meredtem rájuk.

-          Komoly. – vigyorgott rám Liam.

-          Ez nagyon szuper. ÁÁÁ köszönöm, imádlak titeket. – tapsikoltam örömömben. Utána meg letámadtam őket és egyesével megöleltem mindegyiket.

Elmondták részletesen a programot, s hozzátették, hogy a törött kar nem akadály. Sajnos mostanában ezt a mondatot is muszáj megemlíteni. Vidáman hallgattam őket.

Az est folyamán nagyon jól éreztük magunkat. Harry fürdött a szökőkútban egy száll alsógatyában, ami teljesen átázott. Nem kicsit röhögtünk rajta. Louis hátának dőlve figyeltem az eseményeket. Zayn twitterezett, kiírta, hogy „Harry éppen megmosdik a szökőkútban… már ráfért”. Fél három körül mondtam, hogy lehet, hazamennék, mert már elég álmos vagyok. Mondjuk, meg tudnám szokni ezt a késői lefekvést, de inkább az egészséges alvást választom. Réka és Víta is ezt tanácsolná, a két másik legjobb barátom, azaz Víta az unokatestvérem; Virágon és Petin kívül. De valószínű velük is sokáig fent lennék.

-          Hazaviszlek.

-          Köszönöm. – mondtam Lou-nak. Egy-egy puszival elköszöntem a társaságtól. Szerintem már ők sem maradnak sokáig.

* Louis szemszöge*

Azt hiszem, most már tényleg komolyabbra fordíthatnánk Ver-rel a kapcsolatunkat. Mindig nagyon kedveltem és most végre itt van a közelben. Csendben sétáltunk egymás mellett. A kocsihoz érve megálltam és a szemébe néztem. Ed Sheeran - Give me love című száma szólt a háttérben az egyik pláza bejáratánál. Mivel szeretem ezt a számot és most illett a hangulatomhoz; vettem a lehetőséget és megszólaltam. Mindig is akartam egy romantikus pillanatot lánnyal, azt hiszem, a zene az erősen segít. Ilyenkor nyílok meg igazán. Veronika szemébe néztem, aki elmosolyodott.

- Figyelj. Sokat gondolkoztam. Mindig nagyon jó barátom voltál és sokszor kértem tőled tanácsot. Sokszor kérdeztem tőled dolgokat, ha nem tudtam valamiben dönteni. És most én tudok dönteni, mégis felteszek egy kérdést, amire neked kell választ adnod. – hatalmas szívdobogással kezdtem bele a mondatba. Megfogtam a lány kezét, aki komolyan meredt a tekintetembe. - Ver, lennél a barátnőm?

 

* Veronika szemszöge*

 

A fejemben csak úgy vízhangzottak a szavai. Hihetetlen boldogság öntött el. Elengedtem a kezeit, mire kicsit meginogott. Életem legszebb pillanata volt. Azt hiszem ez az érzés leírhatatlan.

- Lennék, Louis. – meg sem vártam, hogy mit reagál, átkaroltam fél kezemmel a nyakát és megcsókoltam. – Na, látod. Ez már elég közel van. – mondtam mosolyogva, aztán pedig folytattuk az idillt. Két évig vártam erre a pillanatra. Ilyen, mikor egy barátból, sokkal több válik. Lou kezeit összekulcsolta a derekam körül és a kocsi mellett állva egymásé voltunk. Ha van kitartás, akkor cél is van, amiért kitartasz. Én most elértem. A szívem a torkomban dobogott. Mikor felnéztünk, egymásra mosolyogtunk, majd Louis csókolt meg újra. Mikor megint kinyitottam a szemem láttam, hogy páran minket figyelnek, úgyhogy az autó felé fordítottam Lou-t, majd mögé álltam, hogy takarjam. Gyorsan kinyitotta nekem az ajtót, beszálltam, ő hátulról megkerülte. Aztán sebesen elhajtottunk.

Az autóban végig csendben utaztunk. Egyedül a rádióban szólt a Viva La Vida, ami kellemes hangulatot adott. Fűződnek ehhez a számhoz a fiúk számára kellemes emlékek. Néha rá néztem Louis-ra, mire elmosolyodott és fél kezével megfogta az enyémet. Haza érve elbúcsúztunk az autóba. A „holnap reggelig nem látlak” csók után, vigyorogva bementem a házba. Lou meg vissza a parkba.

Azt hiszem ezt a napot, életem egyik legjobbjának könyvelhetem el.